2016. augusztus 1., hétfő

Mid-Year Book Freak Out Tag 2016

Tavaly csináltam meg először ezt a taget, Abstractelf meghívására, és idén is most miatta figyeltem fel rá megint, ugyanis kitöltötte idén újra. :) A tag nevével még most sem vagyok kibékülve, de angolul még mindig jobban hangzik, mint féléves könyves kiakadásként. 

Lássuk, idén mik töltik meg a kategóriákat 2016 felén már túl, végigmazsolázgatva az eddigi olvasmányokat, idei beszerzéseket. :) 

1. A legjobb 2016-os olvasmányod.

Érdekes, tavaly nagy nehézségek árán böktem rá egyre, és úgy éreztem nem is lesz top5-öm majd (persze lett), nem olvastam elég jó könyvet hozzá, most viszont, ahogy végignéztem az idei olvasmánylistát, tolakodnak többen is... Nem is tudok dönteni... Több maxpontos olvasmány is volt, de kedvencnek például még semmit nem jelöltem idén. :O 

Őket emelem eddig dobogóra idén (még így is csalok...): 




2. A legjobb folytatás, amit 2016-ban olvastál.

Ez könnyebb, egyértelműen a Feverborn! :) Mellesleg nem sok folytatást olvastam idén.



3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.

Naomi Noviktól a Rengeteg. Még a Könyvfeszten vettem meg, de még nem olvastam. Azóta vegyes fogadtatást kapott blogger-körökben, de ez nem tántorít el. 




4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.

A Harry Potter and the Cursed Child szövegkönyv pl. holnap jelenik meg, azt is várom, bár nem rendeltem elő/meg. :) Aztán jönnek új Simenonok is augusztusban. És még nagyon várom a Hó, mint hamu folytatását is: 



5. Legnagyobb csalódás.

Őszintén szólva a tényleges legnagyobb csalódást félbe is hagytam, és ez nem más volt, mint a Station Eleven... 
A legnagyobb csalódás, amin viszont végig is küzdöttem magam, a Marija Morevna volt.
Egyébként sajnos itt is tolakszik még néhány jelölt (Valente-mese, McCarthy: The Road, Jónő...)



6. Legnagyobb meglepetés.

Sofi Oksanen Baby Jane-je, mert nem hittem volna, hogy tetszeni fog, és be tud szippantani ez az underground leszbikus világ. 



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új).

Nagyon kedveltem a könyvét: Dirk Kurbjuweit



8. Legújabb könyves szerelem.

A megbabonázó szépségű Senki madara



9. Legújabb kedvenc karakter.

Nagyon ritkán gyarapítom a kedvenc karaktereket a megfelelő "vitrinben", de Ove lehet, hogy be is fog oda kerülni. :) 
Rajta kívül még emlékezetes karakterek voltak: Sigrud a Lépcsők városából és Shazam a Feverbornból.


10. Egy könyv, amin sírtál.

Unalmas vagyok: Ove... :) :')



11. Egy könyv, ami boldoggá tett. 

Na, ide nem Ovét írom már, de meg kell valljam, ő is boldoggá tett, pedig nem gondoltam volna, hogy képes rá a mogorva vén fószer. :')
Egyértelműen boldoggá tett az Én, Livia is, áradozni tudok csak róla. :)



12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál. 

Tavalyhoz hasonlóan megint a Trónok harca, az új évad - akár követi a könyveket, akár nem. Nagyon kevés filmet láttam idén egyébként úgy összességében is, de persze van pár, amit meg akarok nézni, többek közt Ovét is (jójó, befejezem :D), és az Emma Donoghue-féle Szoba adaptációt - ha jól látom már ez is tavalyi... pfú, de le vagyok maradva...


13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.

Erre tavaly is azt mondtam, mondjátok meg inkább ti. ;)
De amit nagyon élveztem megírni, az az Én, Livia volt. :)



14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).

A három kis török könyvecskémbe nagyon szerelmes vagyok, mert kívül belül gyönyörűek, különlegesek - na persze Novik Rengetegén kívül, mert az is meseszép külsejű könyv. :)




15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Kezdve az összes nyárra betervezett könyvemmel, amikből semmit nem vettem még kézbe... folytatva egy rakás idei beszerzéssel, amikhez még szintén nem jutottam el, és zárva a sort a várólistacsökkentős kupackával (még csak 4 vcs könyv csúszott le idén), rengeteget...

Mutatok egy top3-at, amiket most épp nagyon olvasnék, és amiket szerintem tényleg mindenképp sorra kerítek még idén. :)

 


16. Kiket jelölsz?

Szeretném jelölni Dórit, Bubut és Katacitát, na persze nem muszáj kitölteni, csak ha van kedvetek. :)
Bárki más is viheti, aki kedvet kapott! :)

Forrás

13 megjegyzés:

  1. Jaj, az Ove nekem is ilyen Jolly Joker ebben az évben :) Már Backman másik két kötete is itt figyel a polcomon, kíváncsi vagyok rájuk is, de valahogy érzem, hogy Ovét nem lehet majd felülmúlni :)
    Ó, a Rengeteg és a Leányrablás Budapesten nekem is tervben van, hátha összejön egy együtt olvasás :)
    Még nem olvastad a Kakukkszót? Annyira úgy rémlett, hogy igen... Jajj, de olvasd el mindenképp, Rowling itt is zseniális :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is azt hiszem Ove marad a favorit Backmantól, nehéz lenne túlszárnyalni! Pedig sokaknak a nagymama könyv a kedvence inkább, nekem az csalódás volt Ove után. De természetesen elolvasom még majd Britt-Marie-t is. :)
      Ó dejó, lehet bizony, hogy együtt fogjuk olvasni őket! :)

      Nem... szégyen-gyalázat, hogy ekkora Rowling fan vagyok, és ezt meg csak tologatom... De legalább már három kötetnyi Cormoran Strike összejött, amire nekilendülök! :D Rowling by the way, mindig zseniális. ;)

      Törlés
    2. Nyugi, nekem meg az Átmeneti üresedés maradt ki. :D Én is már legalább nemistudommióta tologatom magam előtt... :D

      Backmantól nekem a nagyis lesz a következő - tartom a sorrendet ;) - kíváncsi vagyok, fülszöveg alapján olyan nekemtetszősnek tűnik. De akkor is Ove <3

      Törlés
    3. Ó, ez jó, most örülök azért. :) Mondjuk azt is soká tologattam a megjelenés után. :)

      Remélem tetszik majd a nagyi. Érdekes a fantáziavilága, és Elza és a nagyi is jó karakterek. (mégsem jött be nekem annyira, de hát ez van)
      Ove ♥

      Törlés
  2. Na a legnagyobb csalódásod szerintem az én kedvencem lesz. :D A taget majd kitöltöm, most pont ilyen posztokhoz van kedvem, olvasgatni is tök jó ezeket. :) Köszi a jelölést!
    Az Én, Líviát el kell olvasnom valamikor, azóta vágyom rá, amióta írtál róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öhm-khm :D Csodálatos a sokszínűségünk. Hát igen, a Station Eleven. :)))
      Örülök, hogy te is megcsinálod, várom majd a posztot. :)
      Én, Livia ♥ Igazi jó kis olvasmányos történelmi regény. :)

      Törlés
  3. Köszönöm a kihívást, elfogadom! :)
    A szoba adaptációját mindenképp nézd meg, iszonyat jó! A főszereplők, a forgatókönyv, a zene... Azóta is időnként meg kell hallgatnom a zenéjét!
    A Kakukkszót most olvastam és nagyon tetszett! Jó volt megint krimit, és Rowlingot olvasni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt is van: http://www.bubumaczkokuckoja.hu/mid-year-book-freak-out-tag/
      Ja, és újabb könyvre beszéltél rá! Az Én, Livia-t már nézegettem, de tartottam tőle. Kívánságlistán landolt :)

      Törlés
    2. Ó szuper, örülök! Máris nézem a posztodat. :)
      A szoba nem maradhat ki, meg fogom nézni. :)
      Láttam, hogy nálad is most került még csak sorra a Kakukkszó, ez megnyugtat :D Talán nem csak én tologattam sokáig. :)

      Ajajj, remélem nem haragszol, hogy növeltem a kívánságlistádat. :)

      Törlés
    3. Remélem, majd neked is tetszik a film, meg a Kakukkszó is :) Szerintem nem késtünk el vele, legalább nem kell évekig várni a folytatásokat :)
      Dehogy haragszom, nő az magától is :)

      Törlés
    4. Tulajdonképpen sose késhetünk el vele. :)

      Törlés
  4. Ezt viszem én is! :)
    Az Ove nagyon érdekel, meg az Én, Lívia is. A török könyvek borítói tényeg gyönyörűek, főleg a lufis tetszik, olyan hangulatos. :) A Kakkukszó nálam is most várakozik, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz.
    Izgulok, hogy tetszeni fog-e a Leányrablás! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dejó! :)
      Ajánlom neked mindkét könyvet, nagyon jók. :)
      A török könyvekcskék a kézbe való méretük és az illusztráltságuk miatt (is) olyan hívogatóak. Kis zsebkönyvszerűek, és pl. A szerelem fogságában - aminek talán nem annyira megkapó a külseje elsőre - tele van csodaszép képekkel. :) Az Ellopták Isztambulban is vannak kis rajzok a fejezetek elején, és a lufisban is sok a kép, olyan stílusúak, mint a fedlapon. :)
      Itt találsz egy pár képet róluk, amikor a könyvheti zsákmányt fotóztam: http://pupillaolvas.blogspot.hu/2016/06/ez-volt-konyvhet-2016-ban.html
      Jaj biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog a Leányrablás. :)

      Törlés