2016. május 31., kedd

Májusi könyvzsákmány

Nem lesz idegborzoló az ehavi zárós posztom, ugyanis most csak két könyvvel lettem gazdagabb, és mindkettő reci. 

A két májusi zsákmányom: 

- Norbert Winney: Sárkányok, farkasok és almák - Athenaeum, már írtam is róla, igazi klasszikus elemekkel teli mesés történet, amiben mégis van némi plusz.
- Georges Simenon: Maigret és a vérfoltos öltöny- Agave, ezt épp az előbb fejeztem be. :) Rövidke, de annál érdekesebb, ugyanis önéletrajzi ihletésű. Feszült hangulatú szerteágazó történet kerekedik belőle. 


Szokásosan elröppent a hónap, és fogalmam sincs hogy lett hirtelen harmincegyedike, csak a lányok posztjainak láttán esett le, hogy máris nyakunkon a június. 
A hónapban egész megtáltosodtam olvasás szempontjából, éreztem, hogy végre levedlem magamról azt a kényelmetlen kellemetlen olvasási válságot, ami a vállamon csücsült az elmúlt két hónapban, és sokat és kedvvel olvastam. :) 11 könyvet fejeztem be májusban. Ezek közül a legjobb Ove volt. :) 
Haladtam végre a vcs-vel is, egyet olvastam a listáról, egy másikba pedig most fogok belekezdeni.

Ahogy olvasás, úgy blogolás szempontjából is ez volt eddig idén a legtermékenyebb hónap, ezzel együtt 15 bejegyzés született májusban. :)  

A májusban befejezett könyvek:



A jövő héten jön a Könyvhét, szóval azért várható némi könyvhullás, bár tény, hogy visszafogottabb "rohamot" tervezek a Könyvfesztiválozásnál. 
Néhány fix beszerzésem már van júniusra, főleg recik, plusz egy bookdepós rendelés is. Ez utóbbi a Sorok között folytatása, az Off the Page. A többit meglátjuk... ;) 

Hmmm, és még valami: ITT A NYÁR! :D Hamarosan jövök nyári tervekkel is. :) 

Forrás.

A többiek zárásai: Amadea, Katacita, Theodora, Nita, Nikkincs

8 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy eltűnt az olvasási válság - hasonlóan zártuk a hónapot (kevés beszerzés és sok olvasmány), így kéne többször is :D Könyvhét!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát még én hogy örülök! :)
      Könyvhét! ;)

      Törlés
  2. Pacsi ketteske, nálam is ennyi "termett"! :)
    Nem vagytok semmik Dórival, ennyit olvasni! De örülök, hogy túljutottál a válságon és a kedv+öröm visszatért, ez a lényeg :)
    Nyári könyves terves poszttal én is készülök, már alig várom, hogy összerakjam, fejben már megvan :)
    És éljen a Könyvhét, Baráth Kata könyvét már nagyon várom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legjobb, hogy ráadásul el is olvastam már mindkét zsákmányom. :)
      Jó volt megint ilyen sokat olvasni, belemerülni a könyvekbe, jólesett.
      Baráth Kata könyvét én is várom, a nyári terv része. ;) Én még csak egy párat raktam össze fejben, még bizonytalan. A Leányrablás Budapesten mindenesetre tuti benne lesz! :)

      Törlés
  3. Hű de produktív voltál, olvasás meg blogolás terén is! :)
    KÍváncsi vagyok a nyári terveidre is, nemsokára én is felvázolok valami listát, egyébként még a tavaszit se teljesítettem, pedig áprilisban elkezdtem róla az utolsót, aztán szépen elolvastam belőle 20 oldalt... na de vissza májushoz! :)

    Tök jó, hogy az olvasási válság véget ért, és láttam, hogy a VCS is megy, szuper, hogy nem ment el tőle a kedved! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A tavaszi terveket én már csak áprilisra csináltam, és a hatból elolvastam hármat, egyet meg még elkezdtem. De most egész nyárra akarok válogatni. :)
      Hű, akkor azért te kis híján befejeztél minden tavaszra tervezettet! Gratula! :)
      A vcs-től csak kis időre ment el a kedvem, de most visszatért! :)

      Törlés
  4. Tök jó, hogy ennyit olvastál, és elmúlt a válság. Nekem is most már eltűnőben van, remélem marad ezt a tendencia. :)

    VálaszTörlés