2017. november 6., hétfő

Ami még nem volt: kreatív írás

Forrás.
A Témázunk ehavi témája elég rendhagyó, de talán pont emiatt lehet az eddigi legizgalmasabb és legváltozatosabb kör. A MÁSRÓL SZÓLUNK - kreatív írás egyazon kezdőmondatra az, aminek mutatja magát: egy írásgyakorlat... Én nagyon ritkán írok, nem vagyok novellagyártó alkat, de néha elkap az ihlet engem is, és régebben írtam pár rövidke történetet - a fióknak persze. Most bátor leszek, és bár annyira nincs ínyemre, hogy nem egy témakifejtős, hanem egy önkifejező dolog ez inkább, azért természetesen írtam én is egy szöszt.

A kezdőmondat: "Ülök a padon..."
A mondatra, avagy kezdőhelyzetre nyilván nagyon-nagyon más sztorik fognak születni. Ha valaki anélkül szeretne csatlakozni egy sztorival, hogy a mi posztjaink befolyásolnák, ne olvasson tovább, hanem írjon rögvest. A forma és a terjedelem nem számít, lehet kisregény, de haiku is az alkotás. ;) 

Forrás.

Az alma anatómiája

Ülök a padon, pedig már megdermedtek a csontjaim is a hidegtől. A szél túl van azon, hogy azt mondjuk rá: hideg; sokkal inkább metsző, jeges, fájdalmas. A kabátot nem tudom ennél összébb húzni magamon, és a ujjperceim is talán lilás színűek már a zsebében, de minimum kékek, mintha színes kesztyűt húztam volna rájuk. Töprengek, hogy van-e értelme itt fagyoskodni. Az elmúlt időszak emlékképei mint egy diafilm, forognak előttem. Szeretném az egészet újra nézni, és ugyanúgy felkacagni, vagy felzokogni rajta helyenként mint a kissé túl cukormázasan összerakott amerikai sorozat képkockáin szokott az ember. Messziről nem látszik semmi, csak a nagy indulat, a nagy öröm, a nagy szomorúság, az apró részleteket csak igazán, de igazán közelről lehet megszemlélni. És megérteni. 
Kardos nem akart rosszat. Isten tudja, talán nem is tett rosszat. De amit tett, mondott, vagy akart, vagy csak gondolt is, azzal mozgásba lendítette az eseményeket akkor. És most nem ülnék a padon, ha ez nem így lett volna. 
A csizma talpa megcsikordul a kavicson és néhány pillanatig csak a lábamat bámulom a hangot követve, mielőtt visszatérne a gondolat, ami az előbb már majdnem megvolt, csak ne lett volna az a fránya zaj, az a valóságba, a mostba zökkentő csikorgás. Nem mozdulok, hátha a csendben újra tudok gondolkodni. 
Kardos mindig azt mondta, hogy hideg időben hülye aki kimerészkedik, úgy egyáltalán, hacsak nem életbevágó dolog miatt hagyja ott a kandallómeleget... Talán előző életében macska volt. Egy úrikandúr, aki naphosszat csak hevert egy túlfűtött szobában és azt se tudta már, mikor milyen bundát kell növeszteni, mert csak a meleget ismerte már a szőre is. 

Elmosolyodok. Kardos... Mekkora barom vagy, apukám. Én meg a barom segédje, aki ásóval jön, ha azt mondják van egy hulla, el kéne sikálni. Mármint az ügyet, a hullát meg persze elásni. A dolgok ennél persze mindig hétköznapibbak, már-már unalmasak. Csak közelről drámai. Nyomokban drámát tartalmaz. Konok Péter azt mondaná rá, hogy vihar egy pohár vízben, de Konok részvétlen, ha olyasvalamiről van szó, amiben ő nem érintett. Okoskodni, beleszólni, megmondani a tutit van energiája, de a saját kis életét ő se tudja összekaparni, az még messziről is látszik, nem kell a közelkép. 

A szél susog a fülembe, vagy Kardos? Hissszékeny piszeorrú. Túl hissszékeny. Öntudatosan megfogom az oly sokszor piszének titulált orrhegyet, de rögtön meg is bánom... A kezemet megcsapja a hűvös levegő, és inkább azonnal visszadugom a zsebembe, de már késő, újra percek kellenek majd, hogy felmelegedjen. Meg se néztem, hogy lila-e, vagy kék, vagy csak beképzelem ezt a színjátszást. 
Forrás.
Még érzem, ahol megérintettem az orrom. Mintha csak Kardos nyomott volna rá egy leheletnyi csókot, ami alig érinti a bőrt. Hissszékeny piszeorrú
Egy öreg csóka megy el előttem pár méterre, és valamiért lehetetlen ilyenkor nem követni legalább fél szemmel ahogy bekúszik a látótérbe az egyik irányból és ütemesen lépkedve kikúszik aztán a másikon, mint egy kósza látomás, egy szellemalak. A kavicsok panaszos, az alak távolodásával elhaló nyiik-nyiik-nyiikjén kívül nincs más hang, és én is lassan visszasüllyedek a saját agytekervényeimben felbukkanó képek közé. Próbálom nem harapdálni az ajkam. A sétány jut eszembe, pedig semmi közös nincs a mostani és az akkori padon ücsörgés közt... A kavicsok helyett is valami vörös por volt ott, és égig érő fák, meg kacsák, és hattyúk. A szám sarka megrándul, erre a képre, mert giccsesnek tűnik. Milyen furcsa, hogy a giccses kép részének lenni mégsem ciki. Csak kívülről nézve kritizálják, jaj de gejl, de csicsás, de fullasztó. Konok is tudná puffogtatni az ilyen frázisokat. Az sose érdekelte, hogy süket fülekre talál. Talán rátalál majd egy fülre, és az ahhoz tartozó fej bólogatni fog a fárasztó igazságaira. Az boldogság lenne neki. Létezik ilyen maflán bólogató kutya, aki alkalmas erre a szerepre? Műanyagból biztos. Még őt is félteném Konoktól és a marhaságaitól. 
Kardos csodálta Konokot bizonyos dolgok miatt. Meg lehet érteni ezt is. A rohadó almának is van olyan magja, amin elzakózna a kukac, olyan tükörfényes. Az irigyelt tökéletesség csupán egy apró részlet azonban. És a többi?
És a többiek?... Tolakodnak a képek, arcok, nevek a fejembe, és ez szinte zsibbasztóbb a hideg levegőnél. Dudás Andor, Mira, Roland, Gencz Gyuri... Andor koccintott velem aznap este, amikor utoljára összeültünk: légy boldog! Légy boldog... Kardos is ezen kellett rugózzon minduntalan. Annyira boldog akart lenni, hogy nem vette észre, a létra, amin oda akart mászni ehhez a nagy boldogsághoz, elporlad alatta. Amikor először láttam hamuszürkének az arcát, Roland a másik szobában vendégeskedett. Csak halkan faggattam és ő bőszen tagadott. Mi van? Semmi. 

A semmi, ami miatt itt kotlok ezen a hideg padon, csak később lett valami persze. Biztos idő kell minden semminek, hogy testet öltsön. Magára varrja a zakóját, kabátját, csinos csizmáját, és valamiként már fényes almamagnak képzeli magát... Meg fontosnak. Mint Konok. Ő mindig mindenhol A fontos személy. Kéne rá egy tábla, csak az én szavam számít felirattal, hogy híven tükrözze torz elképzelését önmagáról. 

- Réka? 

Nem hallottam a lépteket, ezért összerezzenek, főleg az ismerős hangszín miatt. Kardos az. Eljött. Nem pattanok fel, csak nézem lentről, a padról. Nézem, hogy fényes almamag-e, vagy barnult gyümölcshús, vagy valami más a kettő között... ? 

- Réka. 
Még mindig van némi kérdő hangsúly a végén, de már inkább csak nyugtázza, itt vagyok. A szél belesüvít a fülembe, de nem mond semmit. Néma maradok hát én is, csak nézem rajta a sálat, amit együtt vettünk. 

- Nem hallottalak - mondanám kezdésnek, de félbeszakít.
- Péter kórházban van. 

Olyan hirtelenséggel szívom be a hideg levegőt, hogy belesajdul az egész légcsövem, és azon csodálkozom, hogy nem sípolt fel bennem valami. A váratlan meglepetések és nagy változások ideje szintet lépett.
És mindenről mi tehetünk... Kardos. Dudás Andor. Mira, Roland és még Gencz Gyuri is. Meg én. A nyomorult pisze orrommal. 
Konok az áldozata a sok, valamivé fényesedő semminek... Kardos és én elhalványulunk a nagy egész előtt egy időre... Vagy beleolvadunk. De ez nem az a kívülről giccses kép, amiben mégis jó benne lenni, hanem egy nagyon másféle...
Forrás.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az írás a saját szellemi termékem. És kicsit lámpalázasan teszem közzé, meg kell valljam. :$

A témához, ahogy írtam feljebb is, bátran lehet csatlakozni saját írással, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben. Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

Kreatív írásaink: 



Utóvéd (később csatlakozók):

Miamona

18 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, ha tetszett! :))

      Törlés
  2. Nahát! Ez érdekes alkotás lett. :) Jól fogalmazol, gördülékenyen. Érdekelt volna, hogy van tovább a történet, hiszen alig tudtunk meg valami a szereplőkról. A fejedben van több belőle vagy csak ennyit fogalmaztál meg?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :*
      Ilyen rövid írásokban nehéz azért sok mindent elárulni a szereplőkről... Érdekes, mert tényleg nagyon önmagát írta a történet, és eleinte semmi elképzelésem nem volt, tényleg üres lappal kezdtem, és nem tudtam azt se, mi a következő mondat, vagy hova lyukad majd ki a novella (vagy mi ez pontosan?) ... De ahogy sikerült valamit kanyarítani belőle, úgy egyre inkább azt éreztem tudnám még folytatni, és azon tipródtam, hogy hol hagyjam abba.
      Él bennem egy kép az egésznek a hátteréről, és a drámáról, amire csak utalgatok, de ezt azért nagy meló lenne egészben megírni. Persze soha ne mondd, hogy soha. :)
      Nagyon jólesik, hogy érdekelt volna, hogy van tovább. :)))

      Törlés
    2. Az olyan történetek a legizgalmasabbak. :)

      Nagy meló lenne, az biztos, de hátha majd egyszer. ;)

      Törlés
  3. Azta, nagyon tuti lett! :)
    Kedvenc mondatom: "A rohadó almának is van olyan magja, amin elzakózna a kukac, olyan tükörfényes."

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Ó, van belőle kedvenc mondatod is, óóó, de jó! :) :*

      Törlés
  4. PuPi! Emelem kalapom! Nagyon szuperséges, iszonyatosan tetszik a stílusod! Wow!
    Nah, és ugye megmondtam: a hirtelen jött ihletésű történetek a legjobbak. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Heloise! :)) :*
      Igen, ezek a spontán jött dolgok néha valóban jól sülnek el, örülök is, hogy nem terveztem előre, hanem csak megvártam az ihletet.

      Törlés
  5. Írhatnál még, akár nem összefüggő novellákat is ;-) ahogy elnézem, vevők lennénk rá.
    (Nekem a semmi tetszik, mint kabát, ruha... Tényleg mennyit használjuk azt a szót, mennyi érzés, hangulat, ki nem mondott érzelem tapad hozzá.)

    Végigolvastam mindenki írását, és azt kell mondjam, h hihetelenül sokszínűen fogtuk meg a dolgot, nagyon klassz ez a rengeteg különféle megközelítés.

    Kösz a meghívást,még egyszer, én örülök, h pont máskor, másként csöppenhettem a Témázók közé.
    (Nem mintha nem szoktattok volna éppenséggel izgalmas dolgokat megbeszélni, mert igen, az is jó. Másféleképpen jó :-D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, aranyos vagy. :) Nem vagyok egy annyira "írós" típus amúgy, olvasni szeretek inkább. Az írás elég sok idő, és nagyon hangulatfüggő is...
      Igen, érdekes, hogy a "semmi" mögött néha mennyi minden van.

      Szerintem is nagyon sokszínű lett a paletta, és ez így a jó! :)

      Örülök, hogy részt vettél! :))

      Törlés
  6. Pupi, tök jóóó lett, írj még szerintem hasonló kreatív szösszeneteket - ha már kedvenc mondat, akkor nekem ez: Konok az áldozata a sok, valamivé fényesedő semminek.
    Engem is furdal a kíváncsiság, hogy mi ez a dráma, amibe bepillanthatunk, jó kis regény/novella kezdetet írtál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dóri! :)
      Egyébként szerinted kell az a vessző ott? Mert most, hogy kiragadtad, elgondolkodtam rajta... :)
      Az a helyzet, hogy nekem is csak egy vázlatos elképzelésem van a háttérben rejlő drámáról, de főleg emberi játszmák, kavarás, és az ebből következő váratlan tragédia...

      Törlés
    2. Ugyan nem tőlem kérdezted, de talán nem haragszol meg, ha beleszólok. :) Ha egy főnévnek több jelzője van, a jelzők közé lehet is vesszőt tenni meg nem is, de más az értelme. Ha teszel vesszőt, azt jelenti, mindegyik a főnév bővítménye külön-külön, ha nem teszel, akkor pedig az első jelző a második bővítménye, a második meg a főnévé. Nem tudom, ez így érthető-e. Tehát, ha van vessző, akkor akár külön is szedhetnéd: sok fényesedő semmi, és valamivé fényesedő semmi, és úgy is értelmes, ha nem teszel, akkor csak együtt értelmes: a "sok" a "valamivé" szóhoz tartozik, nem a semmihez. Szóval elvileg mindkettő helyes, csak nem ugyanazt jelenti teljesen.

      Szerinem itt inkább a vesszős lehet a szándékod szerinti monmdat, mert azt akarod mondani, hogy sok semmi, ami valamivé fényesedik. (Kivéve, ha én értem félre a mondatot. :D)

      Hogy mondjak egy másik példát: Felvettem a szép sárga sálamat. Ha nem teszel vesszőt, a szép a sárgára vonatkozik, tehát a sárga szín szép, ha teszel vesszőt, "szép, sárga sál", akkor mindkettő a sálra, szép a sálad, és mellesleg sárga.

      Bocsi a rögtönzött nyelvtan óráért. :D Mennyivel jobb az angol ebből a szempontból, szinte sehová sem tesz vesszőt, oszt jóvan úgyis. :D

      Törlés
    3. Bea, dehogy haragszom, köszi! Igen, érthető teljesen, és valóban van egy kis különbség a jelentésben is, és a vesszősre gondoltam én is. Egész addig persze nem bizonytalanodtam el, míg Dóri be nem másolta külön a mondatot. :) Itt állt egymagában szegény és rögtön elkezdtük elemezni! :D

      Egyetlen hátrányod fog származni eme rögtönzött nyelvtanórából: téged kérdezlek majd mindig. ;)

      Törlés
    4. Érdekes dolog ez, ha az ember nem gondolkodik, automotikusan csinálja a dolgokat, és ált. jól, de ha elkezd gondolkodni, elbizonytalanodik. :D

      Sebaj, sose legyen nagyobb bajunk, állok elébe. :D

      Törlés
    5. Igen, ez sokszor előfordul. :)

      Oké! :D

      Törlés