2017. április 25., kedd

Almási Kitti: Hűtlenség

Egyszerű, de nagyszerű borítóterv.
Almási Kittit ismertem már ugyan innen-onnan, de még sosem olvastam tőle semmit, nem hallgattam tőle előadást, egyszóval nem tudtam milyen is a stílusa, hogyan adja át mondanivalóját. Egy kedves ismerősömtől most kölcsönkaptam egy korábbi könyvét, a Hűtlenséget. Már néhány fejezet után megkedveltem Kittit és a könyvet, amit bárkinek ajánlok, aki párkapcsolatban él, mert nem csak magáról a megcsalásról van benne szó. Remek összefoglalása a témának és sokféle megközelítést nyújt, több történettel Kitti praxisából.

A könyv azzal indít, hogy mi is a hűtlenség? Nem is olyan egyszerű kérdés ez, mint amilyennek tűnik, és különféle felmérések alapján elég szerteágazó és változó, hogy mit is tartanak az egyes embernek hűtlenségnek? Márpedig igen fontos, hogy az adott kapcsolatban élők már egy kis flörtölést is megcsalásnak éreznek-e, mert ha igen, akkor azt bizony úgy kell kezelni, és elfogadni a terapeutának is. Ez nagyon tetszett Kittiben. Mindenféle cukormázas duma nélkül el tudta adni nekem, hogy milyen fontos az, hogy abban próbáljon gondolkodni ami az adott embernek, párnak, párkapcsolatnak a problémája, nem abban, ahogy a közvélekedés, vagy akár ahogy ő maga gondolkodna. Mert rettentő könnyen ítélünk és ítélkezünk, és mondunk pl. olyanokat, hogy "ezt velem nem csinálhatná meg, és úgy ott hagynám, mint a pinty egyetlen ilyen után" stb., miközben esetleg sosem voltunk abban a helyzetben - sőt, továbbmegyek: ugyanabban a helyzetben soha nem is leszünk. Nem biztos, hogy abban a helyzetben azt tennénk, amit annyira vehemensen próbálunk a másikra ráerőltetni. Nem ugyanúgy éljük meg a helyzeteket, és ezt el kell tudni fogadni. 

Jó kérdésfelvetés volt, hogy a világ és a társadalmi megítélés változásai miatt egyáltalán értéke-e még ma a hűség? Érték-e a monogámia? Akarunk-e még erre törekedni? Hová tart a világ, ha nem? Az elkeserítő statisztika, hogy a házasságok fele válással végződik semmi, ahhoz képest, hogy vajon hányan csalják, csalták, vagy fogják még csalni a párjukat... A statisztika csalóka (sic!), nem biztos, hogy a valós képet mutatja, mert egy ilyen érzékeny témában még anonim se mindig mernek az emberek őszintén nyilatkozni. Nehézség az is, hogy a felmérés során egy adott időpontban a megkérdezett lehet hűséges, de ki tudja mi történik még vele az elkövetkezendő 40 évben, utána is csalhat még, vagy megcsalhatják. Komoly, őszinte és utánkövetéses vizsgálatokat elég nehéz összehozni hűtlenség témában. Mindenesetre elég magasak a számok. 
Almási Kitti, a szerző.
A mások félrelépését mindig szigorúan ítéljük meg állítólag, de gyakran a nagy hangon ítélkező, leszóló ember éppoly bűnös és hűtlen. A félrelépő felet rendszerint csak elítélni szokták, megérteni meg sem próbálják, pedig fontos lenne. Visszavágások, és a harmadik fél pocskondiázása helyett többet ér, ha a megcsalt fél megpróbálja újra maga mellé emelni a párját, és botlásával együtt elfogadni - természetesen ez akkor érvényes ha ki akarják dolgozni a konfliktust, és együtt maradni. A támadásra ugyanis rendszerint támadás a válasz is, ehelyett meg kellene próbálni megérteni a társat, és csak érzelmeket közvetíteni, nem szidalmazásokat zúdítani. Persze ez nem mindig egyszerű, de elég értelmesen, okosan, jó tanácsokkal van mindez levezetve. Almási Kittinek sajátja azt hiszem ez az empatikus és megnyugtató stílus. Ez nem azt jelenti, hogy csupa megalkuvó tanácsot adna, nagyon is sokféle dolgot elmond, és rávilágít a fájó pontokra is, mégis mindezt úgy teszi, mint egy bölcs buddha: türelemmel, átgondoltan, célirányos kérdésekkel. 

A változó és gyorsuló világban félünk kimaradni a jóból. Ez a FOMO-jelenség, a Fear of Missing Out. (A YOLO után egy újabb divatos betűszó.) Na de miből is maradunk ki? A lehetőségek száma végtelen, mindig van alternatíva, akár egy másik nőről/férfiról, akár az életünkben hozott döntésekről legyen szó.



Érdekes volt, hogy megcsalásnál gyakran nem is a nőért van oda igazán a pasi (vagy fordítva, de a női hűtlenkedésről külön fejezet is szól), hanem a helyzetért, amiben őt annyira kívánatosnak látják. Kellemes jutalmazó érzések, amiket szerelemként címkéznek fel, pedig sokszor valami nagyon másról van szó. Önbecsülési válságban elkezdhet az ember keresni valami mást, valami jutalmazót például. Nagyon tetszett az a megállapítás, hogy a feszes hús és az ámuló szem (szerető, és a vele való kalandok) és az összetartozás mély élménye közt nem lehet egyenlőségjelet tenni.

Érdekes volt a baráti párokról írt történet,  ahol keresztvonzalom alakult ki, amit ilyenkor legjobb lenne megpróbálni megbeszélni, mielőtt az ember beleugrik a kalandba a barátja párjával. Egy ilyen megváltozott érzelmi állapotot megbeszélni a másik fél párjával azonban... kész csőd szerintem, még ha pszichológiailag valóban előnyös is. De hol valósulhatna meg egy ilyen eset, hogy hát Bélám, az a helyzet, hogy beleszerettem a feleségedbe, megváltozott valami köztünk, és megtisztellek azzal, hogy elmondom? Haha. Nem tudom elképzelni, hogy ez működik egy magyar panelvalóságban; nagyon intelligens reagálásra van szükség egy ilyenhez mindkét oldalról, de még úgy is végképp megroppan a barátság és a bizalom szerintem. Mindenesetre érdekes volt olvasni ezt a sztorit és a kifutását is.

Kitti szerint a megcsalás fájdalmas, de néha mégis, nagy élményeket tartogató önismereti utazás lehet, és akár megerősödött kapcsolattal is ki lehet belőle evickélni. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, főleg azért, mert szerintem az emberek hazugok és önámítóak és csak kevés kapcsolatra lehet igaz egy ilyen megállapítás. 

Szó esik egyszeri botlásokról és állandóan "visszaeső" megcsalókról. Szól egy fejezet a megcsalásról mint territóriumsértésről, avagy hogy miért és mennyire bánt minket minden olyan tárgy, hely, név, esemény, ami a szeretőhöz köthető. Miért olyan tabu, hogy a saját territóriumunkba vitte a megcsaló a harmadikat: az autónkba, a házunkba, stb. 
A megcsalás gyanújelei fejezet azt hittem, hogy a legunalmasabb, legsablonosabb lesz az összes közt, de nem így lett. Bár előjöttek benne nagyon tipikus, nagyon könnyen felismerhető gyanújelek, mint a veszett parfümözés indulás előtt stb,. ezeken túl is voltak érdekes aspektusok, vagy csak egy-egy hozzátett félmondat, ami árnyalta a képet. (Pl. nem csak a megváltozott öltözködés, hirtelen divatőrület a jel, hanem hogy ez nem a mi kezdeményezésünkre történik, és nem akkor veszi fel a megcsaló az új darabokat, amikor együtt megyünk valahova.) Ezekből az apró nüanszokból, pluszokból látszik Almási Kitti nagy tapasztalata, és hozzáértése. Igazán mélyen elemzi a helyzeteket és a témát, és ahhoz is hozzá tud tenni valami újat, ami esetleg benn van valamilyen formában a közvélekedésben. Az esetekről, párokról, terápiás tapasztalatokról megosztott történetei tovább színezték a képet. Nagyon érdekes volt ennyiféle emberről, ennyiféle szituációról olvasni. Különösen érdekes és valahol nagyon megható volt az utolsó történet, Zsófi néniről és Pista bácsiról. De nem mesélem el, olvassátok el inkább. :)

Értékelés: 10/9 A hűtlenség napjainkban könnyedén megvalósíthatóvá vált, majdhogynem általános jelenség és a hűség emiatt egyre különlegesebb ajándékká vált - érdemes Kitti ezen szavain elgondolkodni.
Nem is számítottam ilyen jó könyvre és őszintén megkedveltem Almási Kittit. El fogom olvasni az újabb kötetét, a Bátran élnit is. 
És ahogy írtam fent, ne csak az fontolgassa a Hűtlenség olvasását, aki megszólítva érzi magát. Ez a könyv, nem csak annak lehet érdekes és hasznos, akit megcsaltak, megcsalnak, és úgy érzi kihúzták a lába alól a talajt, hanem bárkinek aki élt már párkapcsolatban. 
U.i.: Egy kis plusz, hogy megtanultam belőle, hogy azt, amikor egy vicc, vicces beszólást nagy nevetés követ ott helyben, de elmesélve nem is értik hirtelen mi a vicces, mi meg magyarázkodunk, hogy hát ott és akkor vicces volt, na azt úgy hívják, hogy szituatív poén. :) Ti tudtátok? 

8 megjegyzés:

  1. Szituatív poén, ezt megjegyzem! :) (Nálad mindig sikerül okosodnom egy kicsit :))

    Érdekes könyv lehet, szívesen elolvasnám, azt hiszem, viszont csak újságpapírba csomagolva, mert a pasim tuti belemagyarázna valamit.
    Kedvencem az ítélkezés, főleg ez a tipikus "Én aztán biztos nem hagynám" meg "én olyat sose tennék". Aha. :) Öröm látni, amikor szépen bedőlnek ezek, főleg amikor az én viselkedésemet kívülről megítélő személy csinálta aztán ugyanazt végig.

    Én is ezt a FOMO-t érzem az egész mögött leginkább, ha van valami "lehetőségünk", nem akarjuk kihagyni, mert jaj, majd bánni fogjuk. Így is mindenhonnan az folyik, hogy életed végén majd azt bánod meg, amit nem tettél meg, nem azt, amit igen. Egyébként ezzel én is kb. így vagyok, szóval nem a magas lóról akarok leszólni, nem vagyok túl konzervatív, de szerencsére tanultam egy korábbi, sokkal komolytalanabb kapcsolatomból, és tudom, hogy akkor hogy éreztem magam, és hogy ami most van, azt nem tenném kockára, még ha meg is van bennem a "hűtlen gén".

    Én egyébként azt látom, hogy rengeteg kapcsolatból hiányzik a tudatosság, és ezt nem csak a hűtlenség szintjén értem, hanem úgy egyáltalán. Az emberek önzőek, és eszükbe se jut, hogy tegyenek valamit a másikért, kettejükért. Na ebbe most nem megyek bele, mert messzire vezet, de azt gondolom, hogy ez az önzés vezet sokszor (nem mindig!) a megcsaláshoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tanultál valami újat, szeretem én is az ilyen kis érdekes apróságokat. :)

      Hmm, azért ez is érdekes, hogy nem mernéd elolvasni nyíltan. De értem a rejtegetést is valahol, az ember nem akar hülye kérdéseket, vagy ferde, bizalmatlan pillantást kapni: megcsalsz, megcsaltak? Holott annyiféle pszihológiai témájú könyvet olvasunk, amit meg nem szégyellünk, és nem is kap olyan megítélést, mint ez a téma, ami nagyon érzékeny pont. Pl. Miért vagyunk boldogtalanok? Pénz, karrier, csillogás jutottak eszembe a saját könyvtáramból, ezeknél nem jönne szerintem senkinek hátsó gondolat: boldogtalan vagy? pénzéhes vagy? :D

      Érdekes ez a FOMO-jelenség is, és valahol szomorú is, mert az egy bizonyos szintig oké ,hogy nem akarunk kimaradni a jóból, és élni kell, valóban, de mintha kezdene néha kicsúszni a gyeplő a kezekből, és szerintem főleg a fiatalabb Y, vagy inkább a Z generációknál.
      "Hűtlen gén" - hmm, csupa jó kulcsszót, témát dobsz fel! :) Van ilyen vajon? Alkalom szüli a hűtlenkedőt, vagy valahol belénk is van programozva? Létezik a happily ever after?

      Egyetértek, hiányzik a tudatosság, és sokan belefutnak abba, hogy nem dolgoznak a kapcsolaton egy idő után, pedig meg kell próbálni minden nap beletenni valamit, és nagyon figyelni kell egymásra hosszútávon is, nem elég a kényelmes megszokás.
      Az önzés valóban egy kiindulási pont lehet, de sokszor egyéb dolgok is jönnek mellé, önismereti válság, életközepi válság - és vajon ezeket hogy kell megítélni, mennyi ebből az önsajnáltatás, önzés?
      Szerintem olvasd el valamikor, még ha újságpapírba rejtve is, tényleg jó könyv, és sok aspektusán lehet elgondolkodni, tovább gondolkodni.

      Törlés
    2. Szerintem csak vicceskedő kérdéseket kapnék, de akkor sem gerjeszteném a feszkót. Majd megnézem, van-e a könyvtárban, tényleg érdekel. Mondjuk legtöbbször a pasi nem tudja, mit olvasok, mert nem érdekli. :D

      Nem tudom, van-e hűtlen gén. :) Amúgy ez inkább olyan szerintem, hogy vannak emberek, akiknek kell a változás, mert hamar ráunnak dolgokra, mások pedig a tökéletes stabilitást és a változatlanságot szeretik. Én az előbbi csoportba tartozom, tényleg mindent megunok egy idő után, de jó ha vannak stabil pontok az életemben, és egy kapcsolat nem olyan, mint egy munkahely vagy egy hobbi, hogy csak úgy találsz egy másikat, egy ugyanolyan jót.

      Persze, nem mindig az önzés játszik, tudom, azért is írtam, meg nem akarok okoskodni, tényleg ahány kapcsolat, annyi féle, azon a két emberen kívül senki nem tudhatja, hogy mi zajlik köztük igazán, mik állnak a háttérben. Amit írtál (vagyis amit Kitti írt), hogy jólesik a férfinak, ha valaki ÚGY néz rá meg a figyelem, amit egy új embertől kap, nagy megvilágosodás nekem. Kíváncsi lennék a női hűtlenségről szóló fejezetre is, de azt gondolom, talán nálunk ez azért nem annyira játszik (mármint a figyeleméhség), mert azért a nők, még ha apróbb adagokban is, de megkapják nap mint nap a figyelmet más pasiktól, még ha azok ártatlan kis bókok is.

      Törlés
    3. Igen, lehetséges. :) Hát, nálunk se nagyon tudja szerintem, mit olvasok épp. :)))

      Ez a változásvágy, a kis monotonitástűrés eléggé jellemző az Y generációra. De valóban fontos lenne mérlegelni néha, megéri-e kockáztatni valamit egy kis változásért. Valakitől hallottam egy jó idézetet ezzel kapcsolatban: ""elképesztő, hogy az emberek mit meg nem tesznek egy picit màs orgazmusèrt"... Van benne valami, nem?

      Igen, egyetértek veled, soktényezős dolog ez. Na, már csak a női hűtlenség fejezetért is megérné elolvasni. :) Milyen igazad van amúgy, mi nőként azért kapunk úton-útfélen némi figyelmet - még ha nagyrészt nemkívánt figyelmet is...

      Törlés
  2. 9 éve vagyok együtt a párommal, ami tudom, hogy nem olyan, mintha 40 éves házasok lennénk, de azért nem kevés idő. A hűtlenség mint olyan, nálunk sosem volt még téma, egyikünk sem lépett félre, és nem is olyan a természetünk. Nekem ő az első kapcsolatom, neki már voltak előttem is, némelyiknek félrelépés miatt lett vége, de nem az ő részéről. Felállítottuk a határokat és a szabályokat, gondolok itt arra, mi számít pl megcsalásnak, de mondom, nem napi téma, mert megvan a bizalom mindkettőnk részéről, és tudom, hogy sosem csalna meg, ha rám unna, ő tisztességesen elém állna, és normálisan válnának el az útjaink. Amikor ez szóba kerül a barátnőimmel vagy a munkahelyemen, akkor mindig kiröhögnek, mondva, nincs olyan pasi, aki soha nem lép félre. Én meg erre azt mondom, hogy csak azért, mert őket megcsalták, vagy jelenleg is olyan kapsolatban élnek, ahol elképzelhető, hogy a párjuk félrelépett, nem biztos, hogy mindenki olyan. És biztos sok párkapcsolatban probléma a félrelépés, de nálunk szerencsére nem, még csak gyanús körülmény sem merült fel soha. Én egyébként Y generáció vagyok, mégsem jellemző rám a mozgalmasság meg a ne maradjunk ki semmiből érzés, én az vagyok, aki az állandót, a biztonságot, a stabilitást szereti és keresi, és meg találtam azt az embert magam mellé, aki szintén ebben hisz és ezt akarja. És csak azért írtam le mindezt, mert amikor szóba kerül ez a téma, akár csak úgy ismerősök között egy beszélgetésben, akár terapeutánál, látni kell, hogy minden eset egyedi, mert minden ember más, és nincs két teljesen egyformán működő kapcsolat, ilyen esetekben általánosítani és a felállított sztereotípiák alapján ítélkezni a legrosszabb. És csak azért, mert valaki X, Y vagy Z generációs, nem lehet ráhúzni, hogy ilyen vagy olyan, rám pl. semmi nem igaz, amit jellemzésként az Y-onokról szoktak írni. Szóval egyedi emberek, egyedi helyzetek, egyedi kapcsolatok, és ezt kell látni és érteni. És nekem úgy tűnik, ez jó könyv egyébként,el is fogom olvasni, és sokaknak el kéne. Egyébként tök fura, hogy ha olyan kapcsolatban vagy, ahol félreléptél/megcsaltak, akkor szar ember vagy/szar ember a pasid/barátnőd, ha meg olyanban, ahol nincs ilyen gond, akkor rohadj meg, mert neked normálisan működik. Legalábbis én sajnos ezt tapasztalom a környezetemben, és inkább már nem is mesélek senkinek a párkapcsolatomról. Kerülöm a témát, mert mindig kioktatnak, pedig nem is ők élnek benne, de mégis mindent jobban tudnak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommented, és hogy ezt leírtad! Remélem így is marad a pároddal, őszintén örülök neki, hogy vannak ilyen kapcsolatok. A különböző generációkkal kapcsolatos általánosításokat csak én hoztam be a szövegbe/kommentekbe, Tari Annamária hatása rám, de Almási Kitti egyáltalán nem erőltet ilyen vonalat, szóval nem kell félni, hogy a könyvében ezekkel a sztereotípiákkal találkozol. Sőt, ahogy írtam, nagyon változatos, és sok egyedi sztorit mutat be; az utolsó szerintem egészen megdöbbentő, Zsófi nénivel és Pista bácsival. Nagyon ajánlom a könyvet!
      Egyébként én is Y generációs vagyok, de én is inkább az állandóságot és a stabilitást részesítem előnyben. A monotonitástűréssel meg lehet más és más a helyzet az élet különböző területein (munka/párkapcsolat/hobbik). :)

      "Egyébként tök fura, hogy ha olyan kapcsolatban vagy, ahol félreléptél/megcsaltak, akkor szar ember vagy/szar ember a pasid/barátnőd, ha meg olyanban, ahol nincs ilyen gond, akkor rohadj meg, mert neked normálisan működik. " Ezt a mondatodat legszívesebben bekeretezném. És sajnos sok minden másra is nagyon ráhúzható - vagy szar vagy és kritizálnak, elítélnek, vagy irigykednek rád, mert neked sikerült valami, és jól érzed magad. :( Ilyen megfontolásból én egy csomó mindenről nem beszélek, és nem élek "kifelé" a közösségi oldalakon sem.

      Törlés
    2. Én köszönöm, hogy írtál kedvcsinálót a könyvről, mindenképpen el fogom írni! Csak azért írtam le mindezt, mert nap mint nap szembejön velem ez a hozzáállás az emberek részéről, amit a végén írtam, és egyszerűen már a barátaimmal sem tudok normálisan beszélni a kapcsolatomról, mert csak azt hajtják, hogy úgyis lesz benne valami buktató, nagy eséllyel megcsalás. Igen, lehet, hogy lesz benne buktató, a megcsalást én kizártnak tartom, habár mondják, hogy soha ne mondd, hogy soha, meg ugye belénk van táplálva, hogy ami ragyog, az csak a felszínen ragyog, és valóban működő dolgok nincsenek. De most jól vagyunk, és nincsen gond, tervezzük a jövőt, jövőre lesz az esküvőnk, hamarosan szeretnénk babát is, de tényleg ott tartok, hogy senkinek semmit, ez is csak most nagyon kikívánkozott belőlem a téma kapcsán.

      Az Y generációt egyébként én is olvastam Tari Annamáriától (ha arra gondolsz), nem volt rossz olvasmány, néhol nekem kicsit önismétlőnek tűnt, de hihetetlen, hogy mennyire nem ismertem magamra, pedig abba a korosztályba tartozok, akiket oda sorolnak. Persze, mindig vannak kivételek.

      Vannak dolgok persze, amiben én sem tűröm a monotonitást, pl. nem tudnék gyárban dolgozni (ha rá lennék kényszerülve nyilván tudnék, de ezt arra a helyzetre értem,amíg van választási lehetőségem), de keresem az értéket és az állandóságot mindenben, hiába vagyok relatíve fiatal és a társadalom szerint nem ez lenne a normális viselkedés egy 27 évestől. :)

      Egy évig éltünk Angliában a párommal, fél évig pedig Finnországban, és egyszerűen elképesztő, hogy ott mennyire más az emberek felfogása és hozzállása. Itthon akármit és akárhogy csinálsz, csak kritikát és rosszindulatot kapsz a környezetedtől. Ha jól megy a dolgod, dögölj meg, ha nem megy jól, akkor meg milyen jó, hogy nem megy jól, tipikus magyar mentalitás, sok más országban nagyon kedves, megértő normális emberek vannak, akikkel lehet beszélgetni, és akik őszinték, és nem olvad le a képükről a hazug műmosoly, miután hátat fordítottak. Na, kicsit eltértem a tárgytól :)

      Szóval köszi, hogy írtál róla, jó kedvcsináló bejegyzés lett, mindenképpen el fogom olvasni!

      Törlés
    3. Örülök, hogy kikívánkozott belőled és elmondtad. :) A rosszindulatú susogások sajnos mindennaposak, nem szabad rájuk hallgatni, csak néha nehéz elengedni a fülünk mellett, és bosszant.

      Magát az Y generáció című könyvet nem olvastam Taritól, csak egy előadásán voltam pár éve, amin ezekről (is) beszélt, és nagyon megmaradt bennem. :) Hú, én sem tudnék gyárban dolgozni azt hiszem... :S

      Ne is mondd. Egy-egy kis hosszú hétvégés osztrák kiruccanás is csak a bámulatot váltja ki belőlem: hogy lehetnek ennyire mások az emberek ott? Miért nem ez van itthon is?
      Á, és nem is csak a dögölj meg van nálunk, de egyenesen a "dögöljön meg a szomszéd tehene IS!"... Nem baj, ha eltértél a tárgytól, tök jó, hogy te is így látod a dolgokat, nagyon egyetértek veled. :)

      Jó olvasást majd a könyvhöz!

      Törlés