2017. március 22., szerda

Poszt-turkáló: Mondják meg Zsófikának

Forrás.
Az első várólista csökkentős játék évében, 2011-ben csúfosat buktam a kihíváson, és mindössze két könyvet olvastam el a listámról, amire akkor valóban nagyon-nagyon régóta várakozó könyveket pakoltam fel, és nem készültem alternatív könyvekkel sem. Az a kettő könyv viszont jó élmény lett, az egyik a Jane Eyre volt ugyanis, a másik pedig Szabó Magdától a Mondják meg Zsófikának. Ez utóbbiról hozom most át a posztot a freeblogról elveszettem közül, a poszt-turkáló rovatban. 

Az eredeti bejegyzés 2011. 05. 25-én született.


Szabó Magda: Mondják meg Zsófikának

Egy újabb olyan könyv, ami gyakorlatilag egy évtizede vár rám. Bár ő csak gondolatban, mert sosem volt meg fizikai valójában itthon, csak régóta el szerettem volna olvasni, amióta megtudtam, hogy egy befejezetlen mondatról szól, Zsófika elhalálozott apukájától. Hogy, hogy nem, nem vettem meg, nem kaptam meg, nem vettem ki könyvtárból... de hogy mindenképp sorra kerüljön végre, felvettem ezt is a várólista csökkentő játékba.
A főszereplőnk Zsófika, egy tizenegy éves lányka, akinek meghal az apukája, Nagy doktor. Anyjával új helyre költöznek, búcsút kell mondania a megszokott dolgoknak, apa rendelőjének, Tóbiásnak a koponyának, a lakásuknak. Rászakad a háztartás terhének jó része is, hirtelen kell önállósodnia és édesanyja sem sokat foglalkozik vele, belemerül a munkájába, a pedagógiai, gyermeklélektani, nevelési könyvek írásába, a gyermekek átfogó, alapos tanulmányozásába. Anya ugyanis a Kísérleti Neveléstudományi Intézet egyik oszlopos tagja. Hogy lehet mégis, hogy az ő gyermeke rossz, nem stimmel, közepes... ? És mit szól ehhez Zsófika, hogyan éli meg? A felfordulás közepette a kislány megtudja, hogy édesapja egy fél mondattal búcsúzott a világtól: Mondják meg Zsófikának... Zsófika pedig a hiányzó fél mondat keresésére indul, szinte minden áron.
"Mit jelent az, ha egy gyerek nem stimmel? Hogy rossz?
Hogy is mondta Apa? Harmadikos volt talán, akkor kezdte hozni a gyengébb bizonyítványokat. Anya elképedve forgatta a kiskönyvet, Apa meg elnevette magát, csóválta a fejét, és azt mondta: „Nem stimmel a gyerek, mi? Ilyen nem szerepel egyik könyvedben sem.” Anya majdnem sírt, ő meg kisomfordált a szobából szégyenében, mert azért az borzasztó gondolat volt, hogy ő nem stimmel."
A történet máshogy bolondított magába, mint ahogy vártam. Látatlanban a Holnap Kiadó-féle ifjúsági kiadás miatt sokáig az Emil és a detektívek, Emil és a három iker hangulatára asszociáltam, de ahogy elkezdtem olvasni, örömmel fedeztem fel ugyanazt a szabómagdás szépséget nyelvében és stílusában, amivel az eddig olvasott könyveinél is úgy megszerettette magát velem. Jó volt érezni, hogy nem csak egy ifjúsági regény, és nem  krimiszerű nyomozósdi lesz, kiszámítható végkifejlettel. Nem. Ez a könyv is ugyanúgy felnőtteknek szól, még ha gyermekibben íródott is, és gyermekibb környezetbe lett is helyezve. A Mondják meg Zsófikának egy csodaszép lélekrajz. Egy magába forduló, közepes, kicsit magányos, de csupaszív gyereket rajzol meg, méghozzá olyan tapinthatóan, és olyan kidolgozottan, hogy senki labdába se rúghat a maiak közül, mert EZ a jellemábrázolás; egy egész könyvön keresztül, úgy hogy nem terhes soha a jellemzés, hanem minden mintha magától bontakozna ki.
Persze nem ennyi az egész. Hiszen jön a többi karakter is, és látjuk és megéljük az eseményeket az anya: Judit, az osztályfőnök: Szabó Márta, és a morcos, morgós, régi vágású Pista bácsi szemszögéből is. Pista bácsi a portás, aki Nagy Gábor doktor utolsó betege volt. Zsófika tőle szeretné megszerezni a hiányzó fél mondatát.
"...a biztonság, hogy a betegségek jönnek, aztán elmúlnak megint, eltűnt a szívéből, mióta Apa nincs. Mert bizony van olyan betegség, amely nem múlik el, van olyan is, ami nem gyógyítható, gyors, alattomos, és elnémítja az embert, mielőtt befejezhetne egy mondatot..."
Az apa-lánya kapcsolat és a gyász érzékeltetése nem csak hogy megható, de csontig hatoló volt. A Komfortos mennyország (Alice Sebold) jutott eszembe, és az, hogy ott mennyire mennyire nem stimmelt számomra az egész szituáció, a viszonyrendszerek, érzelmek, különösen pedig a gyász ábrázolása. Amit itt kaptam, azt vártam volna ott is.
"A gyerekeknek általában van jellemük, csak a felnőttek kinevelik belőlük. A túl okos felnőttek."
"- Nem ér rá - felelte Apa, és vett még egy kis salátát -, most születik a lelke."
"Végigcsúsztatta az ujjait az arcán, aztán megtapogatta a feje búbját is. 'Ugye, milyen ügyes kis kosár? - kérdezte Apa egyszer, míg szétborzolta a hajat a feje tetején. - Itt laknak a gondolatok. Jól be vannak csomagolva, mint az üvegáruk a boltban, hogy össze ne törjenek."
A felnőtt és gyermekvilág összeütköztetése, a szemszögek váltakozása nagyon érdekes és tanulságos is. Zsófika a meg nem értett, a félreértett, az igazából jó. Akit az édesanyja, a nagy nevelő lelkületű valaki ismer legkevésbé. Félénk és sodródó, de mindig jót akar, csak néha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt elképzelte. Olyan jó volt, hogy egy teljesen szöges ellentétben álló szereplővel tették őt össze. Pista bácsi a szúrós tüskés ágasbog, ami mégis valami édes, lédús gyümölcsöt terem - ha akar. A parasztos kifejezésmódja és mondatai - amik ráadásul fonetikusan jelentek meg - sem tudták eltakarni a személyiségét, az igazi velejét, ami a múltjából is fakad. Az ember egyszerűen nem tud mást, csak fejet hajtani Szabó Magda előtt, ahogy bele próbál gondolni teremtett alakjaiba, és azok sorsába...
"Szegény Anya saját magát olvasta éjjel, milyen boldogtalan lehet!"
Értékelés: 10/9 Nagyon vártam, nagyon kíváncsi voltam, nagyon élveztem. Egy pontot azért vontam le, és azért nem lett számomra tökéletes, mert egy kicsit épp a végében csalódtam, a befejezetlenségben. Érzem én, hogy így kellett, így volt jobb, de mégis, hiányérzetem támadt. Valahogy még mindig tovább sajnáltam Zsófikát.
!!! SPOILER !!!
Nagyon fájlalom, hogy egy évtizede kerestem és vágytam én is ennek a mondatnak a befejezését, és nem kaptam meg. :( Aki olvasta még, mit gondol erről, miért nem tudhatjuk meg a mondat befejezését? Pedig Pista bácsi hallotta, írják egy helyen, hogy hallotta, de nincs annak értelme szerinte...
!!! SPOILER VÉGE !!!
U.i.: Pista bácsi érthetetlen ellenszenve a Dóra névvel szemben nekem különösen tetszett, mert én is sokáig így voltam, bár nem sok alapja van a dolognak. :D Örülök, hogy egy "irodalmi társra" találtam ebben. :D
"Assusogja fektesse le Dórát, osztán ne báncsa, mer Dóra nagyon szomorú. Hogy a fészkes fütyülő fenébe ne volna szomorú, mikor Dórának híjják, nem hínak így tisztességes embert.""
"Dóra. Még szólítani se tuggya. Hogy is állna rá valakinek a nyelve ijen névre, hogy Dóra?"

A könyvet Kindle-en olvastam, megtalálható a PIM-en. 
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Rég olvastam már Magdától, kb. két éve, és itt a centenárium is, talán ideje lenne újraolvasni akár valamelyik ifjúságit, akár az egyik regényét... A szemlélőket és a Megmaradt Szobotkánakot kinéztem már egy ideje következőnek.
A Mondják meg Zsófikának egy nagyon kedves könyvem tőle, és a mai napig sokszor eszembe jutnak a kiírt idézetek, a "most születik a lelke" és az "ügyes kis kosár". :) 

6 megjegyzés:

  1. Mostanában újítom ismereteimet Szabó Magdával, és ezt határozottan felvettem a listára, mivel sosem olvastam, de nem is került a látóterembe. Köszi! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Teljesen véletlenül bukkantam rá a blogodra, és erre a bejegyzésre, de annyira jó volt olvasni a bejegyzésedet, nekem is nagy kedvencem Szabó Magda, és persze a Mondják meg Zsófikának is. Én is felnőtt fejjel olvastam először, a gyerekkoromból ez a mű valamiért kimaradt. Nosztalgikus hangulatba kerültem, kedvem támadt újra elolvasni a regényt. :) Érdekes egyébként, hogy pont Szabó Magdát olvasok, és éppen egy általa írt könyvről szóló értékelésre bukkantam…

    Én is nagyon fájlaltam, hogy nem derült ki, mit kell Zsófikának megmondani, de úgy gondolom, hogy ennek az egésznek az volt a lényege, hogy Zsófika a nyomozás közben megélje a gyászt, feldolgozza édesapja elvesztését, és mindeközben megtalálja a helyét egy olyan világban, amelynek Nagy doktor már nem a része. Ez egy „gyászterápia” volt a kislány részére, ahol maga az út fontosabb volt, mint a cél. Meg kellett tanulnia beletörődnie, hogy vannak dolgok, amelyeknek nem tudhatjuk az okát, és fájdalmas ugyan, de tovább kell lépni. Persze közel sem biztos, hogy így van, lehet, hogy csak belemagyarázom ezt a jelentést, de én is sokat rágódtam a kérdésen, és végül erre jutottam. A valódi választ sajnos már sosem fogjuk megtudni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ildikó! :)
      Örülök, hogy rábukkantál a blogra, és hogy tetszett a bejegyzés. Én is szeretem Szabó Magdát, sok mindent olvastam már tőle, azokról a könyvekről is találsz itt bejegyzést. Te épp melyiket olvasod tőle? :)

      Valóban, igazad van, hogy ez gyászfolyamat volt, és ebben sokat segített Zsófikának a nyomozás. Mégis sajnáltam kicsit, mert olyan direkt visszatartott információnak tűnt az olvasók elől. :/ :)

      Törlés
    2. Most éppen a Disznótort olvasom, ha befejeztem, akkor pedig a Pilátust szeretném elkezdeni. Ezeket olvastad már tőle? Egyébként én határozottan úgy gondolom, hogy ez egy direkt visszatartott információ volt, de azért én is nagyon sajnáltam, hogy nem derült ki, mi az üzenet. Szegény Zsófika olyan nagyon vágyott rá, és mi, olvasók is szerettük volna megtudni. :)

      Törlés
    3. Azokat még pont nem olvastam. :)
      Egyetértek, és én is sajnáltam Zsófikát, és hát kicsit magunkat is. :D

      Törlés