2016. január 30., szombat

Januárom-parapompompom

Forrás
Nem igazán nevezhetem ezt a posztot beszerzős posztnak, mert a hónapom ilyen szempontból elég gyér volt: egyetlen könyvvel gyarapodott csak a könyvespolcom, méghozzá Joe Abercrombie-tól a Half the World - A harcossal, recipéldányként. 
Nem bánom, hogy nem kapott el a hév, van elég könyvem úgyis még egy jó darabig, és a tudatos vásárlás jegyében akarom tölteni 2016-ot ugyebár - ami persze könyvmolyoknak más mérce... Szóval cirka 50 körül maradni a beszerzésekkel. :) 

Olvasásilag vegyes volt a hónap. Eléggé elakadtam, és bár hó elején gyorsan befejeztem még a tavalyról maradt Khaled Hosseinit, rajta kívül még mindig olvasok decemberben (sőt, lehet hogy novemberben?) elkezdett könyvet, egyszerűen alig csúszott, aztán belevágtam nagy sebbel-lobbal a Marija Morevnába is, de nincs hangulatom, nagyon tépáz és komor, kicsit félretettem. Ebből aztán az lett, hogy rövidebb kötetek után nyúltam, elolvastam két madaras mesét: A hollókisasszonyt és a Senki madarát, előbbi egész addig tetszett, amíg utóbbi aztán meg nem babonázott, és rájöttem Szabó T. Anna sokkal csodásabbat alkotott hasonló műfajban, mint Niffenegger. 
Az Abercrombie könyv. :) 
Ami igazán magával tudott ragadni, az Moning volt januárban, fogtam magam ugyanis, és fejest ugrottam a Fever-sorozat újraolvasásába, lévén, hogy megérkezett az újabb kötet, a Feverborn. Egy ismétlés rám is fért most belőle... Igaz, az első 5 kötetet immáron negyedszerre olvasom, de az Iced és a Burned bizony csak egyszer voltak meg (pedig Iced-ból kettőre emlékeztem)... Izgalmas utazás most másként figyelni egyes jelekre, elejtett mondatokra. Majd lesz egy újraolvasós összegző poszt belőle. Most az ötödik könyvben vagyok, nem sikerült a teljes szériát lenyomni januárban, de persze nem is volt cél. Viszont februárban már a Feverbornt szeretném olvasni! :) 
Összesen egyébként 7 könyvet fejeztem be januárban, ami nem is rossz. :) (Ha valaki megzavarodna a kihívásos számlálótól a jobb sávban, annak mondom, hogy a Goodreads nem számolja az újraolvasásokat sajnos... Illetve beírhatnám idénre őket, de akkor az felülírja az előző dátumot, és abból az évből távolítja el az olvasást... Hogy lehet ilyen béna egy olvasós oldal, hogy ezt nem veszik figyelembe? Dude... -.-')
UPDATE: ma sikerült befejeznem végül a régóta húzódó olvasásomat, így 8 befejezett könyvvel zárok, és már nincs tavalyról vonszolt tartozásom! :) Juhé!

Az év végi összegző posztomban említettem, hogy szeretnék majd csinálni tematikus hónapokat, és valamelyest sikerült összehozni most is egyet, félig-meddig, bár ez nem volt tervben, és csak utólag tudom prezentálni... Eléggé madaras hónap lett ez! :D A két madaras mesén kívül a Marija Morevnában is elég fontos szerepet játszanak a madarak, madárból alakulnak át férfivá egy furcsa kis ház leányainak kérői... 
Ezen felül rendkívül Barrons-tematikus is volt a hónap. :D Élvezettel fuldoklom Jericho Z. Barrons túltengésben! :D 

A vcs-vel sajnos nagyon rosszul kezdtem, egyet se olvastam el, a Morevnába épp csak belevágtam, de majd február-márciusban behozom a lemaradást rövidebb kötetekkel, továbbra is reménykedve, hogy nem jön sok új, nagyon vágyós könyv... :) 

Februári tervek: 2-3 vcs-könyv, a jelenlegiek befejezése, Fever-újraolvasás befejezése, és az új kötet elolvasása, max. 5 könyvbeszerzés. :) Meglátjuk mi lesz belőle. :) 

A többiek zárásai: 

2016. január 27., szerda

Új megjelenések, amikre felfigyeltem

Úgy tűnik kezdenek felébredni a kiadók a szokásos "téli álomból", és jönnek lassan az új könyvek mindenkinél. 
Nem mintha kifogytam volna az olvasnivalóból, hiszen ugyanolyan kilométeres a várólistám már hosszú évek óta, de az új, mindig csábítás... Ráadásul saját magamat "gáncsolom" el, hiszen épp újraolvasási lázban vagyok (láz, Fever, haha!), szóval semmi újjal nem haladok.

Visszatérve az friss megjelenésekre, kicsit körbenéztem, és találtam én is néhány jó kis olvasnivalót, igaz, van köztük, amit én már angolul olvastam, vagy angolul tervezek, de azért szeretném felhívni rá a figyelmeteket. 

Az egyik ilyen például M. R. Carey könyve, a The Girl with All the Gifts, ami a zombi-témát ragadja meg, de kicsit másként, mint várnánk. Poszt-apokaliptikus világ, ahol a zombikat éheseknek (hungries) hívják, és ahol egy leszíjazott gyerekekkel teli osztályterem az első jelenet... Kellőképp felcsigáztalak benneteket? :) Bónusz, hogy egy egész hihető tudományos magyarázattal támasztják alá a zombisodást. Csak az olvassa, aki ki meri nyitni Pandora szelencéjét, hogy megnézze, mi is lapul az alján.

Magyarul kiadja a Kossuth, megjelenik 2016. február 16-án, Kiéhezettek címen. 



Az Athenaeumnál is jöttek és jönnek új könyvecskék, amik közül első körben Jodi Picoult lányával, Samantha van Leer-rel közösen írt könyve a Between the Lines, ami 2016. március 25-re érkezik magyarul Sorok között címmel az Athenaeum gondozásában. 
Ahogy szinte a teljes életmű, nekem ő is angolul csücsül a polcomon, mesés borítóval, de tetszik az is, amit a magyarhoz alkottak, ott van a háttérben a mesebeli vár... ahol a herceg vár... ;) 


Szintén az Athenaeumnál érkezik egy szokatlan és egyedi verseskötet, a Verslavina - A nő meg a férfi, ami egy facebookos eszmecseréből és oda-vissza-verselésből született. Szabó T. Anna és Lackfi János versben üzentek egymásnak, és ebbe aztán többen be is kapcsolódtak. A bolondozásból most kiadvány születik, és bár én nem kifejezetten vagyok egy versolvasó típus, megmondom őszintén ez most érdekel. Ennek részben az az oka, hogy Szabó T. Anna költeményszerű, csodás meséje, a Senki madara nemrég teljesen megbabonázott. 
A kötet 2016. február 10-én jelenik meg. 



Az Agavénál Maigret-ről most nincs hír (hüpp-szipp), de sok újdonság érkezik, >ebben< a posztban olvashattok róluk. Ezek közül ki szeretném emelni a Sötét édent, Chris Beckett-től, ami bár lehet, hogy nem nekem való, talán túl sci-fis sci-fi, de első látásra nagyon megtetszett. Az Avatar erdejei jutottak eszembe, és ez a bizarr, nap nélküli bolygó, nem túl hívogató, de a története annál inkább annak tűnik. 
Megjelenik: 2016. február 16. 


És végül, keretes szerkezetben, Feverrel kezdtem, Feverrel zárok: a nagy Moning-újraolvasási projektem természetesen amiatt van, hogy megjelent néhány napja a nyolcadik rész, a Feverborn! :) Csudaszép: 


Még egy apróság: szavaztattam veletek az oldalsávban megint, és az eredmények szerint egyformán szeretnétek ha a Szent Johanna Gimit és Rowling álnéven írt krimijét, a Kakukkszót venném előre az olvasandók közt, de Joanne Harris Kékszeműfiúja is alig maradt le egy hármas holtversenyről. Ígérem megpróbálok ezeknek az igényeknek megfelelni a nagy Fever-maraton után! :) 

Mi érdekel benneteket az új könyvek közül leginkább? :) 

2016. január 25., hétfő

Az Alzheimer-kór markában: Still Alice

Hivatalos moziplakát (Forrás)
Lisa Genova Still Alice-ét, ami magyarul Megmaradt Alice-nek címen jelent meg, még 2013 végén olvastam, és bár magát a könyvet, a betegség prezentálását kissé száraznak éreztem, egy tudós munkájának egy iróé helyett - mint ahogy az is -, mégis motoszkált bennem a történet továbbra is. Ez talán az Alzheimer-kór iránti érdeklődésem, és tőle való félelmem miatt van. 

Amikor 2014-ben film készült a könyvből, tudtam, hogy meg szeretném nézni, hogy sikerült adaptálni ezt a regényt, hogy kanyarítják el a katarzismentes véget, hogy lehet siker egy ilyen téma a sok hollywoodi elemmel tűzdelt szuperprodukció között? És mégis az lett, valamilyen szinten - ez pedig bőven elég lehet arra, hogy felhívja az Alzheimerre a figyelmet. 
Julianne Moore Oscar-díjat is kapott a legjobb női főszereplő kategóriában, amit szerintem maximálisan meg is érdemelt. 
Remekül hozta a karaktert, minden apró mozzanatot, minden rezdülést hitelesen adott vissza; azt, ahogy megjelenítette a karaktere leépülését fájdalmas volt végigkövetni, annyira valósnak tűnt. 

Aki nem ismerné a történetet: egy 50 éves lingvisztika professzorról, Alice-ről szól, akinek furcsa memóriazavarai alakulnak ki. Nem jut eszébe egy szó, akárhogy próbálná előkotorni a fejéből az előadásán... Elfelejt kisebb dolgokat... Aztán nagyobb problémák is jelentkeznek. Megszokott helyen eltéved, fogalma sincs hol van, és hogy találhatna haza. Orvoshoz fordulva hamar kiderül, hogy korai Alzheimer-kórban szenved, a progresszió pedig igen gyors... 


A könyvnél is kritizáltam, így a filmben is zavart kicsit ez a rettentő gyors leépülés. Bár néhol lehetett érzékelni, hogy eltelnek hónapok, azért a kvázi "jó" időszaknak úgy érzem még kicsit tovább kellett volna normál esetben tartania - persze ez az early-onset típus tényleg progresszívebb. Zemberem is kérdezte a film közben, hogy tulajdonképpen mennyi idő telt el, mert nagyon gyorsan romlik az állapota.

Borzalmas volt látni a keresgélést, a visszakérdezéseket. Szorongatta a torkomat sok jelenet, nagyon szívfájdító volt. Sajnáltam Alice-t és a családot is. 


A legszörnyűbb jelenet azt hiszem az volt, amikor a nyaralóban nem találta meg a mosdót sem... nyitogatja a szekrényajtókat is, és teljesen pánikba esik, de hasonlóan letaglózó volt a tablettás jelenetsor is. 
Sajnálom, hogy a beszéd, amit Alice előadott az Alzheimer kongresszuson, nem volt az igazi. A könyvben ez a beszéd igazán szívhez szóló és átfogó, és bár nem emlékszem már pontosan, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazt mondta el a filmben, vagy annak csak kis részét. 


Nem egészen úgy lett vége a történetnek, ahogy a regényben, amit nem bánok, mert azt amúgy is kissé cukormázasnak találtam, jobb volt, és életszagúbb volt a film vége egy kicsit. De rémes még belegondolni, hogy ez nem a vége volt, hogy mennyi ideig lesz még ott Alice, anélkül, hogy Alice igazából ott lenne... 

Meglepően jó alakítást nyújtott Kristen Stewart, van mimikája ebben a filmben, ami újdonság. És Alec Baldwin sem volt rossz, Alice férjeként. 


Egy családi dráma, ami az Alzheimert mutatja be. Nem palástol sokat, és mégis nagyon sokat palástol. De ennyi egyszerre talán a kívülállónak elég is, elhúzzák a függönyt a legrosszabb előtt. Nincsenek nagy meglepetések, csattanók, fordulatok. Ez a film úgy mutatja be az életet, és ezt a betegséget, ahogy igazából is van. Nézzétek meg, érdemes, mert jó a téma kibontása, és Julianne Moore tényleg páratlan alakítást nyújt. 

10/7,5-8

/A képek illusztrációk, jelenetek a filmből./

2016. január 24., vasárnap

Bárcsak...: óhajtós book tag, avagy mit áhít a könyvmoly?

Forrás
Ismét Abstractelftől "loptam" egy book taget, ami a Bárcsak... nevet viseli, avagy angolul totally should have book tag... És hogy mégis mire áhítozunk ebben a tagben, mit kíván a könyvmoly? Lássuk a kategóriákat:

2016. január 20., szerda

Poszt-turkáló: Pullman

Forrás
Szavaztattam nemrég megint a jobb oldali sávban, és a legtöbben azt szerettétek volna, ha Philip Pullman posztokat hozok át a Poszt-turkáló rovatban. Ebben a rovatban olyan régi bejegyzéseket mentek át, amik annak idején a freeblogon jelentek csak meg, és amióta eltűnt a freeblog, mint szürke szamár a ködben, nem találhatók meg máshol, csak a vinyómon.
Philip Pullman Az Úr sötét anyagai - His Dark Materials trilógiáját többször is olvastam, bár angolul még nem jutottam a végéig, a harmadik rész mindig valahogy kimaradt/lemaradt.
Ezek a bejegyzések az első két rész angolul olvasásáról 2009. 09. 03-án íródtak. 

A trilógia befejező kötete helyett pedig még egy Pullman-poszt, A tökéletes óraműről, ez pedig 2011. 02. 13-án íródott.

2016. január 18., hétfő

Hello idegen! - az angolul olvasásról

A szokásos decemberi pihenő után ismét jövünk és Témázunk! :) Ezúttal egy igen érdekes és tág témát választottunk ki, aminek a fedőneve: HELLO IDEGEN! - olvassunk külföldiül; tapasztalatok, élmények. Ebbe a témakörbe belefér mindenféle nyelvi perverzkedés, bármilyen választott nyelv, de épp az is, miért nem próbálkozunk idegen nyelven olvasni.

A témáról legelőször persze az jut eszembe, milyen volt a viszonyom az angol nyelvvel korábban - mert nálam az angolul olvasás játszik ugyebár. Bár "tudok" franciául, még nem próbálkoztam semmivel, nem mertem, mert a tudásom eleve kevés és a tetejébe már meg is kopott. Ennek ellenére van egy francia nyelvű Harry Potterem - mert ki tudja, mikor kap el a hév, és borulok bele nyakig a francia nyelv szépségeibe... :)
De vissza az angolhoz. Szerettem angolul tanulni az iskolában is, és otthon is, jól is ment, valószínűleg mert van nyelvérzékem, ami egy áldásos adottság. Már kis koromban kaptam angol hangos mesekönyveket, daloskönyveket. Énekelgettem nursery rhyme-okat a magnókazikkal - és azt, hogy nem olyan a kiejtésem, mint Szabó Istvánnak, amikor átvette az Oscart a Mephisto-ért, szerintem ennek a korai trenírozásnak köszönhetem. ;) No offense, meg tudom, hogy ez a '80-as évek volt, de azért Nemes Jeles Lászlót hallgatni jobban esett a Golden Globe átvételekor. Csak, hogy legyen valami aktuális is a posztban. ;)

Már gyerekként angol hangoskönyveket hallgattam. :)
Először akkor volt némi döccenő köztem és a nyelv között, amikor a szüleim elkezdték hajtogatni, hogy nyelvvizsgázni kell, és nyolcadik év végén le kell tenni alapfokút, én meg totálisan betojtam. Vizsga? Nane, minek, miért, nemakarom!!! 
A vicc, hogy később ebből az lett, hogy egy középfokúra és egy felsőfokúra is különösebb készülés nélkül mentem el. :D (Már nem számítva persze azt a négy évet, amikor ténylegesen megtanultam a nyelvet :D) 
A nyelvet szerencsére nem utáltam meg, az ominózus beijesztés után (amiből nem lett alapfokú), sőt, amikor intenzív nyelvtanulásba kezdtem - ami, nem fogok hazudni, rettenet nehéz volt eleinte -, viszonylag hamar lett belőle örök szerelem. Amikor már éreztem, hogy biztos talajon állok angolból, kimondhatatlan öröm és büszkeség töltött el. 
Tegyük hozzá: ez semmi. Hiszen vannak akik már gimnázium végén két nyelven beszélnek folyékonyan, vagy akik akár 4-5 nyelven is meg tudnak szólalni. Szóval kiscsirke vagyok, de legalább azt nem veheti el tőlem senki, hogy angolul megtanultam. Maximum az idő, a felejtés, a passzivizálódás. Ezt akartam megakadályozni, amikor az egyetem alatt úgy döntöttem, nem fogom hagyni, hogy csak mert most mást tanulok, elvesszen az addig építgetett váram, és ezért a lehető legszórakoztatóbb módot választva elkezdtem rendszeresen angol regényeket olvasni. Mert még egy rosszabb regénybe akadva is, legalább az az előnye megvan az olvasásnak, hogy angolul fogyasztottam: volt értelme, semmiképp sem elpazarolt idő. 

Az első angol nyelvű könyvecskéim ezek voltak. :) A Projecthez voltak videókazik is! :)

Nem akkor olvastam egyébként először angolul regényt, hanem még a gimnázium előtt, méghozzá a
Ilyenem is volt. :) 
Harry Potter első részét, mi mást. :) Egymás mellett volt kinyitva az angol és a magyar kötet, párhuzamosan lapoztam, és szótáraztam. :) Aztán megkaptam hangoskönyvben is őket, még magnókazettán. A csodás angol kiejtés belemászott a füleimbe, hogy aztán a számon jöjjön ki, remek befektetés volt. :) 
Később már szinte bármibe bele mertem vágni, különösebb szótárazás nélkül. De a mai napig van, amit kikeresek és megtanulok, és szívesen teszem. A nyelvtanulásnak sosincs vége, még ha valaki anyanyelvi szinten beszél is, akkor is belefuthat új, cifra jelzőkbe, régies szavakba, nem túl gyakran használt igékbe. A tavalyi év során akadtam meg először egy olvasmányban úgy, ahogy már jó régóta nem, a The Casual Vacancy volt ez, aminek szépirodalmi nyelvezete és körmondatai néhol feladták a leckét. Mindazonáltal nagyon élveztem, és kihívás volt. Kellenek az ilyen kihívások néha.

Imádom, amikor "megtanulok" egy új szót, akár kikövetkeztetéssel, akár a hagyományos szótárazással (pardon, már nem hagyományos, hisz net, meg kindle..., nem az Országh-Magay-Futász-Kövecsest kell nyálazni), és aztán felbukkan rögtön a következő olvasmányomban is. Olyan üdvözült mosollyal tudom fogadni ezeket a kis apró élményeket. Hello idegen, már ismerlek! :D 
Szeretem a nyelvi finomságokat, nyomkodós teszteket, brit és amerikai kifejezések közti különbségeket. :) Szórakoztat a nyelv, és a nyelvvel kapcsolatos tevékenységek, és ez tök jó szerintem. Van, aki a haját tépi, ha a nyelvtanulás szóba kerül, és nem tudja elképzelni, hogy mennyire szórakoztató lehet. 

Eretnekségnek hangozhat bár, de néha tényleg úgy érzem jobban szeretek angolul olvasni, mint magyarul, jobban esik, jobban csúszik, nem zavar, sőt.
Máskor aztán előjön, hogy úristen, a magyar nyelv olyan mélységesen szép, és annyira részletes, hogy némelyik művet nem szabad máshogy olvasni, csak magyarul. De ez az érzés ritkábban jön elő, mint az angolul olvasás élvezete.
A neten és a számítógépen is angolul létezem, minden programon angolul szeretem hagyni a beállításokat. Egyszer kiakadtam, amikor valami átállította magát magyarra. :D
Angolul tudó ismerősökkel imádok úgy beszélgetni, hogy közbeszúrunk angol szavakat is. Néha sokkal jobban kifejezi a mondandómat. Tudom, hogy ez egyeseket rémesen idegesít, de engem meg az idegesít, ha valaki nem érti, vagy nem vesz részt az ilyenekben szívesen.

A nyelvszeretethez társul nálam egy talán még egészséges mértékű (?! ugyanmár, kit hitegetek, teljesen beteges mértékű) grammar nazi-ság. Minden kis hibára ugrok. Magyar fordítás sutaságainál a fejemet verem a falba, és rendszerint a posztokba is belekerülnek a hibás fordítások gyöngyszemei. (Erre nincs külön címke a blogon, de a keresőbe ha beírjátok, hogy fordítási kukacoskodás, kidob pár találatot.) 
Nem értettem egyébként eleinte a neten keringő sok-sok mémet a your és you're közti különbségtevésről, azt gondoltam ennyire hülye senki nem lehet, hogy ezeket keverje (és DEHOGYNEM! és főleg native speakerek...). Ennél jóval kisebb hibákon is nagyon felhúzom magam, gyűlölöm az ismerőske gimis fia tud angolul, majd ő lefordítja által készített kiírásokat, táblákat, amik úgy kukába valók, ahogy vannak (szállodákban, vendéglátóipari egységekben). Nyakon tudnám vágni, aki csinálja ezeket, és mindig elégedetlenkedek és fújtatok ilyenkor. A Zember már megszokta, és cserébe jólirányzottan tud cikizni, például, ha az AXN csatornát a-iksz-enn-nek mondom... 

Az angolt egyébként rendkívül logikus és könnyű nyelvnek tartom, ugyanakkor dallamos is, de mégis "harapható". Nyelvtan szempontjából is hóttegyszerű, csak szavakat kell tanulni, szófordulatokat, de persze kell egy megingathatatlan alap, és egy megszólalni merés. 

Aki angolul / idegen nyelven akar olvasni, szerintem válasszon olyan könyvet, amit már ismer és imád az anyanyelvén is, ez általában nagy löketet ad. Vagy ha valami ismeretlen, akkor legyen tingli-tangli regény, vagy ifjúsági regény először, azokban sok a párbeszéd, és nincsenek körmondatok. :)
A mai napig vallom, hogy az alapjaimat, a szókincsem jó részét bizony a Harry Pottereknek köszönhetem. A könyvek angolul olvasása, angolul hallgatása, a filmek angolul, angol felirattal, majd később felirat nélkül nézése csupa szórakozás volt, és mégis rengeteg fejlődés. 
Azóta is imádok angolul olvasni és audiobookokat hallgatni. És persze azóta is imádom a HP-t. :) Olyannyira belebolondultam az angolba, hogy végül a hetedik kötetet el sem olvastam már (avagy még) magyarul... :) 

További nyelvi csemegéznivaló:

angolul címke a blogon
szó-tár címke a blogon 
♥ nyelvi posztok a blogon
kétnyelvű szótár, amit ajánlok
szinonímaszótár, amit ajánlok
nyelvtanuló oldal, amit ajánlok
♥ + egy érdekes cikk az ún. "extenzív olvasás"-ról

Apró érdekességek:

- a kedvenc angol szavaim közé tartoznak: serendipity, suspicious, failure, discombobulate, succession, popularity, miscellaneous, belief, convenient.
- legújabb megtanult szavam: adulation - hízelgés, talpnyalás, tömjénezés. 
- sosem tudtam régen megjegyezni a jelentését, és kb. 50x kiszótáraztam már: hideous, surreptitiously (már tudom :D)

Hello idegenek ismerősök! ;) A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! Ha csatlakoztok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is! 

A többiek posztjai a nyelvi témában: 

Régebbi, azonos témájú poszt az egyik témázónktól: Reea.

Utóvéd (később csatlakozók): 

Theodora, Bubu, Katacita, Tataijucc,

A képek illusztrációk. Forrás


2016. január 16., szombat

Szabó T. Anna Kyoko: Senki madara

Tegnap megszólított a polcról Szabó T. Anna könyve, ami külsőre is szépséges és hívogató, és amiben belül is csupa szépség volt, még ha néha keserű is és fájó. 

Fülszöveg: "Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar egészen a miénk lenni? Ha feláldozza magát értünk, de közben mégis megtartja a szabadságát? Szabó T. Anna (japán nevén Kyoko) egy érzékeny magyar fiú és egy rejtélyes japán festőlány szerelméről mesél egy keleti legenda alapján, egyszerre mutatva be a kamasz-szerelem időtlen idilljét és a művészlét küzdelmes mindennapjait. Mindenkinek szól, aki nem fél az ölelés erejétől, és kész megtanulni a lényeget: ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka."

Gyönyörű mese, amiben összefonódik a finom japán festészet a pusztai magyarsággal, úgy, hogy nem látni sehol a széleket az összeillesztésnél, takarják a darvak szárnyai...
Kimonó, obi, kandzsik és daruhajtogatás fonódik össze a gémeskutas ugarral, a nyájjal, az egyszerű parasztfiúval, akinek Uccu az öreg kutyája. Mintha egymásnak teremtették volna ezt a két teljesen antagonisztikusnak tűnő magányos lényt: a subás, gyakorlatias, "állatok nyelvén értő" Tátost és a darukönnyedségű, légies, a fogcsikorgató hidegben is rizspapírra festegető japán lányt, Torit, aki a "semmiből" tűnik elő.
Szeretet, szerelem, szabadság, összetartozás, birtoklási vágy és elengedés komoly témái elegyednek. Megbabonázó. Megfoghatatlan szimbólumok és nagyon is valóságos veszteségek tánca.
Mindehhez még Rofusz Kinga nagyon rofuszkingás rajzai, elegánsan, pirossal, szürkével és feketével adnak hátteret. Tökéletes. Elmorzsoltam néhány könnycseppet is.

Köszönöm az élményt, kedves Szabó T. Anna!

10/10 


2016. január 13., szerda

Népszerűtlen könyves vélemények book tag

Forrás.

Valami kórság támadott meg - de nyugalom, nem fertőz a blog olvasásán keresztül -, és nem haladok igazán semmivel, unom, vagy félreraktam az éppen olvasott könyveimet, és időm sincs éppenséggel sok rájuk. Egyedül a Tündérkrónikák újraolvasásával haladok, de abból csak a végén írok szerintem posztot, ha írok egyáltalán, hisz már annyi Feveres bejegyzés van - most olvasom negyedszer a sorozatot néhány éven belül. :) Egy szó mint száz, már olyan írhatnékom van, hogy ihajj, és pont kapóra jött ez a booktag, amit Abstractelf blogján láttam. Nemrég gondolkodtam egy hasonló témájú bejegyzésen, az ellentétes, árral szembe menő véleményekről, népszerűtlen véleményekről, ha úgy tetszik. Ami mindenkinek igen, és rajongás és szerelem, és nekem nem éppen, sőt. Vagy épp fordítva, amit mindenki lehúzott, én pedig találtam benne valami érdekeset, vagy értékeset. 


Lássuk hát a népszerűtlen könyves vélemények book tag kérdéseit: 

2016. január 6., szerda

Khaled Hosseini: And the Mountains Echoed

"They say, Find a purpose in your life and live it. But, sometimes, it is only after you have lived that you recognize your life had a purpose, and likely one you never had in mind."

Khaled Hosseini regényei mindig szépek, de fájdalmasak is, tele tragédiákkal, szívszorítóan szomorú, lelket tépázó életutakkal. Ebben a könyvében is gyönyörűen és szövevényesen bonyolítja a családi szálakat, de az eddigiektől eltérően sokkal több szereplővel zsonglőrködik, és évtizedeken, generációkon át követ nyomon sorsokat. Néha egy addig ismeretlen szereplő nézőpontjából indít, hogy aztán a fejezet végére összefonja a történéseket egy már ismert szereplőével. 

A regény az 1950-es évek Afganisztánjában, egy kitalált településen, Shadbagban indul. A fő csapásvonal Pari, akit édesapja, Saboor tulajdonképpen elad egy gazdag családnak... Parit addig Abdullah, a bátyja nevelgette, mivel édesanyjuk meghalt, és ugyan apjuk újranősült, a mostohaanya, Parwana nem szereti őket igazi gyermekeiként.
Később belepillanthatunk a gazdag Wahdati család életébe, ahova Pari került - Nila, Suleiman, és az egykori szakács és sofőr, Nabi történet bontakozik ki a legrészletesebben, hosszú éveken át. Legjobban ez a történet fogott meg, a könyv kiemelkedő, és abszolút legjobb részének tartom. 
Ezen kívül még Baba Ajub meséjét szerettem nagyon a legelején, bár nem is sejtettem, milyen jelentősége lehet majd a történetben, csak jólesően elmerültem az egzotikus mesében... Jó indítás volt, meg kell hagyni. 

Megismerjük még Parwana és testvére, Masooma történetét, majd Saboor másik fia is előkerül, aztán Markos Varvaris, akinek életútja Nabival és annak házával kapcsolódik össze, Markos barájta, Thalia és Markos anyja, akik közt szoros kapcsolat alakult ki, szorosabb mint az anyának saját fiával, Markosszal, Timur és Idris, akik Wahdatiék szomszédai voltak, és aztán természetesen visszakanyarodunk a már felnőtt Parihoz is, annak gyermekeihez, hétköznapi gondjaihoz, végül pedig a lehetőséghez: vajon találkozhat-e még Abdullahhal, akire nem is emlékszik? 

Szerteágazó, és a sok nézőpont miatt novella-füzérszerű ez a regény, ami nem baj, mégsem éreztem teljesen magaménak, a szerző többi könyve valahogy inkább megszólított és meghatott, ebben úgy éreztem Hosseini sokat akar markolni, de keveset fog

Természetesen egyébként jobbnak találják ezt a könyvét, mint a többit, a karakterek kidogozottsága miatt, de nekem mégis inkább kissé töredezett volt így, és voltak szereplők, akik fikarcnyit sem érdekeltek. Tudtam, hogy a végén vissza fogunk térni Parihoz, de közben néha azt éreztem, olyan felesleges ez a nagy körpanoráma, hadd nézzem csak azokat, akikre eleinte fókuszált, részletesen - tehát kvázi egy olyan regényt szerettem volna inkább olvasni, amit eddig ismertem a szerzőtől: amikor a Papírsárkányokban Amir és Hassan, az Ezeregy tündöklő napban Mariam és Laila voltak a központi alakok. Úgy érzem jobban el tud mesélni valamit csak az adott néhány karakterre koncentrálva.

“All good things in life are fragile and easily lost” 

Értékelés: 10/6,5-7 Ha csak Nabi és a Wahdatik sorsát, Baba Ajub meséjét nézem: csillagos ötös, de ezen felül sok volt az üresjárat, unalmasabb etapok, és bár komoly, elgondolkodtató témákból és kulturális sokszínűségből nem volt hiány, a Khaled Hosseini-féle sodrás hiányzott. Így nem tudott teljesen magához láncolni. 

2016. január 5., kedd

Audrey Niffenegger: Hollókisasszony

Sokan nem szeretik ezt a kis apró, illusztrált könyvet Niffeneggertől, talán másféle humorra, groteszk alatt másféle stílusra számítottak, nem tudom. Nekem mindenesetre kellemes kikapcsolódás volt ez a sötét, gótikus mese, ami tényleg egy szűk óra alatt elolvasható. 

A holló és a postás szerelme, ahol a frigyből tényleg lesz egy tojás, és abból egy furcsa leánygyermek... Szerencsét próbálás, metamorfózis, kegyetlen igazságtétel, baljós tragédia, örök szabadságvágy, különös szerelem témái keverednek, és aztán egy kis csavarintással jön a megoldás, ami elég hirtelen lezárást hozott. Túl sokat nem árulhatok el a nyúlfarknyi történetből, de aki esetleg bizonytalan, szerintem kezdjen a végével, a köszönetnyilvánítással, mert szépen helyretesz a dolgokat, elmondja miért is íródott a könyv, és hogy milyen elemek vannak benne. (Pedig egyébként nem szeretem a köszönetnyilvánításokat.)

Szívesen megnézném táncjátékként, annak íródott. 
Szomorú és tragikus dolgok is történnek benne, kétségtelenül groteszk, de mégis pozitív kicsengésű abszurd mitikus mese. 

Az illusztrációk szépek és illenek a könyvhöz, de maga az emberábrázolás nekem nem tetszik benne. 
Nyitott szemmel kell olvasni. Nem tökéletes, de műfajában szerintem eltalált. 
A fülszövegben szereplő szellemes, fanyar humor helyett én inkább melankóliával jellemezném. 

10/9 Összességében egy jó élmény volt, érdekes egyórás kirándulás két másik könyv között, és egy furcsa, de hangulatos felnőtt - mesével lettem gazdagabb.

Sajnos a Senki madara után azt kell mondjam, halovány árnyék ez egy madaras allegóriára; felejthető és kidolgozatlan a vége is. Niffenegger madaras meséje a kanyarban sincs Szabó T. Annáéhoz... Nem szoktam ilyen összehasonlítások miatt lepontozni, de ordító a különbség, és mivel nem sok idő telt el az olvasás óta, nem tudom nem érzékelni.
10/6 legfeljebb.

Forrás A madár szép, az emberalak esetlen a többi rajznál is.
Kiadja az Athenaeum.

2016. január 4., hétfő

Miamona kihívása - 2016-ban újratöltve!


Tavaly indított először Miamona barátném a saját neve alatt egy szuper kihívást, a Miamona's Reading Challenge-et, amiben 10+1 kategória szerepelt, de igen rugalmas kritériumokkal. Sőt, saját kategóriával is lehetett indulni, a +1 pedig afféle jolly joker, kicserélhető rá egy elem a listáról, ami mégsem jön össze. :) Reméltem, hogy ebből a jó kis mókából hagyomány lesz, mert valahogy sokkal kedvesebb a szívemnek, mint bármelyik pipálgatós és személytelennek tetsző reading challenge, és szerencsére így is lett, idén is indul, természetesen új kategóriákkal, az egész éves játék! :) 
A Goodreads számokban mérhető kihívásán (77 könyvet szeretnék idén elolvasni), és a Várólistacsökkentésen kívül ezt szeretném még idén teljesíteni. 

Egy könyv lefedhet akár több kategóriát is, és persze más játékban is részt vehet (pl. vcs-ben). 

Lássuk az idei kategóriákat, íme a terveim (aztán majd kiderül, mi lesz belőlük év végére! :):