2015. augusztus 31., hétfő

Augusztusi olvasás, vásárlás, színezés...

Forrás
A múlthavi önmegtartóztatás után kicsit elengedtem magam, de nem kell nagy dőzsölésre gondolni, mert szerencsére csurrant-cseppent némi ajándék is a kupackámba.
A könyvek közt van egy kakukktojás is, ugyanis engem is magával ragadott a színezési láz... Képek is vannak, lejjebb. ;)

Az augusztusi új polclakók a következők:

- Christina Baker Kline: Árvák vonata
- Jhumpa Lahiri: Mélyföld
- Iselin C. Hermann: Dominó
- Schobert Norbert: A nagy kalóriahazugság
- Georges Simenon: A műhiba
- Martyn Ford-Peter Legon: The How to be British Collection 1. és 2.

Íme a szépségek:


A Mélyföldet és az Árvák vonatát ajándékba kaptam, szerintem ha az illető tudta volna, mennyire rizikós vállalkozás könyvet venni nekem - mármint lista nélkül! -, nem mert volna, de szerencsére egyik sem volt meg itthon, és nem is nyúlt mellé egyáltalán. :) 
A The How to be British Collection darabjait már el is olvastam, hamarosan lesz egy rövidke poszt róluk. 
A műhiba kötelező volt, újabb darabja az Agavés kollekciómnak, gyönyörűen néz ki élőben, nem adja annyira vissza a fénykép. 
A Bookline 2+1 akciójában vettem a Dominót (a szerző másik regénye tetszett néhány éve), és A nagy kalóriahazugságot. Plusz persze a +1 könyvet, de az itt nem szerepel, mert ajándékba szánom. 


És van még egy könyv vagy nem-könyv, kinek mi, ő nem állt be a csoportképre sem, de azért megmutatom, a The Mindfulness Colouring Bookról van szó, ami nagyon megtetszett Katacita posztjában. Elképesztő mennyiségben adják most el ezeket a "felnőtt színezőket", és bizony én is beálltam a sorba, és színezek, amikor időm engedi és kedvem is szottyan hozzá. Ez a kis könyvecske jó választás volt, örülök, hogy nem csaptam le az első utamba kerülő színezőre, inkább megfontoltam, és megnézegettem a mintákat többfélében. Ez a könyvecske nagyon pici alakú, és változatosak a képek, aprólékosabbak és nagymintásak egyaránt vannak benne. 






Saját képek.
Augusztus az olvasások szempontjából nem volt éppen világbajnok, 7 könyvet fejeztem be, ebből kettő a fenti két kicsi brit leporelló. :D A többi viszont nem volt épp vékony, pl. a Highgate temető ikrei (hamarosan írok róla!) és két Jodi Picoult könyv is, ezek az 500 oldalt közelítik vagy überelik. :) És jelenleg is 4 könyvet olvasok megint egyszerre, bár igazából csak kettővel haladtam, de legszívesebben hirtelen behabzsolnám az összes itthon levő könyvemet... :)) 

A többiek zárásai: NimaKatacita, Theodora, Amadea, Nikkincs, Nita, Pöfi

2015. augusztus 25., kedd

Agymanók book tag

Nemrég láttam az Agymanók (Inside Out) című animációs filmet, és annyira tetszett, hogy gondoltam ennek mintájára készítek egy saját book taget - úgyis virágzik a tag-biznisz! :) A "képlet" pedig egyszerű:


Derű, Undor, Bánat, Harag és Majré a főszereplő agymanók, hozzájuk kellene passzintani egy-egy könyvet (de akár többet is), ami bennetek az adott érzelmet váltotta ki. 

2015. augusztus 24., hétfő

Sara Crowe: Campari reggelire

A borító és a cím egy könnyed chick-litet sejtetett számomra, és bevallom őszintén kedvem lett volna ahhoz is, de igazán kellemes volt a csalódás: ez nem chick-lit! Reggelire ivott Camparikról is vajmi kevés szó esik benne - bár az eredeti cím is ez -, annál több viszont a denevér-doboz, az egy négyzetméterre eső jóindulatú nagynéni és az íróklub-összejövetel. Mindemellett a történet egy óriási, ódon, vidéki házban játszódik, aminél csábítóbb helyszín nem is létezhet, azt hiszem. :) 

Sue Bowl egy évet tölt Green Place-ben az iskola elvégzése után (most 17 éves) Coral nénivel, és persze a ház többi lakójával: Avery admirálissal, Mrs. Bunionnal, Deliával, Loudolle-lal és még pár átutazó vendéggel, akiknek szobákat adnak ki a nénik. 
Annak idején Coral néni és Sue édesanyja itt nőttek fel ebben a házban, bár mint később kiderül, van néhány pókhálós titok, amiről le kell törölgetni a poros rétegeket a családi viszonyokkal, és viszályokkal kapcsolatban. 
Sue édesanyja nemrég lett öngyilkos, és a kislánynak nehezére esik feldolgozni a halálát, azt hogy nincs (?) búcsúlevél, és hogy még alig temették el az anyát, édesapja máris megházasodik...
Sue értelmes, okos, empatikus lány a felnőtté válás küszöbén. Író szeretne lenni, írogat is novellákat, szösszeneteket, és Coral néniben remek támogatóra talál: a házban író-klubot alapítanak, és hetente összegyűlnek különféle gyakorló feladatokat megoldani, felolvasni írásaikat, gint kortyolgatni, és szabadjára engedni a titkos-titkolt érzelmeiket... 
Sue állást vállal az egyik helyi reggeliző-bisztróban, itt ismerkedik meg a Fry testvérekkel, akik közül az egyikbe reménytelenül belepistul, míg akik közül a másik őbelé esik bele... 
Ha ez nem lenne elég, Loudolle, Delia kikapós lánya természetesen ott tesz keresztbe Sue-nak, ahol csak tud, és egy rejtélyes szellem is megjelenik Green Place falai közt, amelyek bizony szó szerint omladoznak... 

"Elővigyázatosságból ezért a keleti szárnyban ágyaztak meg neki, mert ötletük sem volt, hogy mit kezdjenek egy olyan férfival, akinek még nem látták a referenciáit. (Azt viszont tudták, hogy ha átkísérik a keleti szárnyba, nem lesz képes visszatalálni a ház nyugati részébe.)" 

Az eredeti borító

Bohém, humoros, bájos regény, igazi üdítő kikapcsolódás. Modern ugyan, de mégsem túl modernizált, még 1987-ben játszódik, kütyüktől mentes, és így megmarad az a naiv, kedves "Váratlan utazásos" hangulata. 
Előkerülnek benne apróbb, féltékenységi konfliktusok, de súlyos anyagi gondok is. Keverednek a gyermeklét szerelmes-álmodozó problémái a való élet nehézségeivel, és olyan családi titkokkal, amik megváltoztathatnak mindent... 
Múltbéli naplórészletek, sok-sok levél, hirdetés, lista és novellarészlet tarkítja a sztorit, aki szereti az ilyen apróságokat a könyvekben, külön örülhet. :) Én speciel nagyon szeretem. 
"Coral néni olyan, mint egy gyengéd dagály, amely elsimítja a meggyötört partokat. Ez az egyik előnye, ha az ember olyasvalakivel beszélget, aki sokat megélt: bízhatsz benne, hogy több cikis dolgot csinált, mint te, és túlélte, és elég sokat élt ahhoz, hogy már ne legyen kellemetlen számára."
Kritikaként annyit, hogy néha túl naivnak és szendének találtam Sue-t, és a gondolatainak a csapongása is zavaró volt itt-ott, néha egyszerűen túl sok volt nekem. Nem mellesleg pedig rendkívül tehetségtelen írópalántának tartom szegényt, a legborzasztóbb részek a saját novellájából származtak a könyvben, ama bizonyos Brackencliffe-ről... El nem tudom képzelni a kis Green Place-i világon belül sem, hogy valaha is jó író lenne belőle, ami zavaró volt nekem. 

"Egész életemben arról akartam írni, hogy milyen érzés élni" - nos, mindenesetre ha Sue-nak még nem is, Sara Crowe-nak sikerült ezt elérni, mert süt az életöröm és a szeretet a könyvéből - igen, igen, még a gyász és halál téma ellenére is. :) 
"A konyhában Coral néni és Delia épp  a szatyrokat pakolták ki. Egy nyanyamásodperc alatt észrevették, hogy milyen vörös a szemem. Szerintem Coral néni még a mentőket is kész lett volna kihívni. Eldobta a bevásárlószatyrokat, és magához ölelt.- Istenem! Delia, csokoládét, azonnal!"

Óó, úgy látom az eredeti hátlap Coral nénit (?) rejti! :D

Értékelés: 10/8,5 Szívmelengetően aranyos és ártatlan történet, ami a Campari ellenére eléggé alkoholmentes. ;) 

A könyv 2015. augusztus 27-én jelenik meg. 
>ITT< előrendelhető!

Az előolvasás lehetőségét köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!

Kérdésem a fordítóhoz: mi a nyanyamásodperc az eredetiben? :D :D

Régimódi romantikája és bohém, cserfes írópalántája miatt Zenkának, ódon, kastélyszerű háza miatt pedig Amadeának is ajánlom a könyvet! :) 

Fülszöveg: "Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 
1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 
Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…"

Note to self: angolul is el szeretném olvasni.

2015. augusztus 22., szombat

Két tojás - hasonló történetek ajánlói

A Témázunkban ezúttal tojásokról fogunk beszélni! Nem, nem hibbantam meg, csak a mostani téma nem más, mint: KÉT TOJÁS - hasonló olvasmányok mérlegen

Sokszor olvasunk akár véletlenül (?), akár direkt hasonló jellegű, témájú, alapmotívumú könyveket, néha egymás után is, de nem is olyan könnyű visszaemlékezni és összerakni, párosítani, mik is voltak ezek. Álljon itt néhány könyvpár tőlem, az elmúlt évek olvasmányaiból, amik egy vagy több dologban nagyon hasonlítottak egymásra. Lehet ezt akár ajánlónak is venni, ha ez tetszett, olvasd el emezt is, vagy ha ez nem tetszett annyira, de érdekel a téma, válaszd inkább ezt a regényt. Figyelem! Természetesen ez szubjektív!
A linkeken megtaláljátok a posztokat is az adott könyvekről, itt csak néhány mondatos ajánló/összehasonlítás lesz róluk (avagy éljenek a rövid, képes posztok! :D).

Kétféle szerelmes levelezés

Iselin C. Herman: Expressz ajánlott - Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre


Mindkét könyv kvázi ismeretlen felnőttek levélváltásairól szól, akik közt persze kibontakoznak az érzelmek és a személyes találkozás vágya egyre nagyobb lesz. ... Ha engem kérdeztek, nekem Glattauer regénye nem tetszett annyira, a karakterek nem voltak szimpatikusak. Szenvelgősnek éreztem a regényt, infantilisnek Emmit és Leót. Az Expressz ajánlott sokkal mélyebb, és a kimenetele is érdekesebb, meglepőbb, fordulatosabb.

Világháborús levélregények titkokkal és szerelemmel

Jessica Brockmole: Levelek Skye szigetéről - Louise Walters: Levelek a bőröndből

Ó a két kis szerelmem! Ezt a két könyvet nem sokkal egymás után olvastam, mindkettő nagyon magával ragadó volt, Skye-t még kedvencnek is jelöltem. Igazi, érzelmes, romantikus írások a sors véletlenjeivel fűszerezve... :) Előbbi egy szívhez szóló, régimódi szerelmes történet, Elspeth és Davey levelezésén keresztül, utóbbiban pedig a múlt és a jelen szálai kereszteződnek, amikor Roberta a nagyanyja, Dorothea történetét próbálja összerakni egy bőröndben talált emlék-darabokból.

Időutazó sorozatgyilkosok

Lauren Beukes: The Shining Girls - Susanna Lehner: Az El Camino hóhéra


A Tündöklő lányok nekem hatalmas csalódás volt, ha időutazó sorozatgyilkosok közül kell választanom, biztosan Az El Camino hóhéra mellett teszem le a voksom. Érdekes, hogy ezeket a hasonló alapmotívumú könyveket is egymáshoz nagyon közel olvastam.

Gyerekkori momentumok

Szabó Magda: Ókút - Lugosi Viktória: Ajvé

Az Ókút és az Ajvé is egy hatalmas dézsányi merítés a gyermekkori emlékek kútjából. Ismerős helyzetek, nosztalgikus érzések, bensőséges emlékek kavalkádja. Még a régi illatok is visszatérnek az ilyen regényeket olvasva. :) Remek könyvek gyermekkori memoár témában, és sok a hasonlóság bennük, még egy hajtogatós játékot is ugyanúgy emlegetnek mindkettőben.

Démoni ivadékok

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről - Doris Lessing: Az ötödik gyerek


Két nyomasztó és tabudöntögető könyv arról, hogy mi van akkor, ha a gyerekeddel nem stimmel valami, és mondhatni... gonosz, rosszindulatú, veszélyes másokra...  Nem könnyű olvasmányok, témájuk hasonló, de azért a Lessing regény mindenképp kisebb falat, rövidebb is, és közel nem olyan megterhelő, mint Kevin, ami sokunknak életünk egyik legmegrázóbb, legsokkolóbb könyvélménye marad azt hiszem. Kevin és Kevin light. :)

Autista kisfiú és egy bűntény esete

Mark Haddon: The Curious Incident of the Dog in the Night-time - Jodi Picoult: House Rules
Félreértés ne essék a fancsali pofa a két könyv közt nem azt jelenti, hogy nem tetszettek, inkább arra akartam utalni vele, hogy az Aspergeresek nem tudják az arckifejezéseket értelmezni. És egy kicsit talán arra is, hogy bár szerettem ezt a két könyvet, azért némileg idegesített az autista szereplők agresszivitása, kényszeres normái, és néhány apróság a bűntények felderítésével kapcsolatban. Közös a két regényben, hogy gyanúba keveredik a két fiú egy-egy gyilkosság kapcsán. Egyébként érdemes elolvasni mindkettőt, az előbbit még különféle ábrák is tarkítják. :)

Amikor a detektív nyaral, mindig történik valami

Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok, Rejtély az Antillákon - Georges Simenon: Maigret nyaralni megy

A detektív szabin témát minden nyomozóval operáló szerző ellövi egyszer szerintem. Ezt a fenti három példát nagyon tudom ajánlani, hasonló jellegűek: Poirot, Miss Marple és Maigret felügyelő sem tud pihenni a nyaraláskor egy ott történő bűncselekmény miatt... vagy talán nem is akarnak?! :) 

Átfutottam az all-time olvasmánylistámat ehhez a poszthoz, és gondoltam végignyálazom újra, hátha találok még tojásokat, de aztán rájöttem, ezek a legjobbak, anélkül, hogy megpróbálnék izzadságszagúan ajánlgatni, mert ezek magamtól eszembe ötlöttek. Szóval legyen most a kevesebb több, úgyis valahogy ezt szajkózom mostanában minden második könyves posztban is. :)

És némi humor a végére:


Ötletesen pozicionált könyvkupac. Az All my Friends are Dead és a GoT kötetek. Valar Morghulis!

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak osszátok meg a gondolataitokat kommentben! Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármelyik másik témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek két tojás posztjai:

Nima, Miamona, Zenka, Reea

Utóvéd (később csatlakozók)

Judy,



2015. augusztus 20., csütörtök

Szívtől szívig

Gyönyörű borító

Jodi Picoult: Change of Heart 


Belekerültem egy Jodi Picoult-örvénybe, sorozatban a harmadik könyvét olvasom már a szerzőnek, és most nagyon jól esik. :) Ez a regény pedig különösen tetszett, összetett volt, elgondolkodtató, szívszorító, szerettem a cselekményét, és a szokásos formulán kívül nem éreztem nagyon hasonlónak a szerző másik könyveihez.

Ha egyetlen dolgot mondhatnék csak, miről is szól ez a könyv, bizony nagy bajban lennék, annyi nehéz, súlyos téma került elő: betegség, gyilkosság, gyász, továbblépés, halálbüntetés, megbocsátás, önfeláldozás, hit, igazságszolgáltatás... 
Sodort magával, minden szála, minden narrátora érdekes volt, és tetszett, hogy a valóság és a misztikum határán egyensúlyozott.

Shay Bourne-t halálra ítélték egy rendőr apa és kislánya meggyilkolásáért, és a halálos injekcióval történő kivégzéséig már nincs sok hátra, amikor a börtönlakók közé csöppenünk. A börtönben csodák történnek, és valahogy mindnek köze van Shayhez... Egy AIDS-beteg hirtelen gyógyultnak tűnik, egy szem rágóból jut mindenkinek a cellákban, bor kezd folyni a csapokból víz helyett... Hamarosan találgatások indulnak, vajon egy új Messiás született? Lehetséges lenne, hogy egy gyilkos képében küldték a Földre az új Jézust? Mindez egyáltalán nem tolakodó, zavaró, erőltetett, egyszerűen jól van megírva. Hogy hirtelen elámulunk, kicsit rácsodálkozunk, keresünk egy magyarázatot, és nem találunk, pedig ott kell lennie. Ott kell lennie?! Shay hamarosan azzal is a figyelem középpontjába kerül, hogy szervdonációt szeretne végrehajtani a halálakor. És mert Jodi Picoult regényeiben mindig vannak dilemmák, és persze jogi kérdések is, nos, Shay az általa meggyilkolt család másik kislányának szeretné felajánlani a szívét, Claire Nealon ugyanis szívátültetésre vár... 
Az új magyar kiadás
(Athenaeum)
A halálos injekcióval azonban mindez nem oldható meg, akasztással kellene Shay-t kivégezni ahhoz, hogy agyhalál állhasson be, és szerveit megmenthessék. 
Egy spirituális tanácsadó (vagyis egy pap): Michael atya és egy elszánt ügyvédnő: Maggie áll az elítélt mellé, és próbálnak neki segíteni, hogy milyen motivációkkal, az időközben változik is, ahogy közelebb kerülnek Shayhez, és jobban belegabalyodnak az ügybe. Slusszpoén, hogy Michael atya annak idején benne volt az esküdtszékben, akik halálra ítélték Bourne-t... 

És miközben azt sejtenénk, hogy a központi motívum mindvégig az lesz, vajon a család elfogadja-e az ajánlatot, vagy netán, hogy szembe tudnak-e menni ilyen önfeláldozóan emberi indokkal az igazságszolgáltatás rendszerével, és sikerül-e egyáltalán végrehajtani ezt a tervet, sokkal több irányba ágazik el a figyelem. Megismerjük közelebbről Maggie-t, anyjával való kapcsolatát, nem létező szerelmi életét, a valláshoz való viszonyát egy olyan családban, ahol az apa egy rabbi... Közelebb kerülünk June Nealonhez, az anyához, aki miután elvesztette férjét és nagylányát, a kisebbik lánya halálos ágyánál kell hogy üljön, miközben az egyetlen lehetséges szív, ami segíthet rajta, egy gyilkos szíve lenne... A cellatársak közül is van egy elbeszélő, megismerjük az egész rendszert belülről, a rabok közti kommunikációtól kezdve egy kis madárfióka rejtegetésén át, az úgynevezett csodatételekig, amit Shaynek tulajdonítanak... És a múltról is fellebben a fátyol, amikor megjelenik Shay húga a történetben.

“When you're different, sometimes you don't see the millions of people who accept you for what you are. All you notice is the person who doesn't.” 

Jodi Picoult persze tartogat néhány kis csavarintást még, hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, (mintha eddig az lett volna) és amikor megkérdőjelezed az addigi véleményed is, akkor azt hiszem tényleg elérte célját, és elgondolkodtatott a Te mit tennél? szokásos kérdésével. Ennél a könyvénél talán annyit módosítanék, hogy azt kérdezném inkább: Te mit hinnél?

“Would you give up your vengeance against someone you hate if it meant saving someone you love? Would you want your dreams to come true if it meant granting your enemy's dying wish?” 

Nem találtam erőltetettnek, sértőnek a vallásos részeket, szerintem szépen volt adagolva, jól volt kitalálva, a bibliai részek is tetszettek, és ha lehet ilyet mondani "illett" a halálra ítéltség kérdéséhez a Messiás, a hit mint téma. 
Egyenként hozta elő a nehéz kérdéseket Jodi, objektív tudott maradni, és végső soron nagyon tetszett a lezárás is, úgy gondoltam, így kell majd lennie. Aztán persze kaptunk még egy kicsit a szárnyalásból is... és a végén ott hagyott a csoda és a valóság határán álldogálva... ... ... 

“There are only two ways to live your life. One is as though nothing is a miracle. The other is as though everything is a miracle.” 
/Albert Einstein/

A vallási, erkölcsi, filozófiai kérdéseken túl pedig maradt hely némi humor számára is. Hangosan felkacagtam, amikor a doki bemutatkozik Maggie-nek: "I'm Christian." és Maggie elkezd hadoválni egy sort a saját ateizmusáról, mire a doki: maybe you would rather call me Chris... :D Illetve ez is tetszett:

"'You watch Grey's anatomy?'
'Your mother watches. I absorb by osmosis.'" :)

Értékelés: 10/9 Ez a könyv nem csak szívtől szívig, de csontig is hatol. Még sokáig velem fog maradni. 

U.i.: Nem láttam, és nem ismerem a Halálsoron történetét, ami állítólag hasonló ehhez.

Forrás.

2015. augusztus 18., kedd

Poszt-turkáló: Csipkerózsa

Most, hogy felélesztettem hamvaiból a Poszt-turkálómat, nem hagyom ismét lankadni a lelkesedést, és porosodni a posztokat és hozok is ismét egy 2011-es freeblogos bejegyzést. Jane Yolen Csipkerózsáját (Briar Rose) akkor olvastam; meglepett és magával ragadott az érdekes analógia amit a holokauszt és az ismert tündérmese közt vontak. Azt hiszem már nem is tudok anélkül gondolni a Csipkerózsikára, hogy ne jusson eszembe a szögesdrót is.

Az eredeti poszt 2011. 04.04-én íródott.

Jane Yolen: Briar Rose

"Then she stood and climbed onto her grandmother's lap, put her chubby little arms around her grandmother's neck, and kissed her right on the mouth, strawberry and peanut-butter sandwich and all. Gemma kissed her back as if the taste didn't matter."

Jane Yolen Briar Rose - Csipkerózsa című könyvére Lobo bejegyzése kapcsán figyeltem fel, de amikor szembetaláltam magam vele a könyvesboltban, vékonynak találtam, és nem akaródzott megvenni. Lobo olyan aranyos volt, hogy eljuttatta hozzám az angol másodpéldányát, ami neki már nem kellett. Ezt ezúton is mégegyszer köszönöm! :) :*

Csipkerózsika meséjét valószínűleg mindenki ismeri, ha nem is biztos, hogy pontosan fel tudjuk idézni az egész történetet. Ez bizony ki is derült, amikor rákérdeztem pár embernél, hogy mi a mese vége, hogy emlékeznek, hogy voltak a részletei? Én magam is azzal kezdtem, hogy előkapartam a netről egy diafilmes verziót, és végignéztem, hogy felelevenedjen a történet. :) A másik dolog ami felmerült bennem, és amibe a könyv előszava is belemerül fenékig, hogy vajon mindez miből ered, honnan jön, hányféle verziója van, és ki találta ki a részleteit? Mindig mese volt, vagy csak átírták, és ha igen, vajon ki és miért mesésítette? Valóban a felnőtteknek szóltak ezek a történetek, és csak később lettek a gyermekkori világ klasszikusaivá, kisebb-nagyobb változtatásokkal?
Az, hogy Csipkerózsikát és a holokausztot hogyan lehet összehozni egy helyen, elképzelni sem tudtam.
A történet kezdete nagyon megragadott. Dőlt betűs rövid fejezetekben visszautazunk az időben, amikor is a főszereplő nagymama, Gemma (mint megtudtam, a magyarban Nami) mesél az unokáinak, Shananak, Sylviának és Beccának. Folyton a Csipkerózsikát akarják hallani, majd később Becca kivételével már elegük is lesz belőle, de Gemmának mindvégig ez marad a kedvenc mesélnivalója. Részleteiben kapjuk a kis életképeket nagymamáról és unokákról, miközben a hosszabb fejezetekben elkezdődik a jelenkori nyomozás Gemma identitása, múltja után, és megismerünk egy réges-régi történetet is, ami nem kicsit hasonlít Csipkerózsika meséjére. A legkisebb unoka pontot tesz a családi rejtélyre, és kiderül, Gemma miért is érezte olyannyira magáénak a mesét, amit legszívesebben mondott nekik.
Nem nagyon szeretnék elárulni többet a történetből. Egészében pedig még mindig, ennyi ülepedést hagyva sem találom hogy hova is tegyem ezt a könyvet. A stílus különösképpen nem ragadott magával, és nem ríkatott meg, amire pedig számítottam. A Chelmnoról írtak persze borzalmasak. Ami kezdetben megfogott benne, az utána kicsit eltűnt, és bár nagyon jól belevitte Jane Yolen a finom humort is a könyvbe, még a lengyelországi részekben is (Magda), valahogy nyögvenyelős volt a közepe.

A témák kombinálása viszont bámulatos. Ahogy írtam az elején, nem hinné az ember, hogy a Csipkerózsika meséből és egy elég idilli, amerikai környezetből zökkenőmentesen jutunk el a holokauszt szörnyűségeihez, Lengyelországba, és mindez gyakorlatilag annyira egybemosódik, hogy képes az ember elhinni, nahát, igazából ez lehet(ne) az alapja az alvó szépségről szóló mesének.
Az angol eredeti elején hosszú előszó található a mesék eredetéről, és több ismert mese hátteréről, valódi történetéről, amik elgondolkodtattak, és bizony szívesen megismernék más ilyen, a mesére alapuló, cseppet sem gyermekmesét mondó regényt.

Értékelés: 10/8 Meglepő párosítás, mesésnek vélt környezet, és egy családi rejtély kinyomozása. Érdemes elolvasni, de ajánlom, hogy gyorsan, két-három részben üljön le vele az ember, mert szétszabdalva és sokáig húzva nem olyan jó. Valami hiányérzetet hagyott bennem úgy érzem, és lezáratlan maradt pár dolog, de még így is biztos vagyok benne, hogy a csipkerózsika-holokauszt analógia örökre belém vésődött. A tündérmese és a borzalom néha egy tőről fakad.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Azóta sikerült még meseátiratokba belefutni, bár, ahogy visszagondolok, nem sokba, és azok is idén voltak. Gaiman könyvében előkerült Csipkerózsika alakja is, na persze ott a holokauszt nélkül, máson volt a hangsúly.
Szeretitek a meseátiratokat, mesés/mesei háttéren alapuló történeteket? 

2015. augusztus 16., vasárnap

T.S. Thomas: Londinium hercege

Nem tudom, vajon mi üthetett belém, amikor az első hírek és a borító megjelenésekor megtetszett ez a könyv, hiszen világosan leírják, egy olyan disztópiáról van szó, amelyben kannibálok vannak, igen-igen, emberevők, ami bizony nem egy népszerű téma... Sőt, undorító. Mégis hívogatott a kajánul nyelvet öltő Shakespeare képe a borítón, a felvázolt rút világ, és az ízlésesen villára tűzött hússzeletről pedig próbáltam valami állatra asszociálni. Sajnos ez nem mindig sikerült, mert bizony a könyv az, ami, és ezért sokszor valódi undort váltott ki belőlem, gyenge idegzetűeknek és vegetariánusoknak nem ajánlom! :) Viszont elmondom azt is, mi tetszett benne, miért volt jó mégis elolvasni. 

Fülszöveg: "Nagy Britannia kietlen romjain áll Londinium sötét metropolisza, amely az emberi civilizáció utolsó mentsvára. A növények szinte egytől egyig megsemmisültek, állatok sem maradtak a Földön, az éhhalál csupán két módon kerülhető el: farmerként zöldséget termeszteni a radioaktív talajon, vagy nemesként farmerek húsát enni Londinium fényűző éttermeiben. Az örök álmodozó parasztfiú, Demetrius Wannamaker útra kel, hogy szó szerint „eladja a húsát” a közösség polgármesterének, akinek lánya, Abigail éppen házasodni készül. Demetrius jó eséllyel pályázik rá, hogy őt magát szolgálják föl lakodalmi főfogásként, s ezzel megmentené családja tönkrement farmját – elsősorban haldokló édesanyját. Ám a nincstelen vegetáriánusfiú feltétlen önfeláldozása becsvággyá fajul, ahogy beleszeret Abigailbe, miközben a város sötét csatornarendszereiben lázadás készül a kannibál-társadalom szétzúzására…"

2015. augusztus 14., péntek

Poszt-turkáló: Iselin C. Hermann - Expressz ajánlott!

Gondoltátok volna, hogy januárban volt utoljára poszt-turkáló? :) Szaladnak a hónapok, és lassan az év vége közelít, én meg teljesen megfeledkeztem a régi, freeblogon "elveszett" posztok átmentéséről. A mostani választottam egy levélregény, apropóját pedig az (is) adhatja, hogy a szerzőnek, Iselin C. Hermann-nak nemrég jelent meg egy újabb regénye magyarul, a Dominó - amit hamarosan olvasni fogok. Álljon itt azonban előbb az Expressz ajánlott!-ról írt blogbejegyzésem. 

Az eredeti poszt 2011. 11. 20-án íródott. 

Levelek Delphine-től 


Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!
Csengánál láttam először ezt a könyvet, és felkeltette a figyelmemet. Jó egy évvel később el is jutottam oda, hogy kivegyem a könyvtárból, és elolvassam.
A levélregény Delphine Hav és Jean-Luc Foreur leveleit tartalmazza. A lány csak próbaképp ír a nála jóval idősebb festőnek, akinek egy képe megbabonázta és szinte a bőre alá férkőzött. A férfi, bár nem szokott válaszolni ilyenfajta levelekre, visszaír, amit Delphine nem tud szó nélkül hagyni... Levelezésüket 1,5 éven keresztül folytatják, hol sűrűbben, hol ritkábban, miközben vajmi keveset tudnak meg egymás valódi kilétéről, és személyiségéről, de annál jobban vágyódnak egymás után. Hogy találkozásra sor kerül-e és hogy hogyan végződik a regény azt nem árulom el.
"(…) nem szeretem ha fényképeznek, mert a fotó mindig azt az erőfeszítést rögzíti, hogy olyan szépnek látszódjam, amilyennek néha érzem magam. A fénykép inkább rögzít, mint megmutat. A fényképeken általában úgy nézek ki, mint aki éppen egy oxigénszegény helyiségben tartózkodik. Közöttem és a megfigyelő között mindig van egy láthatatlan hártya."
A vágyódásról írtak elgondolkodtatóak, és ez az egész kapcsolat valahogy furcsa és felkavaró. A szexualitás hol gyengéden, burkoltan, hol olyan erőteljesen és egyértelműen jelent meg, hogy takargattam kicsit a buszon, nehogy valaki meglásson egy árulkodó mondatot. Megfűszerezte a leveleket, de nem volt központi; nem erotikus levelekre kell elsősorban számítani.
"Pedig az ember nem lehet ugyanaz: megváltozunk minden álomtól, minden csóktól és minden vereségtől. Mások leszünk minden szerelemtől és minden utazástól: lassan és észrevétlenül minden azzá válik bennünk, amit tapasztalatnak nevezünk. Az ember megváltozik minden új barátságtól – vajon mi másért futnának zátonyra gyerekkori barátságok, ha nem azért, mert már nem azok vagyunk, akik egykor voltunk?"
Szellősen van írva, nagybetűs, sok a kihagyás, mégsem hagyta magát gyorsan elolvasni, csak apránként.
Egy nem mindennapi kapcsolat és levélfolyam.
Nyugtalanul hagyott.
"Ne hidd, Delphine, hogy a vágyad megszűnik, ha levelet kapsz tőlem, melyet mohón végigolvasol, akárcsak én a tiédet. Hiszen alighogy az ember elolvassa a levélzáró búcsúszavakat, a nyugtalanság újra jelentkezik, az ördögi kör újra indul. E legelragadóbb és legélettelibb tudatállapotunk az, amikor belenyugszunk vágyakozásunkba."
Fülszöveg: Tüneményes levélregény a vágyról, az erotikus képzeletről és a szerepjáték végzetes következményeiről. Egy fiatal dán lány Párizsban meglátja egy francia festő képét. A festmény olyan elementáris hatást gyakorol rá, hogy köszönetképpen küld egy képeslapot a festőnek. Ez a kezdete az egyre érzékibbé váló levelezésnek, mely egyben kifinomult játék is két szenvedélyes ember között. A játék a tűzzel kezd egyre veszélyesebbé válni, s egy napon már nincs visszaút: megbeszélik, hogy találkoznak.
Értékelés: 10/7 Nem tüneményes levélregénynek írnám le az biztos, de van benne valami báj is, a túlsúlyba kerülő titokzatosság, "súlyosság", vágyódás mellett. Engem nem vágott a falhoz, mint ahogy sok más értékelésben olvastam, csak meglepett, de örülök, hogy megismertem, tetszettek a sorok közt megbújó gondolatai.

"Az elvárás mindent tönkretesz. Mindennél veszélyesebb, ha adottnak hiszünk valamit; meg kell tanulnod, hogy ne várj el semmit, csak várj."
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A regény végére még most is emlékszem, és a hangulata is bennem él, kicsit furcsállom is a hét pontomat, nagyon szigorú lehettem, szerintem bőven egy jó erős nyolcas is lehet. Majd egyszer alkalomadtán újraolvasom. :) 

2015. augusztus 12., szerda

Jodi Picoult regények új ruhában

Picoult regényei magyarul az Athenaeum Kiadó gondozásában jelennek meg, és most az új megjelenésen kívül a régiek közül néhányat is új köntösbe öltöztettek, íme:








Szerintem szépségesek az új borítók, az előző design-nál jobban tetszenek, letisztultak és egyszerűek. A nővérem húga a favorit! Könyvben is, és ezek közül a borítók közül is. :)  

Forrás: az Athenaeum facebook oldala.
A Csodalány - Keeping Faith - augusztus 27-én érkezik, az is nagyon szép lesz külsőre. Kíváncsi vagyok rá én is, bár én angolul fogom olvasni. :) Előrendelhető >itt<



 A blogon találtok posztot jó néhány Jodi Picoult regényről:

- Where There's Smoke - előzménynovella a Találj rám! / Leaving Time-hoz
- Szelíd vadak / Larger Than Life - előzmény kisregény a Találj rám! / Leaving Time-hoz

A Szívtől szíviget - Change of Heart - pedig éppen most olvasom. :)

Az eredeti borítók is nagyon szépek szerintem, bár nem mindegyik egyforma nekem sem, ezeket a kiadásokat (Hodder) szeretem legjobban a What would you do? kérdéssorral az elején. :)


2015. augusztus 10., hétfő

Jodi Picoult: House Rules

Rég olvastam már Picoult-könyvet, most a House Rules - Házirend - került sorra, úgy látszik kicsit belebonyolódtam az Aspergeres regényekbe (már külön címkét is csináltam hozzájuk), ez idén már a harmadik olyan, amiben a főszereplő ebben a szindrómában, az autizmus egyik enyhébb formájában szenved. Jacob nehezen kommunikál, nem néz az emberek szemébe, kényszeresen szabálykövető, szereti a rendet és a szín szerinti rendezést. Szekrényében egy szivárvány rajzolódik ki a színek szerint rakott ruhákból, a hét napjain pedig be van osztva, milyen színű ételeket lehet enni. Jacob szó szerint vesz mindent, nem érti amikor valami elvont kifejezést használnak, nem tudja az arckifejezéseket megkülönböztetni egymástól, nem tud hangsúlyozni, unott és lapos a beszéde. Szorongásos rohamai vannak, amikor csak nagy, nehéz takarókkal bugyolálva, vagy kedvenc Bob Marley számát énekelve lehet megnyugtatni. Nem bírja az erős ingereket, legyen az fény, vagy hang. Még egy papírt is tilos összegyűrni, csak hajtogatni szabad. Abszolút az ő igényeihez kell alkalmazkodni... Rémesen fárasztó lehet ez. 

"Jacob's room is the place entropy goes to die."

Jacob érdeklődik a kriminalisztika iránt, állandó nézője az ilyen jellegű sorozatoknak, füzetnyi jegyzeteket készít róluk, megfejti a bűntényt. Sőt, otthon is berendez néha különféle tetthelyeket, és az anyukájának kell kitalálnia, mi történhetett és ki a tettes. Cluedo 3D. Ez még csak hagyján, de megjelenik néha valódi tetthelyeken is, és bizony volt már, hogy ő "súgta meg" a megoldást a rend őreinek... 
Jacob apja kilépett a családból (hát meg tudom érteni), de van egy testvére, Theo, aki néhány évvel fiatalabb nála. Mégis Theonak kell leggyakrabban a nagy testvér szerepét alakítani.. 

A kockás plédes borítók a kedvenceim. 

Jacobnak van egy tanára is, aki a különféle emberi interakciókkal kapcsolatosan oktatja, szociális készségeit fejleszti, ő Jess. Amikor Jesst holtan találják, CD-it pedig ábécébe rendezve, nos, nem kérdés, ki lesz az első számú gyanúsított. Jacob érzelemmentes, tekintetet kerülő kifejezésmódja pedig csak rátesz mindenre egy lapáttal. 

A regény izgalmas, olvasmányos volt, élveztem olvasni és nem jöttem rá, hogy mi a megoldás. Megfordult a fejemben ugyan ez a szcenárió is, de aztán elvetettem, mást vártam volna még. Ez a csavar nem volt az az igazi picoult-csavar. Mintha inkább a betegség elmagyarázásába fektetett volna több energiát, és ez nem baj, mert így is egy jó történet lett, ami ötvözte a krimi, a családi dráma, és a szokásos jogi ügy elemeit. Sok jelenet zajlik most is tárgyalóteremben, és az elbeszélés több szemszögű, közülük egyik az ügyvédé.

Tetszett, és lekötött, de van néhány kritikai pontom, amik tulajdonképpen ha nagyon ráfeküdnék, hát elég erőteljesen megkérdőjelezik az egész regényt, meg, hogy mi értelme is volt. Kisebb SPOILEREK lehetnek, de nem árulom el a megoldást, csak kifogásolom benne a levezetést: 

Most komolyan, KOMOLYAN nem akarja tudni a védőügyvéd, hogy mi történt? Nem kérdezi meg? Merthogy ha mégis ez vagy az, akkor utána nem hazudhat a bíróságon? :D Hát kacag a májam. Az a dolga, hogy védje, nem tudom miért csinál úgy Picoult, mintha mindenki erkölcscsősz lenne, és az a bizonyos eskü amit ott tesznek tényleg arról szólna, hogy csak igazat mondanak, ne röhögtessen már. Oliverre, az ügyvédre emiatt végig ferde szemmel néztem. Tulajdonképpen így kvázi azt sem tudja mit beszél, és szép-szép, hogy fél napon át az Aspergert magyarázzák a bíróságon, meg hogy mennyire csak igazat tud mondani Jacob, de könyörgöm, akkor kérdezzétek meg, mi volt, hogy történt! Nem piszmogás kellett volna, meg a kifogások, hogy Jacob miért ne szólaljon fel. Csakhogy akkor nem lenne regény ugye... Szóval ebből a szempontból egy kicsit sok és erőltetett volt az információ visszatartása és ésszerűtlen a viselkedés. Még Jacob anyja, Emma sem kérdezi meg normálisan szemtől szembe a fiától, mondd meg, mi történt, fiam? ... Ennek értelmében a borítón lévő kérdés, What would you do?, amin egyébként mindig lehet dilemmázni, ebben a Picoult regényben válaszolható meg legkönnyebben. Kisebb SPOILEREK VÉGE.

A másik, ami nagyon feldühített, hogy Picoult arra apellál, legalábbis Emma szájába adja a szavakat - amik akár kihagyhatók lettek volna a regényből -, hogy Jacob autizmusát az oltások okozták... Higany-tartalom, és a gyógyszeripar mint ádáz ellenség. Persze-persze, ne oltassák a gyereket, hadd haljunk meg újra diftériában és jöjjön a gyermekbénulás, hurrá! :D Ez a fajta agyatlanság abszolút felbőszít, és ahogy olvastam külföldi blogokon is megütköztek rajta. 
Utánakerestem, és ebben a cikkben nyilatkozik a vakcinákról Picoult, nos, kicsit enyhébben, de még mindig utalgat rá, és ez nem tetszik, mert szerintem a baj az, hogy egyre nagyobb háborút kell vívni az ostoba anti-vaccer bandával, nem kéne hogy egy népszerű szerző is propagálja az oltásellenességet... A nyájimmunitás nem mítosz. 

Értékelés: 10/7 Ismét egy nem szokványos, nem könnyű, nem rózsaszín téma a szerzőtől, ezúttal is jogi köntössel. Az oltásmizéria és a non-kommunikáció a nem aspergeresek részéről nem tetszett, de érdemes volt elolvasni, a szokásos jó stílus és vonalvezetés jellemző rá. Egy kicsit talán túlírt abból a szempontból, hogy kevesebbszer is elég lett volna elmondani, elmagyarázni az Asperger jellemzőit (persze 2010-ben, az eredeti megjelenés évében még lehet, hogy nem volt ennyire ismert?). 

Magyarul Házirend címen jelent meg, kiadja az Athenaeum