2015. június 28., vasárnap

Röviden két könyvről

Elég sok mindent ledaráltam gyors egymásutánban mostanában, de ez a kettő olvasmány nem igazán tesz ki egy-egy külön posztot, így most röviden számolok be róluk.

Derek Fagerstrom - Lauren Smith: Mit hogyan
Alcíme: Amit tudnod kell - 500 tanács hétköznapi és különleges helyzetekre

Elég vegyesek az érzéseim, mert szórakoztató könyvnek vettem meg, és szórakoztatott ugyan, de azért csalódtam, mert azért ez minden, csak nem hasznos. Sok-sok jópofa life hackre számítottam, amikből néha már Dunát lehet rekeszteni az interneten, de talán összeszedve mégiscsak jobb és használhatóbb lenne. 
Tetszett, hogy nagyon színes, csupa kép ugye az egész, folyamatábrákkal, képkockákkal mutat be mindent, de elég volt egyszer átlapozni, nem az a felütöm, ha bajban vagyok valami aprósággal típusú enciklopédia. :( Ebből a szempontból sajnálom, hogy megvettem, jobb lett volna kölcsönözni inkább. 

Nem is tudom mik voltak a kedvenceim... annak örültem, például, hogy írta, hogy a virágokat a könyvön belül újságpapíron préseljük, pff, mi mindig a könyvlapon préseltük, néhol meg is fogták a virágok :S... 
Érdekes a citromlé tinta, ami láthatatlan a papíron, az óriás buborékfújó hack, 1-2 recept, a mosógépes ikonok, de vannak benne nettó hülyeségek is. Vagy pedig egyszerűen nincs megmagyarázva a dolog, csak úgy csinálnak mintha meg lenne. Se tánclépést, se kötés-horgolást nem fog ebből senki tanulni, ellenben vannak olyan sík hülyeségek, mint ha azt mondanám el, hogy a kukát úgy gurítsd ki kukanapon, hogy a fogantyújánál megfogod, magad felé billented, húzod a kerekein, és kiviszed így a ház elé. ... -.-'
Az égési sérülésekről írtakon pedig a fejemet vertem a falba. 

Egy helyen amúgy lemaradtak valahogy az ékezetek a szövegről, máshol pedig benn maradt egy angol szöveg is...


10/5


Gerald Durrell: Fecsegő fauna

Egy újabb Durrelles hangoskönyv-falatka. Nagyon rövid sajnos, de ez most annál szórakoztatóbb volt. Durrell egyik argentin állatgyűjtő expedíciójáról ír benne, és humoros is, kedves is. Különösen tetszett, amikor beetetik a helyieket azzal, hogy az állat, amit kínálnak Gerrynek, értéktelen tucat, miközben jól megbeszélik, hogy ezt muszáj megszerezni, de ugye minél olcsóbban... :D  
Szacsvay László a felolvasó. 

10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése