2014. május 30., péntek

Regényes macskatitkok - avagy macskák az irodalomban

Régóta érlelődik bennem egy macskás poszt ötlete, mert tudniillik én nagy macskapárti vagyok (már ha a kutya-macska dolgot nézzük, ha a madár-macskát, akkor lehet hogy madárpártinak mondanám magam, de ez mellékes, a macskákról jobb posztot lehet írni mint a csiripekről! :)). 
Mindig figyelem a macskák előfordulását a könyvekben, és elkezdtem gyűjteni is őket, már jó egy-másfél éve, és bár meg kell mondjam, lassan szaporázta magát a lista - vagy csak én választottam olyan könyveket, ahol nem jelent meg a négylábú öntörvényű dög -, mostanra már összeszedtem egy nagyobb mennyiségű híres, vagy kevésbé híres könyv-macskát.

Eleinte csak azt néztem, milyen jó nevű macsekok vannak, pl. Patricia Briggs sorozatában Mercy Thompson macskája, aki Médea névre hallgat, a The Cat Mummyban Mabel a cicus, az Éhezők viadalában Buttercup, de  a Bomlás Bogyó nevű maine coon cicája is megmosolyogtatott.

Tavaly Neil Gaiman új regényében, az Óceán az út végénben is szerepet kaptak a cicák, azonban ott nem volt nevük, csak a színűkön emlegették őket: ködszínű macska, fekete macska kis fehér folttal a fülén... 
Névtelen marad a szerző Coraline-jának fekete macskája is. 



Aztán nemrég egy kifejezetten macskákkal teli könyvet olvastam, a Karmokat, ahol a főszereplő macska nemes egyszerűséggel Jack volt, de sok remek név volt még benne: Tücsök, Kövér Leon, és persze a kedvencem: Mancsarágcsa, akinek a magyarítása remekül sikerült, a kissé lapos eredeti Toe Chewerből. 

Egy kis brainstorming keretében aztán eszembe juttatták kedvenc sorozatom macskáit Mrs. Norrist, és Csámpást (Crookshanks) a Harry Potterből (mert persze hogy a kedvence nem jut eszébe az embernek ha nagyon gondolkodik a témán...). Mrs. Norris is maine coon cica, és bár ő a Sziamiaú-féle gonoszabbik macskavonulathoz tartozik, azért egy olyan hangulatos eleme a HP-világnak, hogy nem lehet nem szeretni, mint a pokróc Filch (magyarul Frics) pokróc besúgó macskáját. :) Csámpás vagy Crookshanks pedig Hermione csúnyácska, vörös cicája.
És ne felejtsük ki McGalagony professzort sem, aki képes macska-alakot ölteni. :)

Mrs. Norris és Csámpás


A Pullman-féle Az Úr Sötét Anyagai trilógiában is szerepelt macska, mint Titti felhívta rá figyelmemet, bár ott csak úgynevezett daimónként, az ember kísérőjeként, Will Parry, a fiú főszereplő társa volt macsek, a neve pedig Kirjava.


Olyan könyv, amiben igaz történetét mesélik el egy-egy különleges, okos cicának, több is megjelent, a régebbiek közül tudom ajánlani Peter Gethers: A macska, aki Párizsban járt című könyvét, bár nem most olvastam, de nagyon szerettem, és sajnálom, hogy bár trilógia, itthon csak az első részt adták ki. A könyv a szerző Norton nevű macskájával való kapcsolatát, utazásait, közös életüket mutatja be. A cicus egy skót lógófülű macska.



Az újabb ilyen jellegű sztorik közül nem olvastam egyet sem, de Dewey, a könyvtár macskája, és Bob az utcamacska, vagy Homér is hasonló jellegű könyvek.



A mesésebb vonalon, ember macskává alakulásáról annak idején Annie M. G. Schmidt Macskák társasága című könyvét olvastam, ami bájos, de van még hasonló Paul Gallicotól, Jennie, te drága! címen, ez utóbbit nem olvastam, ebben egy kisfiú változik át egyik napról a másikra macskává.




A szépirodalom berkein belül is találhatunk macskás könyveket, pl. a Mester és Margaritát, és ebben is Behemótot. A könyv egyelőre tervben, várólistán van nálam.


Könnyedebb szépirodalmi macskázás Szabó Magda Örömhozó, bánatrontója, amit néhány éve olvastam, cicás-kutyás levelezés, rövid gyűjtemény Szabó Magda leveleiből, amelyeknek nagy részét macskája, Évuka nevében írta a szomszédoknak, ahova a cica átjárt az erkélyen keresztül. Néhány levél van Konstantin alezredestől is, aki egy másik cicusa volt a szerzőnek. Nem is tudtam előtte, hogy ilyen nagy állatbarát volt, és ennyi kutya-macska fordult meg nála.
De említhetjük még a szerző meséjét, a Sziget-kéket is, abból pedig Kandúrkát, a macskát. :)


Találtam még egy Polcz Alaine Macskaregényt is, ami ugyan ismeretlen volt számomra, de jól hangzik, elkezdett érdekelni. :) 



A palettán persze van még cicakrimi: Bársonytalpon oson a halál, képregénymacs: Simon's Cat, Garfield, és sok-sok mesekönyv is, például A cica, aki haza akart menni, hogy az újabbak közül mutassak egyet, vagy Mirr-Murr, Cillancs, Sicc, Csizmás kandúr a régebbiek közül.


Említésre méltó még Chesire Cat az Alice Csodaországban macskája (brrr, én nem szeretem ezt a mesét) aki magyarul Kosztolányi jóvoltából fakutya lett. :)




Nektek kik a kedvenc macskák regényekből, igaz történetekből, és mit javasoltok még a macskairodalomnak ebbe a kis gyűjteményébe, mint figyelemreméltó, megható, vicces, érdekes, jó könyvet? 
Mit olvastatok, mit olvasnátok az itt felsoroltakból? :) 



Egy kicsit másfajta lista Wikipédián: List of fictional cats in literature.

A kommentekben ajánlottak alapján még egy kis kiegészítő macskás könyves montázs: 

Macskarisztokraták, Frakk, Alfie... :) 

Illusztráció Sven Nordqvist: Pettson és Findusz mesekönyveiből. Findusz a macsek.

Zerge ajánlása
Update:

- Jeff VanderMeer: Kontroll című könyvében Kontrollnak van egy El Chorizo nevű macskája, aki a Chorry, Chorry-Morry becenévre hallgat :) 
- Zerge révén: Moskát Anita: Bábel fiai című regényében: Talizmán a macskusz és fehér. :) 
- Ruth Ozeki: Az idő partjain című könyvében Ruth és Oliver macskája Schrödinger, de csak Csipásnak vagy Csapásnak hívják. :)
- Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája című könyvében Agatha macskája Perrszepó
- Gail Carriger: Prudence című könyvében Percy macskája Footnote, azaz "lábjegyzet". :) 
- Fredrik Backman Ovéjának Cat Annoyance a macskája. :) 



BTW, cicakedvelők, tudtátok, hogy Budapesten van CatCafé, macskás kávézó? Révay u. 3., jó kis hely! :)

2014. május 26., hétfő

Markus Zusak: The Book Thief

Megrázott. Széttiport. Megrengetett. Ölelt. Eltaposott. Karjában vitt. 

~ Egy aprócska tény ~

A könyvtolvajt nem lehet sírás nélkül végigolvasni. 



“It’s a small story really, about, among other things:


* A girl

* Some words
* An accordionist
* Some fanatical Germans
* A Jewish fist fighter
* And quite a lot of thievery”  


Nem is tudom hogy történt... Csak verdestek a szavak az első oldalon, és rámzáporozták az érzést: jó könyv, szép könyv, kedvenc könyv... Markus Zusak a szavak mestere. És az elbeszélés mestere is, úgy, hogy narrátorának a halált teszi meg.


When Death Tells a Story, You Really Have to Listen


“A small but noteworthy note. I've seen so many young men over the years who think they're running at other young men. They are not. They are running at me.”  

Nehéz leírni, mi mindent adott nekem ez a könyv. Hogy, és hányféleképp szorongatott meg és facsart ki, hogy aztán kitegyen száradni a színes és ezerszínű égbolt alá... 
Költői, gyönyörű, megható, mégsem sznob, mégsem túlzó. Halkan mesél, néhol egyenesen tárgyilagos, mégis csontig hatoló, minden egyes közbevetése, helyszín és idősík váltása. Megkönnyezel minden elmúlást, még azokat is, amikre jó előre figyelmeztet. 

“So much good, so much evil. Just add water.” 

És valahogy, lassan, a keblemre öleltem a halált. Sajnáltam, együtt éreztem vele, szerettem amit mond, és ahogy mondja. Ez a világirodalom egyik legjobban, legszebben narrált kötete - és pont a Halál teszi azzá. 

~ Egy lista azokról, akiket nem lehet elfelejteni ~

- Hans Hubermann
- Rosa Hubermann
- Liesel Meminger
- Rudy Steiner
- Max Vandenburg
- Ilsa Hermann

~ Egy hangszer, amit sosem fogok tudni ezüstös tekintet és háború nélkül említeni, vagy elképzelni ~ 

Accordion - Harmonika

Képek, jegyzet és füzetlapok, a Mein Kamp átfestve, a pince, a falán a rengeteg szóval és a nap felé sétáló párral... A Führer, a bombák. Rémálmok. Jesse Owens feketére mázolva. Saukerl, Saumensch. Az alma, a krumpli és a könyvlopások. Egy örökké hideg könyvtárszoba, ahol az ujjbegyek a könyvek gerincén futkároznak. Rosa és a hangszer, egy szeletnyi holdfényben... Halál. 




Ez a bejegyzés szinte teljességgel magamnak íródik azt hiszem, képekből, villanásokból, emlékekből, benyomásokból áll, hogy emlékezzek. De szinte kérdés nélküli, hogy ezt a könyvet én még fogom életemben olvasni - ha a narrátorunk máshogy nem gondolja, bár meg kell mondjam: 

Néha nem a halál az, mit félnünk kell. A halál csak a kezét nyújtja a végén, és felelmeli a lelked. 

Értékelés: 10/10 Kedvenc. Liesel és a könyvszeretet miatt. A szavak ereje miatt. Egy kis pince miatt. Ígéretek miatt. Amiatt, ahogy megpróbáltam angolul megkeresni, vajon milyen ige az a "saumensching". Hogy emészthetővé tette, sőt széppé a német nyelvet, az én szájízemnek is - még a sok angol közt is a helyén volt minden Himmel és Frau és verstehst
Minden motívumáért, felejthetetlen karaktereiért, kiváltképp Hans Hubermannért és Liesel Memingerért. 


~ Még egy mondat ~

Sosem lesz elég szó, elmesélni. 
Sosem lesz elég a szó, elmesélni. 


2014. május 25., vasárnap

John Green: Paper Towns

John Greentől nemrég olvastam a The Fault in Our Stars (Csillagainkban a hiba) című könyvet, ami nagyon tetszett, ezért gondoltam tovább kísérletezem, és a Paper Townsra esett a választásom. 

Fülszöveg

"Quentin Jacobsen has spent a lifetime loving the magnificently adventurous Margo Roth Spiegelman from afar. So when she cracks open a window and climbs back into his life — dressed like a ninja and summoning him for an ingenious campaign of revenge — he follows.


After their all-nighter ends and a new day breaks, Q arrives at school to discover that Margo, always an enigma, has now become a mystery. But Q soon learns that there are clues — and they’re for him. Urged down a disconnected path, the closer he gets, the less Q sees of the girl he thought he knew."


Gyerekek, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna. Ez egy nagy semmi. Se sztori, se karakterek szintjén nem adott semmit. Elhűlve nézem az ötcsillagos értékeléseket, bár azért az igaz, Goodreadsen elég vegyes a kép, és bőven vannak az enyémhez hasonló fejcsóváló vélemények, hogy ez mégis mi a fene volt ez a könyv. 

!!!SPOILER!!!

Dióhéjban tehát Quentin gyerekkora óta rajong Margoért, egy este elmennek mindenféle döglött halakat dugdosni bosszúból néhány osztálytársuk autójába, betörnek pár ablakot, hazamennek, reggelre Margo eltűnik, mindenféle rejtélyes nyomokat vélnek felfedezni és aztán három barátjával együtt Quentin átutazza Amerikát, hogy megtalálja Margot, aki valami régi csűrben ír valami szar történetet, állítólag önellátó, és nem is örül hogy megtalálták, aztán van egy talán mélynek szánt beszélgetés, aminek semmi teteje, és elválnak útjaik. :D Végefőcím. 

!!!SPOILER VÉGE!!!

Röhögnöm kell, hogy hogy lehet a semmiről így könyvet írni, és még rohadt unalmas is. Amikor a road trip beindult, és kocsikáznak, elkezdtem nagyon reménykedni, volt pár poén, de azok is főleg abból kezdtek állni, hogy Radarnak az egyik haversrácnak mikor kell pisilnie, és hogy telepisili az üres sörösüvegeket... Fájdalmasan tinis volt az egész (surmóriadó!!!), ugyanakkor meg teljesen értelmetlen, céltalan, mérhetetlenül gyenge. 

Értékelés: 10/2... talán. Sose hittem volna, hogy ekkorát koppanok ezzel a könyvvel. 


2014. május 20., kedd

Rosemary gyermeke

Tekintettel arra, hogy az Agave Könyvhétre új köntösben megjelenteti, és hogy Katacitának is megígértem, íme a régi bejegyzéseim csak kissé átdolgozott verziói Ira Levin Rosemary gyereket vár című könyvéről és a régi, 1968-as filmadaptációról. :)
A kötet ezúttal Rosemary gyermeke címen jelenik meg.

 
Az új kiadás, Könyvhétre jön! 
Ira Levin: Rosemary gyereket vár 

Felfigyeltem erre a könyvre, méghozzá azért, mert valaki azt írta róla, hogy fiataloknak, ijedőseknek és várandós nőknek nem ajánlja. Hát én fiatal is vagyok, ijedős is vagyok, és ha várandós lennék, akkor még ijedősebb lennék, következésképp ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy elolvassam :D. Könyvcsere révén gyorsan hozzá is jutottam. Amíg a kezembe nem került, csodálkoztam, hogy milyen ronda kisfiú van a borítón milyen érdekes arckifejezéssel. Amikor megérkezett, jöttem csak rá, hogy nem kisfiú az, hanem Mia Farrow a filmből, a híres rövid frizurájával... :)

A könyv egy házaspár, Rosemary és Guy Woodhouse története, akik lakást keresnek és találnak is a neves, de híres helyett inkább hírhedt Bramford épületben. Barátjuk óva inti őket az odaköltözéstől, ők azonban eltökélték, itt maradnak és nem törődnek a babonákkal, pletykával. Rosemary már dédelgeti az anyaság álmát, Guy pedig színészkarrierjét igyekszik építgetni. Minden csodálatosan indul, szinte idilli, azonban hamarosan hátborzongató események történnek egyre-másra. Vajon mi folyik a háttérben? És miért olyan rémesen kedvesek a szomszédok, Minnie és Roman Castevet? Ki használ fekete gyertyákat? Mi az a tannisgyökér?

A régi kiadás
Egy kicsit mást vártam a könyvtől. Mármint, az addig rendben van, hogy nagyjából ismertem a sztorit, és tudtam mi lesz a végkimenetel, de arra nem számítottam, hogy ez ilyen tálalásban jön. Az elején kicsit szenvedtem vele, mert nagyjából olyan szerkezetben voltak megírva a mondatok, mint az én naplóimban - 10 évesen. Vagyis jöttek a tőmondatocskák, és ki mit csinált mi után. Valahogy így: "Hazamentek, megvacsoráztak. Aztán Rosemary elmosogatott és elpakolta az edényeket. Betűjátékoztak. Később szeretkeztek." Pf. Szóval hagyott némi kívánnivalót maga után, és kicsit felhúzott szemöldökkel olvasgattam. De valahogy mégis olvastatta magát. Meg kíváncsi is voltam. Mintha arra számítottam volna, hogy más vége lesz.
Kedvenc értelmetlenül hülye mondat: "Nagyon jól nézel ki, úgyhogy ehetünk." (?)

Rosemary alakja idegesítően naiv, hiszékeny, befolyásolható, már a legelején. Olyan kis szerencsétlen, akinek jót tett volna még néhány év gyerekkor. Később kicsit megbocsátóbb voltam vele, de akkoris elég érdekes, hogy képtelen volt látni a szemétől... Guy... hát róla nem is nyilatkozom. Aki eladja magát az ördögnek, az hagyján, de aki mást... 
Az Ómen filmeket, amik hasonló témát dolgoznak fel, és hasonló történetet mesélnek, többé kevésbé láttam, de azt a régit, a Polanski féle Rosemary's Babyt még nem.
Csodálkoztam, hogy a könyvbéli furcsa nevű Castevet házaspár nevéhez oly hasonló John Cassavetes játszotta Guy Woodhouset. :) Nem rázta ki a stábot a frász tőle??? :)
A Castevet házaspár kapcsán eszembe jutott Joanne Harris: The Lollipop Shoes(Csokoládécipő) című regénye, ami erőteljesen az efféle a kedveskedő, érdeklődő, életedbe belemászó egyénekről és ennek a közelségnek a veszélyeiről szól. A kedveskedők beférkőznek az életedbe, megkedveltetik magukat, és segítenek, szeretnek, még hálásnak is kéne lenned, de egy idő után ráébredsz, hogy tönkretesznek...
Meg voltam győződve róla magamban, hogy ezt a könyvet nő írta, persze aztán rájöttem hogy jé, nem is... De nem tudom, pasasnak hogy jutott eszébe végigvinni ezt a témát. Persze kellett hozzá egy kis perverzió. Vagy sok.
Egészében nem is tudom mit mondjak. Megborzongatott, de az elején nem volt jó a borzongatás, utána lehet hogy hozzászoktam. Aztán többet olvastam egyszerre, és úgy jobb volt, illetve izgalmas is volt a közepe-vége. Korszakalkotó a téma és a történet is, és nagyon híres lett minden formában és feldolgozásban; vitathatatlan, hogy zseniális ötlet.

Értékelés: 10/8 A kellemetlen borzongásokért, Rosemary jelleméért és a gagyi nyelvezetért vontam le, de végül feljebb pontoztam mégis, az ötletért. Kíváncsi lennék a folytatásra (Rosemarynek nagyfia van), de nem hallottam túl jókat róla, úgyhogy nem fogok iparkodni megszerezni-elolvasni. Meg elég volt ennyi sátánizmus egy időre. Vagy egy életre.  :)

Íródott: 2009. 10. 01.


A filmadaptációról

Még októberben olvastam el Ira Levin: Rosemary gyereket vár című könyvét, és nem sokkal utána meg is néztem a filmet. Gondoltam egy pár sort megérdemel, mert szerintem kifejezetten jó a filmadaptáció. Általában a könyveket tartom jobbnak a filmváltozatoknál, de most kivételesen azt kell hogy mondjam ez a könyv a vászonra íródott. Ahogy említettem is a korábbi bejegyzésben, a könyv szövege teljesen forgatókönyvszerű, és a rövid egyszerű mondatok, a leírt cselekvések a párbeszédek mintha csak a szövegkönyvek részletei lennének. A szereplők nagyon jól lettek kiválasztva, stimmelnek, és az angol beszédük tiszta és érthető. Mia Farrow különösen tetszett. 
Az a jó, hogy bár tudja az ember mi fog történni, mégis kíváncsi hogyan, és várja a következő és a következő jelenetet.  Mintha csak azt várnánk, hogy valami mégsem úgy lesz, valami változik. :) A főcímzene nagyon el van találva. Csengő-bongó, és mégis vérfagyasztó dudorászás. :)

Jó volt megnézni. Ugyanaz mint a könyv, talán egy sornyi eltérés sincs, de látni jobb, mint csak olvasni a sorokat, és nagyon szépen megoldották a képi megjelenítést. Nem egy új film, mégis tele van izgalommal.  A színészek mind nagyszerűek, a Castevet házaspár annak rendje és módja szerint hátborzongató, Mia Farrow elbűvölően fiatal, naiv és gyönyörű Rosemary szerepében, Guyban pedig láthatóan ott bujkál a sötét oldal. Roman Polanksinak nem volt sok dolga a forgatókönyvvel :) Az igazi érdem itt Ira Leviné.

Íródott: 2009. 11. 10.

2014. május 19., hétfő

Parker Chipp, az álomlátó

J. R. Johansson: Álmatlanság - Az Éjjeljárók első könyve

Húúúúúú. Először is: köszönöm a Főnix standjánál posztoló rendkívül kedves fiatalembernek, hogy rábeszélt a többrendbeli könyvvásárlás bűnére a Könyvfesztiválon, és hogy azt mondta, nem fogom megbánni az Álmatlanság című könyvet. Nem is bántam.

Egy kis cselekményleírás következik ebben a bekezdésben, de a fülszöveg is kb. ennyit elárul. Én szóltam! :)

Röpke pár nap alatt elolvastam ezt az izgalmas és eredeti történetet, aminek főszereplőjét, Parkert súlyos "átok" sújtja. Éjszaka mindig annak az embernek az agyába kénytelen belépni, akinek aznap utoljára a szemébe nézett, és végig kell élnie vele az aktuális álmait, vagy épp a tudatalatti felszínesebb rétegében ragadva az emlékei közül kell újranéznie és átélnie néhányat. Ez talán elsőre irigylésre méltónak hangzik, hiszen sokszor szeretne az ember olyan képességet, amivel gondolatokat olvashat, mások agyában turkálhat, de a képlet nem ilyen egyszerű. Parker agya ugyanis gyakorlatilag nem kapcsol ki emiatt a jelenség miatt. Sosem tud pihenni, sosem alszik igazán, nincsenek saját álmai. Legfeljebb valami fehér zajba cseppenhet bele, amíg az aktuális álmodója nem hajtotta még álomra a fejét, de ő már igen. Ez a zaj pihentetőbb ugyan, de ez sem segít a regenerálódásban. Parker látszólag rengeteget alszik, pihenni és kipihenni magát azonban képtelen, fáradt, fejfájós... Nem is csoda, hogy anyja droghasználattal gyanúsítja meg. 
Az emberek álmai zavarosak, többrétegűek, kegyetlenek és fárasztóak is. De az emlékképek éppúgy nyomasztóan hatnak Parkerre, aki például nem akarja megtudni egy szegény pénztárosnő szeméből, hogy otthon milyen erőszakot kell kiállnia a férjétől... 
Az "átok" már négy éve nem hagyja Parkert nyugodni... az energiakészletek kimerülőben, és egyre több a fejfájás, kézremegés.. Vajon meghalhat, ha eljut az alvásmegvonás egy bizonyos szintjére?
Ekkor lép a képbe Mia, akinek szemébe nézve egy váratlan találkozás után Parker átéli a lehetetlent. Egy nyugodt, egyrétegű álomban találja magát, ahol minden olyan békés, hogy ő maga, az Álomlátó is álomra szenderülhet az Álmodó világában... A baj csupán az, hogy ezt a pihenést hajszolva szinte megszállottjává válik a lánynak, minden nap neki akar utoljára a szemébe nézni, követi, szinte üldözi, halálra rémíti... barátai is elfordulnak tőle. Az ügy akkor lesz még hátborzongatóbb, amikor Miának valódi zaklatója akad, akik bizony mindenki azonosít Parkerrel... a fiú eleinte tudja, hogy nem ő az, később azonban, amikor fáradtságának eredményeképpen hallucinációk és időkiesések kezdik tarkítani a képet, már ő sem lehet bizonyos semmiben.

Forrás

Még egyszer azt kell, hogy mondjam: Húú. És ide nekem a következő kötetet! 
Remek kikapcsolódást nyújtó, pattanásig feszített cselekmény, sok fordulattal, jó karakterekkel. Egy bizonyos ponttól kezdve letehetetlen. Nagyon jó ötlet volt ez az álmodósdi, nem tudom valaki már foglalkozott-e ilyen jellegű képességgel könyvben. Vonzónak tűnő hatalmas teher.

Én nem akartam belekötni sehol, akármennyire is nem lehetne 4 évet alvás nélkül kibírni, szerintem korrekten le volt írva a dolog, hiszen nem arról van szó, hogy Parker egyáltalán nem alszik vagy nem pihen, csupán, hogy az agya sosem tud kikapcsolni 100%-osan. Ezt pedig ugyan ki tudná megmondani, meddig húzhatjuk így, minimális, felszínes pihentetésekkel, miközben a testünk pihen, a szemünk csukva, a sejtfolyamatok zavartalanok. 
Külön tetszett, hogy nem olyan egyszerű és egyértelmű az agy. Belecsöppen, de ki tudja épp hova. Emlékbe, vágyképbe vagy álomba... Egyedül talán azt találtam túlzónak, hogy olyan jellegű álomemlékezetet feltételeztek a szereplőktől, ami szerintem nem létezik a sima álmokkal kapcsolatban. Elfelejtjük, kiesik, homályos, foszladozó képekben marad csak meg, vagy kép nélkül csak egy-egy érzelmi vetület.
A tinik érzésvilágát jól visszaadták, nem idegesített igazán az sem, hogy Parker néha képtelen kinyögni egy értelmes választ, vagy hogy egyáltalán nem segít magán, hanem a saját gyanúba keveredését mélyíti csak a reakcióival, mert egy 16 éves srác valahogy ilyen és kész. Talán az állhat távol tőlünk kicsit, hogy 15-16 évesen mindenkinek jogsija-kocsija van. 

Egy pillanatra megrökönyödtem, amikor Finn és Addie meggyőzése olyan könnyedén megtörtént, de aztán két indokkal elhessegettem a buta felnőtt nézőpontomat:
1. ez egy könyv, tinédzserekkel
Az eredeti borító - az arc lányosabb, nem?
2. ha valaki olyasmit mondana el, amit tényleg csak a fejemből szerezhetett meg információként, hát valószínűleg én is tátott szájjal bámulva elhinném amit mond
Nem mellesleg pedig, Parkernek óriási szüksége volt némi támogatásra, barátokra, együttérzésre, különben már rég megkattant volna. 

A magyarázatok, és a befejezés teljesen kielégítőek voltak, amiket pedig még nem tudtunk meg teljes részletességgel, azok a következő rész (Paranoia) zenéi. Rettentő kíváncsi vagyok, mi lesz Mr. Vak Koponyával, hogy tudja Parker jobban használni, megfigyelni, kitanulni a képességét, mik lesznek a buktatók, mi van az apjával, képbe kerül-e?

Értékelés: 10/10 A maga nemében egy tökéletes szórakoztató olvasmány, ami egyszerre krimi, misztikus, és pszichothriller. :)

A borítóról külön kell hogy írjak, nagyon tetszik. A srác, valahogy ismerős is, valami filmből, vagy az alteregója legalábbis, nagyon hasonlít valakire, de nem ugrik be a neve. Nagy ötlet, hogy a párnán fekszik, de állóképen, imádom az éles kék tekintetét, és a párnában látszik a nőalak, sőt még lángnyelvek is! Sánta Kira alkotása, és még maga a szerző is odáig van érte. :)

Fordítási kukacoskodás:
- láma kérdés, leglámább kérdés. Most komolyan, van ilyen a tiniszlengben? Minden negatív felhang nélkül kérdezem, én nem tudok róla, és nem vagyok benne  up-to-date, de azt hittem eddig hogy a "lame" az béna.

A szerző blogja. A következő kötet, a Paranoia június elsején jön!

2014. május 17., szombat

Szabó Magda: A Danaida

Idén már a negyedik Szabó Magdám A Danaida, pedig nem terveztem, hogy ilyen nagy szeletet vágok az életműből. Mindenesetre nem bánom.

A Danaida teljesen szűz hó volt számomra. Sem azt nem tudtam, hogy önéletrajzi írás-e, sem azt, hogy témájában mit dolgoz fel, mert szégyen, vagy nem, de nem ismertem a danaida szó jelentését, és a mitologikus figurát, Danaus királyt:
"Danaus király lányai azzal bűnhődtek bűnükért, hogy az idők végezetéig feneketlen hordóba kellett vizet hordaniuk. Beteget nem enyhített a szétszivárgott víz, szomjat nem oltott, vért se mostak vele, elcsorgott, mint Csándy Katalin könyvtárvezető élete, ez a gyűrű-élet, amelyben elválaszthatatlanul kitapinthatni a kezdettel azonos véget."

Szabó Magda mondta ezeket a mondatokat a könyvéről, és ebben szinte az egész benne is van, mégsem mutat semmi a hangulatból, az érzésekből, a lelki marcangolódásból. 
A Danaida Csándy Katalin, könyvtáros önéletrajza, aki Somos Aranka óvónő és Csándy Kornél levéltáros gyermeke. Élete három nagy szegmensre oszlik, és ezekben mind egy-egy alak köré csoportosul. Dániel, Elek, Melinda... Dániel, a testvér, aki elmenekül a háború elől, akit szégyellni kell, akiről titkolni kell, amikor kiderül, hogy mi lett vele... Simkó Elek, a férj, akivel együtt jár az anyós, Anyuci: nem az ő anyja, hanem előző feleségéé Micóé. Micó "szelleme" is persze belengi a házasságot... Klics Melinda, a gyermek? aki későn érkezik, és más minőségben távozik... Klics Melinda, a rosszéletű, de jóravaló?

Kemény egy könyv. Csándy Katalin élete a hiábavalóságról szól. Végigsodródik mindenen, észre sem veszi hogy a történelem hogy gázolt át közben az évtizedeken. Élete első szakaszában legnagyobb problémája Dániel és "titka", ami később semmiséggé válik, mert ugyan kit érdekel már néhány évtizeddel később, hogy a bátyja elszökött a katonaság elől? Rágódik a titkos-titkolt Kis Sándorral való szerelmén, és Kadarcs Júlián. Utána jön Raiszné = Anyuci, a megfelelés, az öröm, hogy kiszolgálhat két ilyen semmirekellőt, Eleket és Anyucit is, miközben észre sem veszi, hogy a pincsikutyájuk. És Micó, akit meg valami beteges érdeklődéssel tisztel, mintha bármi köze is lenne az elhunyt előző feleséghez. Nóra... az elveszett kapaszkodó, a visszautasított szirtfok... Melindánál már fordul a kocka, hirtelen új értelme lesz az életnek, a soha meg nem született gyerek pótléka megérkezik, meg lehet, sőt meg kell nevelni, meg kell tartani, hogy aztán milyen minőségben, az már más kérdés. 

A vége tényleg keretbe foglalja, nem is gondoltam, hogy ide lyukad ki, de valahogy örültem hogy "hazaért", és hogy talán kezd valamit magával, de ha mást nem is, talán majd ezentúl magának fog élni, nyitottabb szemmel. Vagy ez már a teljes lemondás lett volna?

Katalinnak nem is tűnik fel, mennyire a másokat szolgálja mindig. Kulcsot ad a boldogságukhoz. Jaj, apámnak legyen jó, jaj Dánielnek legyen jó, jaj anyámnak legyen jó, Anyucinak és Eleknek legyen jó, Melindának legyen jó. Ő elvegetál bármelyik életszakaszban, vegyék is körül épp bármilyen emberek. És tényleg vegetál: örömtelenül, sótlanul, humortalanul folyik el az élete.
Elek meg gyáva. Gyenge. Hazug pojáca. Semmirekellő. 
Valahol azért elszomorító, hogy mennyi ilyen ember lehet; végigél egy életet és nem hoz ki belőle semmit.

Néhol nagyon átlagos, néhol nagyon szappanoperásnak tűnő dolgok történtek, de ha belegondolunk, az élet pont ilyen, és pont ilyen képtelenségek lehetnek néha benne, képtelen kompromisszumok, váratlan szerepcserék. 
Szabó Magda úgy tudott megírni egy ilyen "semmilyen" sodródást, életút címén, hogy mégis fenntartja az érdeklődést, a feszültséget.  

Értékelés: 10/9 Kevesebb drámaiság, egy átlagosabb, de átlagosságában is mégis "más" élet. Bámulatos, hogy mennyit tudott Szabó Magda az emberekről. Zseniális, hogy így szavakba tudta önteni. És elképesztő, hogy mennyit lehet gondolkodni rajta. :)

A könyv megtalálható a Petőfi Irodalmi Múzeumban,  >itt<
1970-ben filmadaptáció is készült belőle. Törőcsik Mari alakítja Csándy Katalint.

Ajánlom: Miamonának.
Nemsokára tervezem Szabó Magdától: Freskó, Tündér Lala.

"Katalin már tudta, mi lesz, csak nem merte megfogalmazni: az, ami eddig, ki-ki lépeget a maga régi vagy új törvényei szerint a halál felé"

2014. május 15., csütörtök

Neverwhere

A magyarul Sosehol címen megjelent Gaiman regénnyel már jó hosszú időre nyúlik vissza a kapcsolatunk. A könyvet nem is emlékszem már mikor és honnan vettem, de már jópár éve, és neki is fogtam, imádtam az első néhány fejezetét, aztán félreraktam, vizsgázni, tanulni kellett, és úgy maradt. Gondoltam meg kell adni a módját, és majd inkább újrakezdem.
Idén ismét bepakoltam a Várólistás kupackába, és végre-végre sikerült teljesen magamévá tenni félbehagyások és zavaró tényezők nélkül.

Meg kell hogy mondjam, egy kicsit felemásak az érzéseim, de lassan kezdek ehhez a se veled, se nélküledhez hozzászokni Gaimannél. Szeretem, szeretem, meg is veszem minden régi és új könyvét, de néha nagyon fura, néha egyenesen röhejes, hogy mennyire túlértékelt. Namost a Sosehol megint egy újabb szín volt a palettán.

A történet Londonban játszódik. A Fenti és a Lenti Londonban is (London Above és London Below). Merthogy itt létezik a valóságnak egy másik szelete is, az underground részeken és azalatt, kicsit egybefolyva néhol a "normál" emberekkel, és elhagyatott metróállomásokkal... Mr. Croup és Mr. Vandemar egy Door nevű lányt üldöznek, miután annak egész családját lemészárolták már megbízójuk utasítására. Door képessége, hogy bármit ki tud nyitni, és bárhova ajtót tud nyitni. Végső kétségbeesésében azért fohászkodva, hogy segítségre leljen, ajtót nyit London Above egy szegletébe, és Richard Mayhew lábai előtt találja magát, aki dirigamester barátnőjével indult el egy vacsorára, ahova sosem érkezik meg... Richard a sebesült, ájult lányt otthonába viszi, elvágva ezzel magát talán örökre az eddigi életétől. Mert aki ismeri az odalentet, hirtelen akár "láthatatlanná" válhat odafenn... Mr. Croup és Mr. Vandemar is hamarosan kopogtatnak az ajtón, és aztán jön a többi furcsa szerzet, Marquis De Carabas, Old Bailey, Hunter, Lamia, Rat-Speakerek, és igazi, értelmesen kommunikáló patkányok is... Egyszóval Richardot elnyeli a londoni alvilág - nem az ooolyan alvilág, hanem a mágikusabb féle. Mihez kezd ez az amúgy gyáva, jellegtelen, és gyenge férfi a sok veszély közt? És vajon visszakaphatja-e még a régi életét... ha akarja egyáltalán...? :)
A magyar verzió

Egyfelől remek, mert nagyon jó gonosz karaktereket kreál, Mr. Croup és Mr. Vandemar egyediek, hátborzongatóak, undorítóak, kegyetlenek, és közben rettentő komikusak is, fekete humorukon még hullák közt is lehet rötyögni. Mellesleg kissé több volt az oszló hulla ebben a regényben, mint vártam... na nem mintha ez különösebben zavarna. :) Gaiman negatív karakterek terén  nagyon rendben van. A Coraline Másik anyukája is, és az Óceán Ursula Monktonja is remek, de A temető könyvében lévő Jackektől is lúdbőrözik az ember háta.
A maga nemében Richard Mayhew is egy érdekes karakter, de talán inkább az a figyelemreméltó benne, hogy Gaiman olyan tűpontosan oltott belé egy ilyen jellegtelen átlagember személyiséget. Nem lehet ezt olyan könnyű megírni, úgy, hogy ne hasson rém unalmasnak.

“There are four simple ways for the observant to tell Mr. Croup and Mr. Vandemar apart: first, Mr. Vandemar is two and a half heads taller than Mr. Croup; second, Mr. Croup has eyes of a faded china blue, while Mr. Vandemar's eyes are brown; third, while Mr. Vandemar fashioned the rings he wears on his right hand out of the skulls of four ravens, Mr. Croup has no obvious jewelery; fourth, Mr. Croup likes words, while Mr. Vandemar is always hungry. Also, they look nothing at all alike.”

Másfelől viszont nekem ez néha vagy túl unalmas volt - jaj történjen már valami effektus -, vagy épp túl hektikus és zsúfolt. Gaiman annyi de annyi féle lényt, mitológiát, szimbólumot, ötletet bele akart tenni ebbe a regénybe, hogy kifolyik a lapokon: titkos világ, titkos átjárók, vadász, márki, patkányok, bestia-szörnyeteg, kulcsok, szobrok, gyilkos-páros, angyal, szerzetesek, próbák, metró, gróf és udvartartás, sötétség, vásár, dárda, Atlantisz, mese, varázs, mitológia.. plusz még egy nem annyira sablonosan felépített külső élet is a normál Londonban Richard részéről, huhh. A kevesebb több lett volna, úgy érzem, még ha valahol, valahogy páratlan is, hogy egy elméből ennyi minden akarjon kitörni és ezt azért tulajdonképpen helyre is pakolja mindet a könyvben.

“Richard did not believe in angels, he never had. He was damned if he was going to start now. Still, it was much easier not to believe in something when it was not actually looking directly at you and saying your name.” 

Többnyire jól szórakoztam, de végső soron se nem lett kedvenc, se nem olvasnám újra. Ahogy az elejétől elvarázsolódtam, valami hasonló folytatásra számítottam, de a kavalkád elnyelt utána, és mily morbid, csak Mr. Croup és Mr. Vandemar nyújtottak oda egy botot, hogy kisegítsenek. Ha ők megjelentek, felderültem, ami így leírva szentségtörés... :D Az ő alakjuk lesz igazán emlékezetes a könyvből, illetve a befejezés, ami szinte egészen megható volt, úgy éreztem. :) Valahogy helyrebillent vele a világ egyensúlya és mosolyogva csukhattam be.

Értékelés: 10/7,5 Nem rossz, nem rossz, de nem is annyira jó, mint amennyire felmagasztalják - legalábbis az én véleményem szerint.
A nyelvezetét, szószövését, angolságát nagyon szerettem végig.

Miamonával együtt olvastam a könyvet az ő bejegyzése >itt< található, nagyjából egyetértettünk, bár azt hiszem, én kicsit kritikusabban pontoztam :)
És kutya legyek, ha nincs valami ezekben a véletlenekben, amik összekötik az olvasmányokat... a Soseholban patkányszavúak voltak (rat-speaker) és patkányok, nemrég a Karmokban szintén patkánykommunikáció és a kémpatkánykirály... Az Always a Witchből megismert és kiírt "shenanigan" szó is visszaköszönt Croupéktól (svindli, trükk). :)  

2014. május 13., kedd

Újabb könyves hírblokk

Mivel egy hete nem sikerült egy újabb könyvet elolvasnom - bár hiába haladtam két vastag kötetben is, ez egyelőre nem látszik posztok formájában -, viszont ezalatt a rövid idő alatt csomó új könyves infót szemezgettem össze, ezért úgy döntöttem, összerakok belőlük egy kis ajánlót megint. 

Forrás
- Poirot visszatér! 
A kulturparton olvastam, hogy Sophie Hannah irónő újra életre kelti Hercule Poirot alakját egy krimiben. Engem ez megmondom őszintén nagyon érdekel, mert akármennyire is imádom Agatha Christie kitalálhatatlan bűntényeit, meg kell hogy mondjam, nagyon unom őket és nehezen vágok bele, mert tudom, hogy át kell rágnom magam 200 oldalon ahhoz, hogy legyen 3 izgalmas oldal, amikor Poirot megmagyaráz mindent és a szívedhez kapsz. :) A kötet a The Monogram Murders (A monogram-gyilkosságok) címet kapja majd. Agatha Christie unokája örül az ötletnek, szóval miért ne örüljünk mi is? :)
Sophie Hannah egyébként tpszichológiai thrillereket ír, már jó ideje várólistás tőle nálam is egy könyv, a Little Face, és egyre több könyve jelenik meg magyarul is. 
Egy Poirot "újraélesztést" egyébként jó ha tudjátok, hogy hazai szerzőtől is kaptunk már, Baráth Katalin A fekete zongora című regényének végén található ugyanis két különálló novella, és az egyikben nem más, mint a belga detektív jelenik meg. :) 

Forrás
- Az Agave kiadja Ira Levin életműsorozatát
>Itt< olvastam, hogy nemsokára indul a Levin könyvek kiadása, ami egyrészről jó, mert ahogy Tittivel néhány napja beszéltük, mintha az Agave nagyon "elférfiasodott" volna, leálltak a női könyveikkel, illetve jobban a sci-fi felé orientálódtak - ezzel persze nem zárom ki ebből a női olvasókat, csak mégis, valahogy azt hiszem a Rosemary gyermeke és a Stepfordi feleségek a nőket fogják jobban vásárlásra csábítani. Előbbit néhány évvel ezelőtt olvastam, utóbbit pedig szeretném. :) A Rosemary gyermekéből most készült újabb adaptáció is, ezúttal minisorozat formájában, de a régi, 1968-as filmet is ajánlom. 
De kiadják a The Perfect Day-t is a későbbiekben, amit eddig még nem fordítottak magyarra, műfaja disztópia (utópia). 


- Meg Cabot spin-offokat ír A neveletlen hercegnőhöz
Hát megmondom őszintén, bármennyire is furcsán néznek rám egyesek a Meg Cabot imádatom okán, belőlem ez a hír egy erőteljes squeeket váltott ki, és nagyon nagyon várom! A neveletlen hercegnő egy tinisorozat, igen, de olyan kedves és vicces, a gyengébb részeit is belevéve, hogy jó benne elmerülni vagy csak pihenésképp visszatérni.
>Ebben< és >ebben< a cikkben olvashattok a folytatásokról.
Meg Cabot - Forrás
Két folytatás-kötet is várható a fiatalabb és a felnőtt olvasóknak is, utóbbiban (Royal Wedding) Mia férjhez menni készül (remélem Michaelhez, bár elég életszerűtlen a gimis szerelmedhez hozzámenni, de lényegtelen), ám valaki megpróbálja közben a trónját elbitorolni (déja vu a neveletlen hercegnő 2. című filmmel kapcsolatban). Az ifjúsági kötetben (From the Notebooks of a Middle School Princess) pedig egy új karakter tűnik fel, aki a hercegnő eltűnt féltestvére. Olivia is Miához hasonlóan dokumentálja élete történéseit a naplójában (a naplóforma mindig nyerő).

- A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt című fantaasztikus jó könyvből film készült! :) >Itt< megnézhetitek a trailerét, szerintem nagyon jó lesz, június 5-től várható, a Zembert is elcipelem rája. A könyv megjelent közben filmes borítóval is, ami üdvös, mert ugye tudjuk milyen ... khm, hát fura az első. :) 

Forrás
- Az Agave megjelenései közül már többről is beszéltem a múltkori posztban is (összes könyvheti megjelenésüket >itt< találjátok), de Neil Gaimant külön ki szeretném még emelni. A szerzőtől a könyvhétre megjelenik a Szerencsére a tej című meseregény (Fortunately, the Milk), amit megmondom őszintén nagyon várok, bármily hullámzó is a Gaimannel és könyveivel való kapcsolatom. Íme a borító (az eredeti maradt):

Forrás

- És a személyesebb hírek: hamarosan befejezem Gaimantől a Neverwhere-t (Sosehol) és posztolok róla. A könyvet együtt olvastam Miamonával, kis lemaradásban, az ő írását már olvashatjátok >itt< és olvassátok is, mert tök jót írt róla. :)
Ezen kívül pedig Szabó Magdát is folytattam, A Danaida végén járok, erről is lesz nemsokára bejegyzés.
A közeljövőben várható olvasásaim:

  • Jeff VanderMeer: Kontroll
  • J. R. Johansson: Álmatlanság
  • Georges Simenon: Maigret és az idegek harca
  • Kálmán Mari: Ecetudvar

Forrás

2014. május 6., kedd

Carolyn MacCullough: Always a Witch

2012 nyarán olvastam a Witch sorozat első kötetét, a Once a Witchet, és nagyon szerettem, kikapcsolt, szórakoztató boszorkányos-időutazós könyv volt. A folytatás mégis váratott magára, és csak most jutottam el a második kötetig (ha jól tudom több része nem lesz). 

Az Always a Witch főszereplője továbbra is Tamsin Greene, egy boszorkány família legkisebb, és állítólag leghatalmasabb, legerősebb tagja, akinek Képessége azonban sokáig nem mutatkozott meg. Tamsin a többi képességgel rendelkezőt meg tudja akadályozni a képesség használatában, illetve ha háromszor próbálják meg használni ellene, ő is birtokába kerül az adott képességnek - az már csak ebben az epizódban derül ki, hogy sajnos csak átmenetileg. 
Az előző kötetben tett időutazáshoz hasonlóan Tamsin ismét visszarepül a 19. századba, 1887-be, és megpróbálja megakadályozni, hogy a Knight család végleg eltörölje a Greene családot a föld színéről, és megfossza őket képességeiktől. Alistair ismét képbe kerül és ügyesen mesterkedik, Tamsin pedig ezúttal egyedül, Gabriel nélkül száll szembe a gonosz családdal, akikhez álnéven jelentkezik szobalánynak...

Az első és a második kötet úgy érzem nagyon különbözik egymástól, ebben a részben elvész a humorosság, hiányoznak a családtagok ironikus szócsatái, a poénok Gabriellel. Egy sokkal sötétebb történetet kapunk viszont, ami kicsit inkább néhol kriminek tűnik, a nagy régi házban, ahol minden festmény mögött, vagy akár a lépcsőfordulóban titkos járat nyílik, ahol kővé vált ember szobra "ékíti" a kertet, ahol különös és kegyetlen emberkísérleteket folytat a Knight család... Tamsin ügyesen lavíroz az új környezetben, és hamar beilleszkedik, de lépten-nyomon új veszéllyel, fordulattal kell szembenéznie. Alistair is hamarosan előkerül, és Tamsint sürgeti az idő, hogy előkerítse családja őseit, és meggyőzze őket valami olyasmiről, amit még elmagyarázni is nehéz, hiszen a fele még meg sem történt... 
A szobákon, titkos átjárókon, a nagy konyhán át való csetlés-botlás, és a leskelődés, az új szereplők kilesése színházias élménnyé tette az olvasást. Kitalálni nem tudtam, hogy végül mi lesz, és elégedett vagyok a csavarokkal, kicsit mégis hiányérzetem maradt, és nem szórakoztam olyan jól, mint a sorozat kezdő kötetén. 

Értékelés: 10/8 Sötét, baljós, titkos kísérletekkel, új képességekkel teli történet sok Tamsinnal, kevesebb Gabriellel és sajnos kicsit kevesebb humorral. 

Érdekes szavak, kifejezések: 
- wedge (mint wedge shoe) - parafatalpú cipő
- avuncular - öreguras
- shenanigan - svindli, trükk - ez nagyon tetszik! :D
- weathervane - szélkakas
- feisty - bátor


2014. május 4., vasárnap

Könyves kémjelentés

Apróhírek, amiken lehet örömködni! :) 

- Friss ropogós, és nem utolsósorban érdekes megjelenések az Agavénál: 

Jeff VanderMeer: Kontroll (Déli-Végek 2.) 2014.05.06.


Az első kötetről >itt< olvashattok. 

Georges Simenon: Maigret és az idegek harca 2014.05.?

A Georges Simenon kategóriára kattintva több Maigret és roman dur kötetről is olvashattok. 


Baráth Katalin: Az arany cimbalom (Veron 4.) -  2014.06.12.


Annak idején, A borostyán hárfa olvasásakor én is ötleteltem, mi lesz a következő cím, és bizony, majdnem eltaláltam... bér én Az ezüst cimbalom/A színezüst cimbalom felé hajlottam az arany helyett. :) 

Ááá, csodás borítók, mind. :) A VanderMeer persze most is kivágott lesz. :)

- Megjelent Ransom Riggs Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek második része is (csak korábban elkerülte a figyelmemet, és angolul szeretném majd olvasni), az Üresek városa (Hollow City) a Kossuth Kiadó jóvoltából: 


Az első kötetről >itt< olvashattok.

- Minisorozat készül J.K. Rowling Átmeneti üresedés című regényéből (már hallottuk rebesgetni, de végülis a nyáron el is kezdődik a forgatás): részletek >ITT< és >ITT<.

Forrás
- 2014.07.01-én jelenik meg Maggie Stiefvatertől a Sinner, ami a Wolves of Mercy Falls 3,5-edik része (jó ég tudja miért így, de az és kész), és Cole St. Clair történetét meséli el. 



- Végül pedig, találtam egy nagyon figyelemfelkeltő című és fülszövegű könyvet, Jessica Burton: The Miniaturist. Megjelenés: 2014.07.03. (pont a blog 5. szülinapja! :)) A 17. században játszódó, misztikus regény főszereplője Nella Oortman, aki kereskedő férjével érkezik Amsterdamba. A rejtélyek akkortól kezdődnek, amikor Nella a házuk miniatűr változatát kapja meg Johannestől ajándékba, és elkezdi azt bebútoroztatni egy miniaturistával, akinek apró alkotásai hátborzongató és meglepő módon tükrözik valódi életüket... Ez egy must-have, úgy érzem. :)


Fülszöveg: "On a brisk autumn day in 1686, eighteen-year-old Nella Oortman arrives in Amsterdam to begin a new life as the wife of illustrious merchant trader Johannes Brandt. But her new home, while splendorous, is not welcoming. Johannes is kind yet distant, always locked in his study or at his warehouse office-leaving Nella alone with his sister, the sharp-tongued and forbidding Marin.
But Nella's world changes when Johannes presents her with an extraordinary wedding gift: a cabinet-sized replica of their home. To furnish her gift, Nella engages the services of a miniaturist-an elusive and enigmatic artist whose tiny creations mirror their real-life counterparts in eerie and unexpected ways . . .
Johannes' gift helps Nella to pierce the closed world of the Brandt household. But as she uncovers its unusual secrets, she begins to understand-and fear-the escalating dangers that await them all. In this repressively pious society where gold is worshipped second only to God, to be different is a threat to the moral fabric of society, and not even a man as rich as Johannes is safe. Only one person seems to see the fate that awaits them. Is the miniaturist the key to their salvation . . . or the architect of their destruction?
Enchanting, beautiful, and exquisitely suspenseful, The Miniaturist is a magnificent story of love and obsession, betrayal and retribution, appearance and truth."


Ki min lelkesedik legjobban ezek közül? :)