2014. január 30., csütörtök

Emmi és Leo

Szóba került néhány könyv Nima, Anaria, Miamona és köztem a mai napon, és legfőképp néhány olyan olvasmány, amikről letiltottuk Nimát, merthogy nem neki való. :) Az egyik közülük Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre című könyve, amit én 2011 decemberében olvastam, és most a felemlegetés örömére áthozom ide is az akkor írott posztom (a freeblog elnyelte, de megvan, nyugi! :)) - és némileg update-elem is. 

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

Nemrégiben igen felkapott lett Glattauer két levélregénye, a Gyógyír északi szélre, és folytatása, a Hetedik hullám. Nagyon jó értékeléseket olvastam, és lévén hogy én is szeretem a levélformában íródott könyveket, belevágtam.
  
 A Gyógyír északi szélre Emmi és Leo email levelezése, akik egy véletlen folytán kezdenek írogatni egymásnak, Emmi ugyanis egy magazint szeretne lemondani, de az üzenet máshoz jut el egy betűtévesztés miatt... Ezután a pár gyakorlatilag napi kapcsolatban marad, és szép lassan kissé belefolynak egymás életébe. Hova vezet, és mire jó ez vajon?
 Olyan pro-kontra poszt írós érzetem támadt, amikor át akartam gondolni, mit írjak erről a regényról, úgyhogy lássuk:
  
 Pro

  •  hogy levélregény, emailek, amit imádok alapvetően,
  •  hogy szerelmes, érzelmes, amihez most valahogy kedvem volt,
  •  hogy rövidke részekből áll, gyorsan olvasható, és egyébként olvastatja is magát, mert könnyed a stílusa ugyanakkor jó olvasni, szépek a szavai,
  •  hogy elgondolkodtat, milyen kis krumplik vagyunk apró kis dolgokból mik lehetnek, és ugyanakkor el is borzaszthat, hogy milyen függőségeket tudunk kreálni és megszenvedni...

 Kontra ugyanakkor,

  •  hogy tulajdonképpen rémes ezt az agonizálást és semmittevést látni, olvasni,
  •  hogy ez itt két felnőtt ember, akiknek a gyerekeskedései és szenvelgései idegesítőek,
  •  hogy a tetejébe nem igazán beszélgetnek semmiről, de azt igen jól csűrik-csavarják,
  •  hogy a festői címhez igen prózai magyarázat tartozik
  •  hogy Emmi akármilyen szépirodalmi alakká akar kiteljesedni, az én szememben eléggé a rinya-gép és a tudálékos csitri határán mozgó, amolyan felnőni nem képes, kiforratlan nőalak marad, akinél bevett dolog, hogy könyörög valamiért, majd amikor a másik beadná a derekát, akkor ő maga gördít akadályokat...Nem szeretem amikor a nők gonoszkodnak a pasikkal olyankor, amikor nem érdemlik meg.

Gyógyír északi szélre: Pulcsi! :D
Forrás

 És pro megint,

  •  hogy mindezek ellenére nem adok olyan rossz pontszámot, az csak mutat valamit.


 További adalékok északi szél ellen:

  •  sosem hittem volna hogy email-szerelmes téma, azt hittem cím és kinézet alapján, hogy ez egy verses vagy novellás kötet
  •  nekem Cecelia Ahern: Where Rainbows End ( Ahol a szivárvány véget ér ) című könyve sokkal jobban feküdt, legyen bár szirupos kicsit. Ott volt egy alap kapcsolat, nem lógott semmi a levegőben, és sokkal gördülékenyebb volt és szórakoztatóbb.


 Értékelés: 10/7 Egyszer el lehet olvasni, de nem ejtett rabul. És aludjunk lábbal az ablak felé ugyebár.


 A következő idézet a könyv 163. oldaláról pedig tulajdonképpen summázza az egész könyvet (az email-forma elhagyásával idézve):


 "- Azért az szomorú, Emmi, hogy már nincs mit mondanunk egymásnak.
- Lehet, hogy soha nem is volt.
- Ahhoz képest egész jól elbeszélgettünk egymással.
- Némán beszélgettünk. Csak üres szavakat váltottunk.
- Ha maga mondja, akkor biztos úgy is van."

Íródott: 2011. 12. 23-án. 


Hozzá szeretném tenni, hogy az élmény emléke annyiban változott az évek során, hogy érdekes módon nem a "szépre emlékezem" lett belőle, hanem sokkal negatívabban adtam elő Nimának is a történetet, mondván, hogy ebben két idióta szenveleg és szenved szerelmesen, és hogy a nőt folyamatosan meg akartam pofozni. :) Az idő nem mindig szépíti meg a dolgokat, inkább élesebb lett a véleményem róla. A folytatását már nem olvastam el, de kivettem a könyvtárból és belelapoztam, a végét megnéztem, és nem bántam, hogy nem folytattam a kálváriát Emmivel és Leoval... 

Nima tiltólista, ne vedd kézbe! :) :) 

2014. január 27., hétfő

Er ist wieder da

Timur Vermes: Nézd, ki van itt


A német eredetit hagytam címnek, mert olyan erőteljes, és elsöprő, mint amúgy szinte bármely német kijelentés, legyen az akár egy  kedves bók is; nem nehéz dirigálni egy ilyen nyelven. Er ist wieder da... Hitler 2011-ben ébred, Berlinben, néhány futballozó fiatal közelében, egy parkban. Attól a pillanattól követjük végig "botladozását" a modern világban, hogy hitlerjugendistáknak nézi a focizókat: 

"A hitlerjugendisták szemében nem tűnhettem eléggé gyámoltalannak, látszott rajtuk, hogy folytatni akarják a futballozást, mindenesetre vezetőjük a bajtársai felé fordult, miáltal olvashatóvá vált a neve, amelyet édesanyja varrhatott fel rikító színű mezére. Megszólítottam.
– Hitlerjugend Ronaldo! Merre van az utca?"

Elkönyveli azt is, hogy még talán háború lehet, hiszen a biciklisek golyólyuggatta sisakot viselnek, különös elmebaj terjed a kutyasétáltatók körében, akik zacskóba szedegetik az ebek ürülékét, valamint a lombnak egy igen ellenálló fajtája alakulhatott ki az évek során, merthogy gépekkel fúvatják arrébb a leveleket. :) 
Hogy aztán egy újságos kioszkból hogy jutunk el az újságcímlapokra, és a média meghódításáig, ahhoz hitleri tehetség kell - már elnézést hogy ezt a két szót egy mondatba teszem, de valóban erről van szó. Hitler igen könnyen elboldogul a mai társadalomban is, bár az is igaz, nem mindig látja át a saját lépéseit, mégis a saját malmára hajtja a vizet minden mondatával. 

Huhh. Meg kell hogy mondjam, ennek a könyvnek az első harmada színtiszta poén. És Vermes ezt a humort, a szatirikus társadalomkritikát úgy tudja átadni, hogy az ember szerencsére közben nem szörnyülködik el magán félpercenként, hogy jézusom, engem most Hitler mulattat, hogy lehet és szabad ezen nevetni. 
Hosszú bekezdések, oldalak voltak, amiket szinte egyben olvastam fel a Zembernek, és vihogtunk... :) 

"Ez a csodálatos hálózat ( „internecc”, ahogy nevezik ) viszont mindent, de mindent, és a nap huszonnégy órájában, korlátlanul kínál. Csak be kell írni egy Google nevű dobozba, és az eredményt megérinteni a már említett egérkészülékkel. Rövid idő elteltével rájöttem, hogy bármit keresek, végül mindig ugyanazon a címen landolok: egy ősgermán kézikönyvnél, amelynek a neve Wikipédia – a szóalkotásban igazán nem nehéz felismerni az enciklopédiának és a vikingek ősgermán kutatóösztönének termékeny találkozását."

Hitler viszonylag gyorsan megoldja, hogy a nincstelen, névtelen, papírokkal nem rendelkező német polgárból médiasztár legyen, aki szállodában lakik, "bérkocsija" van, mobiltelefonja, emailcíme, titkárnője, és hogy-hogy nem, még iratok is teremnek valahogy, bankszámlaszám... innentől már csak vinni kell ugye a propagandát, és kitűzni a célokat... Nem minden Hitler érdeme persze, viszi, sodorja magával a média világa, ami kapva-kap az alkalmon, hogy kiaknázza a Hitler-imitátorban rejtő lehetőségeket: humor, pénz, nézettség, sajtó... Hogy az "imitátor" megszólalásig hasonlít a Führerre és hogy minden mondatával benne marad a szerepben, zseniális, zseniális, igazi művész! - anélkül, hogy megijednének, vagy hogy megállnának egy pillanatra gondolkodni, biztosan jó ez nekünk, biztosan a szórakoztatás a célja a bácsinak, nem valami más? Dehát olyan abszurd ugye az egész, és olyan jól csinálja, és mikre rá nem világít, háh, fantasztikus, hogy észre sem vesszük, hogy Heil Hitlerrel köszönünk (!), hogy minden további nélkül alkalmazzuk a Führer megszólítást... Rémítő. 

Bármi is történt a történelemben, bármilyen borzalmas és szörnyű tettek kapcsolódnak a nevéhez, fenntartom, hogy Adolf Hitler a történelem egyik legérdekesebb figurája.

A történet második felében megcsappan a poénok száma, és a könyv java részét Hitler monológjai töltik ki történelmi eseményekről, és filozofálásai a jelenről. A társadalomkritika szól a sorokból, és világít ki még a humorosabbnak szánt jelenetekből is. Kifejezetten tetszett, ahogy a szellemi takarékosság tükröződését látja a fiatalok szemében... milyen szomorúan igaz megállapítás. 
Ami mégis zavarba ejtő, és amiért egy kicsit úgy érzem haragszom is Vermesre - bár ezt sem tudom kategorikusan kijelenteni, mert ugyanakkor elgondolkodtató is - , hogy Hitler nem feltétlenül egy vadállat a könyvben. Ügyes, taktikus, jó a beszélőkéje, szereti a gyerekeket, az állatokat, udvarias a körülötte lévő hölgyekkel, anti-alkoholista, nem szól elhamarkodottan, átgondolja mit akar, ambiciózus, és határozott... Ugye hogy hirtelen anélkül, hogy nevet csatolnánk ehhez a mondathoz, egy szimpatikus és sikeres ember képe rajzolódik ki? Az már mellékes, hogy a faji kérdés, a párt újraalkotása, a fegyverkezés, a háború foglalkoztatja igazából, no meg persze a zsidókérdés, mert azt ugye elhessentjük, hogy naaa, hagyja már abba a kedves Führer a színjátékot, nahát, hogy ennyire nem tud kilépni a maszk mögül... 

Remek, és talán az egész könyvben a legnagyszerűbb ötlet volt Hitler szájába adni a mondatot: "A zsidókérdés nem vicces." Nem bizony, csakhogy nem ugyanazt az értelmezést gondolja mögé az ember, amit a Führer gondol, ez pedig különféle kontextusokban zavarbaejtő eredményeket szül. Ügyes. 
A megrajzolt karizmatikus Hitler-kép alapján el lehet hinni, milyen veszélyes is volt annak idején ez a sok szimpatikus jó tulajdonság egy egyébként beteg, romlott, megszállottan hatalommániás elmében... Amilyen könnyedén irányított akkor, oly könnyedén átvette az irányítást a jelenben is fiktív újjáélesztett alteregoja... 
Hogy mi a vége? Azt nem árulom el, de nem az, amire én számítottam. Annál frusztrálóbb és ismétcsak zavarba ejtő, de ez a megelőző 340 oldalt tekintve tulajdonképpen nem is lehetne máshogy hiteles.

Értékelés: 10/9 Erőteljes, érdekes, friss. Humoros és mégis véresen komoly, többrétegű regény egy elfeledett korról és a máról egyaránt. Kíváncsian kezdtem el, örömmel forgattam, elégedetten csuktam be.

Kedvenc mellékszereplő: Krömeier kisasszony
Nagyon-nagyon-nagyon remélem, hogy megfilmesítik, és hogy jó rendező kezébe kerül. 
Nem tudok szó nélkül elmenni a borítóterv mellett sem, figyelemfelkeltő, minimalista design, maximális hatással. És ez, szinte adta magát, mégis teljesen véletlenül fordult elő, egy esti olvasás befejeztével, ahogy nyugovóra térve letettem az okulárét...: 

A kép már csak a helyzet jobb fényviszonyok közti reprodukciója. 

2014. január 26., vasárnap

A várólista matuzsálemjei

Mindannyiunknak van könyves várólistája, akár papír, akár virtuális formában, akár csak a szemüket ádázul meresztgető polclakók személyében. Nem titok, hogy nekem is óriási mennyiségű olvasatlan saját könyvem van, amit persze próbálok apasztani, de az újabb beszerzések, kölcsönkérések mindig csak duzzasztanak.
A várólistacsökkentés persze egy jó megoldás, hogy rávegyük magunkat az itthoni olvasatlanok számának csökkentésére, bár ezzel is vajmi kevéssel lesz rövidebb a lista (legjobb esetben 12+12 alternatív). 

De most nem is a várólistát játékról szeretnék beszélni, hanem megkérdezni mindenkit:

Mik azok a könyvek amiket legrégebben tologattok már? 

Forrás

Vannak-e évtizedes mumusok, amik nem is feltétlen mumusok, csak egyszerűen várjuk a hangulatot, vagy hogy épp ne legyen más olvasnivaló a láthatáron (haha, ilyen szerintem sose lesz, hogy nincs mit olvasnunk :)). 

Ma kezdtem el a Pride and Prejudice-t (Büszkeség és balítélet), ennek kapcsán jutott eszembe a kérdés, ugyanis ezt a könyvet, legalábbis a magyar változatát már kb. 13 éve néztem ki magamnak hogy na, elolvasom, és most jutottam el hozzá. De nem csak egy ilyen példám van, a két évvel ezelőtti várólistacsökkentésben sikerült kivégeznem két másik, szintén évtizede várakozó könyvet, a Jane Eyre-t és a Mondjátok meg Zsófikának-ot, a tavaly előttiben pedig a Pi életét, vagy az Előttem az élet-et amik szintén sokat-sokat vártak, hogy sorra kerüljenek. Mind jó élmény volt, de kétségtelen, hogy lehet, hogy érdemes volt várni, talán 10 évvel ezelőtt máshogy csapódik le valami. 

Egy gyors aktuális várólista check-up: egyre kevesebb a matuzsálem, ami a polcon öregszik és őszül meg, arra várva, hogy elolvassam. Sok könyvem csak 2-3-4 éve vár az elolvasásra, egy másik adag pedig az 5-6 év várakozási kategóriában van épp. 

Pontosan nem tudom megmondani, de talán ezek a könyvek azok, amelyeket legrégebb óta tartogatok jelen pillanatban:

- Jean Sasson: Ester gyermeke, Irak lánya, Majada (12 és 10 év)
- Susanna Kubelka: Madame ma később jön, A szétfeszített fűző, Ofélia úszni tanul  (11, 12, 9 év)
- Lian Hearn: A fülemülepadló (első kötet kb 12 éve)
- Joanne Harris: Coastliners, Gentlemen and Players, Runemarks (8-9, 7, 7 év) 
- Orhan Pamuk: My Name is Red, Hó, The Black Book, Isztambul (7-8 év)

Látszik, hogy több van egy-egy szerzőtől, akiket megszerettem, és felhalmoztam a könyviket, mégsem tértem vissza hozzájuk olyan lelkesen (talán fél az ember, hogy a következő könyvük csalódást okoz?). 

Forrás

Szóval, valljatok színt, mi vár legrégebb óta, mióta, és vajon miért tologatunk valamit akár évtizedekig? 

2014. január 25., szombat

A skarlát betű

Az idei év első, és remélhetőleg egyben utolsó félbehagyott könyve: Nathaniel Hawthorne-tól A skarlát betű. 



Ez a könyv önmagában is egy kínzás, de hogy még az ingyenesen letölthető önkéntesek által felolvasott hangoskönyvverzió is mennyit ront rajta, az elmondhatatlan... Egyáltalán minek akar felolvasni egy óangol, kifejezetten cirkalmas nyelvezetű könyvet valaki, aki nem is tud vagy olvasni, vagy angolul se. :O 

A történet lapos, unalmas, érdektelen, a stílus egyszerűen élvezhetetlen. 

Inkább nem szaporítom a szót: A szolgálólány meséje és A skarlát betű kezet foghatnak. Az előbbit végigszenvedtem, ez utóbbit nem vagyok hajlandó, ez még annál is sokkal nagyobb kínlódás.

2014. január 22., szerda

Izsákok és Ábrahámok

 Szabó Magda: Mózes egy, huszonkettő


Sok olyan regény van, ahol megjelenik a generációk közti különbség, és az ebből fakadó konfliktusok, de azt hiszem olyan, aminek csak ez a témája és, ami ilyen alaposan körüljárja a dolgot, mint Szabó Magda Mózese, nincsen. 
Tartottam ettől a könyvtől, a bibliai címe miatt, mert vajmi kevés bibliai ismerettel rendelkezem, de a példabeszéd nem volt riasztó, és végül belevágtam. Nem bántam meg. 

Nem kell ehhez Biblia, vagy vallásosság, ehhez csak embernek kell lenni. Fiatalnak, öregnek vagy vénnek, Ábrahámnak vagy Izsáknak, mindegy. 

Utánaolvastam véleményeknek, és nem mindenkinek tetszett az álláspontja. Nem tetszett, hogy egy Ábrahám csak egy Ábrahám szemszögéből ítéli meg a kérdést, egy követ fújva a könyv öregjeivel, vénjeivel. Szerintem Szabó Magda nem ezt akarta, és nem is így írta meg a könyvet. Nem az Izsákok mellett teszem le a voksot, mert amit Gál Hugi és a többiek a csontkockával kitaláltak és véghezvittek, az felelőtlen, önző, és akár gonosz dolognak is nevezhető. Ugyanakkor értem, hogy miért. Értem a vágyat az elszakadásra, a kiszakadásra, mert ez egy elég természetes vágy, és mert én is az Izsákokhoz vagyok még közelebb. Nem mellesleg pedig meg kell látni azt is, milyen elviselhetetlenül önzők az öregek is, hogy rabolták meg őket örömöktől, gyermekkortól, hogy zsarolták őket érzelmileg folyamatosan. Ezt hosszútávon nem lehet elviselni, és a könyv már azt a generációt mutatja, akiknél megszűnik a szülőkkel, nagyszülőkkel együttélés konvenciója, ahol már ennél sokkal nagyobb a szabadságvágy, a nyugalom és a hadd tegyük, amit mi akarunk tenni vágya. 
Például kutyát veszünk. Nyolc üveg konyakot adunk nászajándékba. Meg akarjuk enni a befőttet, nem tartogatni a különleges alkalmakra. Néha egyedül akarunk lenni. Nem akarunk nem létező háborútól rettegni. Ki akarjuk mondani, hogy az öregek háza olyan akár egy ravatal, és csúnyák a bútorok. 
Ezek hétköznapi igények, apróságok, de ha az ember minden ilyen apróságban korlátozva van, az már szinte börtön. 

Mindenki bűnös ebben a könyvben, mert mindenki ember. Bűnös a kihasználás, a korlátozás, az érzelmi manipuláció a szülők részéről, annak a titoknak a kimondása is, hogy a gyerek addig a legjobb, míg kicsi, addig lehet igazán szeretni... Bűnös dolog a gyerekekre hárítani a régmúlt terheit, a nemlétező terheket, és elvárni hogy mindig minden az ő akaratuk szerint legyen. Ezzel csak olyat lehet elérni, amit végül Gál Hugi tett. Ami szintén egy bűnös dolog, és nem kis horderejű. Ennyire kétségbeesetten akarták a "szigetüket", a saját helyüket, és hogy hagyják őket végre élni... 
De még nagyon nagyon nagyon fiatalok ehhez az egészhez. Ki kell várni az embernek a "szabadulást", és ezt annál könnyebb, minél kevésbé börtön a szülői ház, minél kevésbé fegyőr a szülő. A fogalom egy normál, csak jelentéktelen és apróbb generációs problémákkal rendelkező családnál már nem is a szabadulás, csak az önállósodás, a kirepülés. 
Ezért mondom, hogy itt mindenki hibás. 

Hogy aktuális-e a téma? Egyfelől igen, mert a generációs problémák mindig megvannak és meglesznek. És véleményem szerint egyre rosszabbak lesznek, mert a már relatíve nagy szabadságot kapott generációk felnőttek/felnőnek, és még nagyobb szabadságot engednek a gyerekeiknek, akikből egy kezelhetetlen generáció keletkezett/keletkezik... Nem foglalkozom annyit gyerekekkel vagy fiatalokkal, de akikkel igen, azoknál őrületes lazaság van - most akkor én kezdek savanyú Ábrahám lenni? Érdekes dolog ez. Lehet már ennyire kicsi a generációs rés valahol? Hogy mi, huszon-túl, harmincon inneniek is megrökönyödve nézzük a 17 éveseket?

Másfelől viszont nem biztos, hogy ebben a formájában aktuális a regény, hiszen nézzük meg azt a hatalmas réteget, akik anyuka-apuka házában élnek 30-40 éves korukban is, és szívják a vérüket. Kedvesen, mosolyogva, de rabszolgaként használva őket. Használva, kihasználva! Akik nem kérnek semmit, hanem elvárnak mindent, akik nem jutnak egyről a kettőre munkában vagy párkapcsolatban, és ezeknek egy olyan részét, akik mondjuk nem is akarnak. Mert kényelmes. Itt persze a megfelelő Ábrahámok is adottak. Akik díszlépésben nyalják ki a felnőtt fiuk seggecskéjét. Ez az ő részükről a vérszívás. A szeretet, a szeretettség szipolyozása. 

Vannak sémák a  generációs különbségekben is, de nem mindenre illik rá ugyanaz, és ebben is jönnek változások. Nem divat a többgenerációs együttélés, ugyanakkor sok fiatal meg épp felnőni és kirepülni nem hajlandó... A Szabó Magda-féle változat, a konfliktus, a megoldás egy extrémebb példa talán, és az biztos, hogy egy érdekes utazás. 

Értékelés: 10/8,5, mert tetszett, de vannak jobb Magdák. Mert frusztrált, de nem csavarta ki a szívem. Mert  szép, de mert nehéz. 


2014. január 20., hétfő

Bomlás akció, szavazás és kérdezz-felelek

Aktus borító, áprilisban jön!
Lakatos Levente Bomlása sokkal jobban tetszett, mint vártam, és meg kell hogy mondjam, nagyon várom az új részt, az Aktust. Ezzel kapcsolatban a szemfüles rajongók sok mindent találhatnak a neten, Levente ugyanis folyamatosan tudósít az írásról és sok minden másról is a lakatos levente live-on, ahol már két Anna+Anton előzménynovellát is találhattok. Az első a Boldog karácsonyt, Bimbi!, a második pedig a Találkozzunk soha többé! címet viseli. :) Vigyázat, különböző időpontokba ugrunk az Aktust megelőző évekbe. 

Az új regény írása kapcsán Levente felkért három bloggert, Nimát, Angelikát és engem is, hogy tegyünk fel neki hétről hétre kérdéseket, a készülő Aktussal kapcsolatban. Ezen a héten én is sorra kerültem, de nézzétek meg a többi kérdés-választ is, érdekesek. :) 


Visszatérve a Bomlásra, a Magyar Könyvek Viadala kezdeményezésen most szavazhattok rá, a 2013-as év szórakoztató regénye cím elnyeréséért. ITT lehet szavazni. :)
És még egy rendkívüli apróság: a Bomlást most óriási kedvezménnyel vehetitek meg, 399 Ft-ért, ebookban, például a BookandWalkon, és más e-book árusító könyves oldalakon. Itt találtok egy jó cikket még az akcióval kapcsolatban. :)  

Aktus előjegyzés

2014. január 19., vasárnap

Smoke and Mirrors

Neil Gaiman: Smoke and Mirrors


Egyik pillanatban gyönyörködtet, a másikban hagyja hogy egy adag meleg tehénlepénybe zuhanjak arccal, és nem igazán erőlködik hogy felsegítsen. Szerintem nem nehéz kitalálni, hogy a Tükör és füst novelláskötet inkább az utóbbi volt, és ilyenkor érzem azt, hogy Neil Gaimant valamiért nagyon túlértékeljük. Tud írni a pasi, de lehet hogy nem kellene látnunk minden ötletét, minden firkálmányát. Ez ötlött a fejembe amikor a novelláskötetben szembejött velem néhány érthetetlen skicc, vagy épp se füle se farka történet. 

Novelláskötetet elég nehéz értékelni, mert minden sztorit külön is lehetne bonckés alá venni, de azért mégis ad egy összképet az egész - igen, kb. a tehénlepényeset, so sorry it hurts, de ez van. 
Sokan odavoltak ezért a kötetért, amikor újra kidobta az Agave pár éve, és én is akkor figyeltem fel rá, és különösen a Hó, tükör, almák (Snow, Glass, Apples) című novellát dicsérte mindenki, ami a kötet legvégén szerepel. Hát derekasan megküzdöttem míg eljutottam odáig, az fix. És annyira nem aláltam el a Hó, tükör, almáktól sem. Leginkább úgy csuktam be ezt a könyvet, hogy na, végre végeztem, és ezt az érzést nem szeretem, mert nem ezért olvasok könyveket. 

Hogy ne csak a keserű szájízemet plántáljam át mindenkibe, hadd emeljem ki azt a pár írást, ami tetszett is, tekinthető ez a lista útmutatásnak, magamnak, hogy ezeket érdemes elolvasni ha valaha a kötet újraolvasására vetemednék. 

- Changes - ez volt számomra a kötet legérdekesebb és legjobb novellája, amiben egy Rajit nevű tudósember ellenszert talál a rákra, aminek azonban egy érdekes mellékhatása jelentkezik, méghozzá az ember nemének megváltozása. Nem csoda hát, ha évekkel később nem is a gyógyításban hanem a szórakozásban lesz szerepe a drognak.
- Babycakes - remek társadalomkritika, ütősen, röviden.
- We Can Get Them for You Wholesale - elgondolkodtató és borzongató.
- Snow, Glass, Apples - mindazok ellenére, hogy nem dobtam hátast (túl nagy elvárásaim voltak), és hogy nem ez fog eszembe jutni a Hófehérkéről ezután, egy nagyon jó rémmese. 
- Virus - a számítógépes játékok hogyan férkőznek be az agyunkba.
Ami még érdekes/elment:
- Foreign Parts, Mouse, Chivalry, A Rondel, Troll Bridge, Miss Finch

A verses formát nem értem miért kellett erőltetni, szerintem borzalmas volt mindegyik versformában írt sztori. Vagy érthetetlenek voltak, vagy totálisan érdektelenek. 
Volt néhány hosszabb novella is, mint például a The Goldfish Pool and Other Stories, ami a hollywoodi filmipar visszáságaiba (is) enged egy kis betekintést, de olyan elnyújtottan és megintcsak érdektelenül zárul, hogy az embernek "mi értelme volt ezt elolvasni"-érzése támad. Ugyanez volt a helyzet a Murder Mysteries-zel, amiben angyalok szerepelnek és egy angyal gyilkossági ügyének megfejtése. Nagyon olvasmányos, de a végén megint tehénlepénybe estem arccal. Még ráadásul össze is zavart mind az elejével mind a végével, és olyan sok mindent lógatott a levegőbe, hogy már nem tudtam összerakni - se a bevezetéssel, se a befejezéssel nem tudtam mit kezdeni, és ettől kipukkad az egyébként jól megírt középső rész is, mint a lufi. Frusztráló. 

De nem csak ez volt frusztáló a kötetben, hanem sok minden más is. A sok borzongatás, a perverzió, a vámpírok és vérszívás. Vagy 8 vámpíros novella van, már untam. A szex mindenhol előjön - nem baj, nem vagyok én prűd, de hogy minden novellába becsempésszünk egy f a s z t (már elnézést, de így adja magát a dühöm most), és egy kis maszturbálást, hát ez nekem beteg volt, és én ezt nem akarom Neil Gaimanhez kötni. A nemváltós novellánál és a Foreign Partsnál, ami pedig egy STD nemvárt mellékhatásait ecseteli persze hogy adja magát a helyzet, de hogy még Hófehérkét is dugják, és hogy az angyalos novella elejére is becsempész egy laza szopást, hát Neil, csalódtam :(

Ezen túl nagy probléma, hogy ehhez a novelláskötethez kissé Neil Gaimannek kell lenni és olyasmikért rajongani, olyasmiket ismerni, amiket ő szeret és ismer. Az hogy felhozza Lovecraftot, Cthulhut és Larry Talbotot, nekem speciel semmit nem mond, és ezekre építeni egész novella-világokat, illetve a megértés lehetőségét ezekre az ismeretekre alapozni nem merész, hanem egyenesen gonosz húzás. Egy olyan Neil-irányú műveltség kell hozzá, amivel nem biztos, hogy rendelkezünk. 
A bevezetőben van egy magyarázat minden novellához, nagyrészt annak leírása hogy kinek és mikor és esetleg milyen antológiába milyen apropóból írta. Kit érdekel kategória. Némelyiknél van egy-egy mondat hogy honnan jött az ötlet, ebből lehetett volna több, de ezek legtöbbje meg inkább nyilvánvaló, vagy szintén érdektelen. Mert ne kelljen egy jó novellánál megmagyarázni, hogy mit akar vele, és hogy honnan gondolta ezt így, és kinek írta. Nem nem nem nem nem. A jó novella megragad és abban a pár oldalban úgy megmozgat, mint egy nagyregény. Csavar egyet rajtad és bevon a világába, ami úgy egész, ahogy van, bármilyen rövidségbe legyen is belezsúfolva az egész univerzuma. 

Értékelés: 10/? 5 talán. Nagy részét egyszerűen értékelhetetlennek tartom. Eklektikus, rengeteg irányba nyúl, mitológiai, vallási, irodalmi elemekhez is és van néhány remek darabja, de itt-ott túlzásba vitte Gaiman a perverziót és az elvontságot. Óvatosan nyúljunk ehhez a könyvhöz. Nekem szükségem lesz egy Óceán az út végén újraolvasásra, hogy visszatérjen a Gaimanbe vetett hitem... Vagy a Sosehol megismerése is elég lesz ehhez?

Érdekesség: 
Matuzsálem angolul Methuselah. :) Nem tudtam.
Ajánlom: sfmag kritika a Tükör és füstről.

2014. január 16., csütörtök

Agytekervények

Forrás
Tegnap éjszaka valami korszakalkotó poszt-ötletem támadt, és ágyban párnák közt aztán mosolyogva aludtam bele a könyvembe, hogy ajj, de jót fogok én erről írni másnap, és ugyan haloványan rémlik, hogy még a tollam és könyves noteszkám után akartam nyúlni (van nekem könyves noteszkám, ha nincs kéznél internet, oda firkálok az aktuális olvasmányokról kulcsszavakat a posztokhoz), hogy felírjam az ötletet, de végül ezt elvetettem, mondván, úúúúgyis tudni fogom mit akartam.

Első körben ma délután derengett fel, hogy mintha valami tegnap eszembe jutott volna… de vajon mi?! Csupán fél napba, és jópár tegnapi oldal visszaolvasásába került (ami nem vezetett eredményre), hogy egyszercsak derült égből a villámcsapás vééégre előbújjon az egyik rejtett agycellámból a gondolat. Ami persze cseppet sem mondható korszakalkotónak, sőt :D… Érdekes hogy esténként néha más megvilágításba kerülnek a dolgok már az elalvás peremén.
Az jutott ugyanis eszembe tegnap, hogy milyen kényelmetlen a könyv jobb oldalát olvasni a jobb oldalamon feküdve és hogy nahát milyen jó lenne ha lennének csak a bal oldalára nyomtatott könyvek. Erről pedig eszembe jutott, hogy kinek milyen eszeveszett könyves ötletei, kívánságai voltak már gondolatban.
No, hát ez így ugye leírva, és nem a félig öntudatlan félálomba burkolózva totális hülyeségnek hangzik… Micsoda esőerdő és papírpazarlás lenne csak egyik oldalára nyomtatott könyveket olvasni.. másfelől meg hopp, már ott az e-olvasó, az akárhogy nézem csak egy oldalas és állítgatni is lehet hogy ugye merrefelé álljon a szöveg rajta, vagy hogy milyen betűméret legyen és milyen sűrűn, stb. Szóval szinte bármit állítgathatunk rajta :) … szembesültem tehát vele, hogy tulajdonképpen semmi értelmes nem jutott eszembe a tegnapi kényelmetlen olvasásos nyűgösködés közben. :)


Mindezek ellenére, ha már elregéltem a szerencsétlenkedésemet, megkérdezem, hogy nektek támadtak-e már őrült posztötleteitek (vagy akár másféle ötleteitek) éjnek idején, a ködös, szürreális, álomba zuhanás előtti pillanatokban, illetve hogy vannak-e, voltak-e már eszeveszett könyves gondolataitok (hasonlóan a nyomtassunk csak az egyik oldalra képtelen ideájához)?

2014. január 14., kedd

Kölyök és Rozsdás


 Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló



"Ezután Rozsdással olyasmi történt, ami felmenő ágon száz évre visszamenőleg nem fordult elő a családjában. Könyvtárba ment. (...)
Azután lement egy nemzetközi kocsmába, pálinkát rendelt, és három órán át gondolkozott."

Egyik Rejtő a másik után... :) Továbbra is kikapcsolódásra vágytam, és még egy kis Rudolf Péterre, így Az elveszett cirkálóval folytattam a Rejtők sorát. Bevallom egy kicsit féltem tőle, mert van benne légiós és cirkáló és nagyon fiúsnak tűnik az egész első blikkre, de felesleges volt izgulni. 

Bár nem találtam olyan szórakoztatónak, mint a sok félreértéssel tarkított Néma Revolverek Városát, azért itt is egy jó kis szereplőgárda vonul fel, és megjelenik Piszkos Fred is, sőt, ebben a kötetben lesz belőle kapitány, és még állandó jelzőjéből is kénytelen kimosdani. :) 

Rozsdás, a Főorvos, Piszkos Fred és még jónéhány társuk elkötnek egy hadihajót, a Balmoralt, ugyanis egy Kölyök nevezetű egyénnek segítenek eltűnt, valahol fogolyként senyvedő bátyja, Tom Leven megtalálásában - persze nem kevés summa is szerepet játszik abban, hogy a díszes társaság ilyen lelkesen vesz részt a mentőakcióban. :) 
A hajó elkötésében segítségükre van a ködös idő, és egy karantén is,hamarosan pedig kapóra jön egy másik hadihajó, ami a közelükben süllyed el. A Balmoral átveszi a Radzeer szerepét, de néhány utassal is gazdagodik, nem is akármilyennel. Hogy végül megtalálják-e Levent és mi lesz a büntetésük az elkötött cirkáló miatt, azt már nem árulom el. :) 


Kacifántos történet ez is, egy régebbi bűnténnyel, árulással, találmánnyal, álomkórral, kínaiakkal és sok akcióval. 

Mindig meglepődöm, hogy ezek a regények milyen nagyon régen is íródtak, ez például 1938-ban. Ennek ellenére teljesen élvezhetőek, modernek, és még mindig humorosak, csavarosak. Rejtő időtálló.

Értékelés: 10/7 A Néma Revolverek egy kicsit jobban tetszett, több volt benne a helyzetkomikum, de ez a kötet is nagyon jó szórakozás volt. :) Nem lehet róla sokat mesélni, olvasni kell inkább, és élvezni a komédiát.


2014. január 10., péntek

13. Pác Tivald


 Rejtő Jenő: A Néma Revolverek Városa



Nem tudtam mire fizetek be, amikor ismét fülembe tettem Rudolf Péter felolvasását, ezúttal A Néma Revolverek Városát; nem is sejtettem hogy egy kacifántos, rendkívül humoros történet bújik meg a lapok közt, én csak pótlékot kerestem a házimunkához és utazáshoz, mert nekem ezek nehezen csúsznak anélkül, hogy közben ne meséljen valaki a fülembe valami jó kis könyvet. 
Kellemesen csalódtam, megzsibogtatta az agytekervényeimet is, és megnevettetett. 

A könyv elején megismerjük 13. Pác Tivaldot (aki egyébként Pencroft is), a szerencsétlen, peches kasszafúrót, akit mindenhol utolér a végzet, és akinek semmi sem sikerül. Azonban hamarosan változás áll be az életébe, megismerkedik ugyanis Benjamin Walterrel, és egy plasztikai műtét során arcot-nevet, sőt, hovatovább sorsot is cserélnek! Az már mellékes, hogy Walter egy bizonyos summás örökség miatt (is) folyamodott a trükkhöz, ami Pácot illetné. Azzal nem számol, hogy a balszerencse is átragad rá.
Randa borító
A műtétből való felépülést követően Pác (aki már Walter) egyetlen tanácsot kap: kerülje Fillipont. De mi vagy ki az a Fillipon? Természetesen különféle kalandok során szinte azonnal Filliponban köt ki, Benjamin Walter szülővárosában, ahol nem kis kalamajkát kelt 12 év utáni visszatérése, és ahol egy olyan bonyolult és rejtélyes ügy zaljott és zajlik, hogy a megfejtést megkapva sem könnyű követni, nemhogy úgy pontot tenni a végére, hogy még csak azt sem tudjuk az egyes szereplők kik, és hogyan néznek ki, netán mi a keresztnevük... :) 
PácBenjamin Tivald Pencroft 13. Walter (khm) :D képtelen helyzetekbe keveredik, és valahogy mégis mégis felgöngyölíti az ügyet a régmúltból, ami nem az ő múltja. 

"Rendkívül bonyodalom lehet még abból, ha nem tudja, ki ez a Prentin. Hátha Hildegardtól megkérdezné? De kicsoda Hildegard?"

Tetszett a szöveg, de az biztos, hogy Rudolf Péter felolvasása dob még egy nagyot rajta, mintha folyamatosan jó stand-upot hallgattam volna. :) Imádtam a helyzetkomikumot, a félreértéseket, a sok-sok kamuzást, és Pác ezúttal szerencsés szerencsétlenkedéseit.
Egyetlen dolog nem tetszett, hogy talán pont a végére laposodott el, és a szálak kibogozása megmondom őszintén még így is olyan rohadt bonyolult volt, hogy nem tudnám visszamondani ki mit miért, persze nagy vonalakban értem :D
Kevésbé randa borító

Kedvenc nevek: Pác Tivald, Hildegárd, Prentin
Kedvenc karakter: Pác Tivald, Cödlinger úr 
Kedvenc jelenet: függve lengés, vonatozás a tehervagonban

Értékelés: 10/8-ast adok rá végül, bár az élményt nekem tényleg kicsit elrontotta hogy végig kellett rágnunk magunkat a megoldáson is, mert nem is a történet bonyolultsága a szórakoztató ilyenkor, hanem maga az a sok rettenetes helyzet, amikor nem tudja az illető mit kéne mondani, hogy kéne kivágni magát. 
Hamisítatlanul Rejtős. :) 


"Most belépett Sterbinszky.
- Bocsánat... nem tudtam, hogy még él.
Visszalépett és gyorsan becsukta az ajtót."

2014. január 5., vasárnap

Calderon

On Sai: Calderon, avagy hullajelölt kerestetik

Magyar szerző, álnéven, sci-fi, ronda borító, tipikus no way könyv. Aztán lépten nyomon mit hallani róla? Hogy remek, szórakoztató, vicces, és haláli figura van benne. Hmm. Tavaly elcsábultam rá, most pedig, hogy időközben kijött a második kötet és egy újabb önálló regény is a szerzőtől, úgy döntöttem nem váratom tovább Calderon kapitányt, és belevágtam az űroperába... :) 

Genius Calderonhoz hasonló irodalmi alak szerintem nincs. Cinikus, vicces, okos, irritáló, de mégis imádjuk. Igazi úriember, hisz főnemes, mégis leereszkedik a közrendűek közé, közrendű felesége lesz, és még dolgozik is, minő botrány. Na persze kizárólag álnéven. És közben mindegyre űzi a Játékot, ami tulajdonképpen nem más, mint intelligens kommunikáció, taktikázás, manipulálás mindhalálig. 
Felesége halála után öngyilkos akar lenni, ám lépten-nyomon megzavarják... Másodkapitánynak jelentkezik a Wellstonra, hogy pénzt keressen saját temetéséhez, ám kapitánynak teszik meg, felettébb gyanús... A Wellston hatalmas cirkáló, Calderon pedig mit sem ért az irányításhoz. A bálozáshoz, sunyisághoz, megvezetéshez viszont annál inkább. :) A legénység eleinte megveti a dilis kapitányt, amikor azonban az anarchisták elfoglalják a hajót, Calderon nem várt szintekre emelkedik. 

"Kényelmes dolog egy öngyilkosság, de tudod, mibe kerül egy temetés? Nem, persze, hiszen Maráét sem te álltad. Mi lenne, ha a jövő hónapban lőnéd agyon magad? Addigra megkapom a könyvemért a jogdíjat."

Taina Tives és közte hamar fellobbannak az érzelmek, van némi macska-egér játék, reméltem, hogy a végére ki is lyukadnak valahova, de kicsit csalódtam a tea-szertartás utáni langymeleg befejezés miatt. Remélem a következő kötetben összemelegednek. :) 

Sok mellékszereplő van, és érdekesek is, például Hegamon, a másodkapitány, akit megilletett volna a kapitányi kinevezés, vagy Jakusi, a kétméteres japán szerelő, Fay kadét, Beller tizedes, Utulien Fay és Ferrero gróf, Adler az anarchista, Oregon admirális. A neveiket is szerettem.

"– Kapitány, szükségem van magára! – térdelt hozzá Hegamon fájdalomtól megránduló arccal. 
– Ne most! Haldoklom."

A könyv nagyon gördülékeny, könnyed stílusban van megírva, tele apró sziporkákkal. Mintha Carriger írta volna, csak az űrbe helyezve a szarkasztikus humorát, persze mínusz vérfarkasok és vámpírok, mert az itt nincs. Ez kérem sci-fi, de nem kell tőle megijedni, és űropera is, de ettől se kell frászt kapni, mert igazából csak az, ami, egy jó kis szórakoztató regény, ahogy Amadea szokta mondani, agylöbbölő

Érdekes, hogy Rejtőhöz hasonlítják például a hátlapon lévő értékelések is, én mégsem éreztem ahhoz hasonlónak. Sokkal inkább eszembe jutott róla az előbb említett Napernyő Protektorátus sorozat (Gail Carriger), az Űrgammák, ha valaki még emlékszik rá (Szulák Andrea énekelt főcímdalt benne :D) és a Macskafogó. Bizony, ráadásul Taina is japán, mint a japán egércsaj a rajzfilmben :) 

Amellett hogy humoros a könyv, nagyon akciódús is, és pörgős. Néhol véres is, és szókimondó. Filmszerű, és könnyen elképzelhető még a hajótest és a szellőzőrendszer is, anélkül hogy túl sokat kéne gondolkodni rajta (egyedül az ágyúautomatikán akadtam fenn egyszer, nem értettem ki kire lő és milyen automatika alapján, de aztán hirtelen nem is volt már fontos szerencsére :D).
Tetszett a japán kultúra beszivárgása, az ikebana, a jóskövek, kimonó, teaszertartás, szamurájok, Illatos bolygó... :) 

Értékelés: 10/9 Egyedül az volt a rossz, hogy én nem magamtól fedezhettem fel, hogy az abszolút trashy rossz vacaknak tűnő külső mögött jópofa könyv van, hanem már tudtam előre hogy az lesz, mert mindenki felfedezte és elujjongta a világhálón, szóval a felfedezés öröme hiányzott, de ezt leszámítva jót szórakoztam egy olyan könyvön, amit soha nem jutott volna eszembe kézbevenni, nemhogy megvenni. 
Szerintem el fogom olvasni a második részt is, meggyőzött, és persze őrült kíváncsi vagyok mit kezd Calderon a Békanyállal :D (ez egy hajó neve, nem hibbantam meg :D), az apjával, és Tainával. :) 


U.i.: Calderon dzsekije a címlapon olyan, mintha Nike lenne, a vállon lévő pipa-szerűség miatt XD (lehetett volna a Nike-val szerződni, hm-hm? :D)
U.i.2: a Zember reakciója On Sai nevére: "Mi? Bonsai?" :D

Kiadja a Könyvmolyképző, 288 oldal.
Fülszöveg"Calderon kapitány nem mindennapi férfi. Egy jóképű, ifjú főnemes, aki eldobta a rangját egy lányért. Csakhogy a lány meghalt, így Calderon öngyilkos akar lenni. Úriember nem temetkezik hitelbe. Calderon másodkapitányi állást szeretne egy űrhajón, hogy egy kényelmes urnára gyűjtsön, de döbbenetére a kapitányi munkakört kapja meg. Vajon miért sóz rá a Flotta egy hatalmas űrcirkálót, amit nem tud vezetni? Milyen Játszma folyik körülötte? Mit kavarnak a nemesek a háttérben? És mit kezdjen Tainával, a csinos japán kadétlánnyal, akiből árad a narancsillat? És aki a parfüm per légköbméter arányt is képes kivizsgálásra felterjeszteni? Taina szamuráj családok leszármazottja, és ugyanúgy űzi a Játékot, vagyis más manipulálását, mint Calderon. Bármit megtenne, hogy az űrben maradhasson, hiszen odahaza nagyapja már férjet keres számára. A lány útmutatást kér az Ősanyáktól, de a jóskövek veszélyre és halálra figyelmeztetik. Mire rájönnek, mi folyik a háttérben, csak önmagukra számíthatnak, és a kettejük között kialakult érzékeny kötelékre. Vajon elég jó játékosok, hogy szavak nélkül is megértsék egymást? És Taina elég ügyes ahhoz, hogy a kapitányt rávegye a túlélésre?"


2014. január 4., szombat

Freeblog vészmegoldások, mentés

Forrás
Mivel nagyon népszerű a Freeblog-halálról írt bejegyzésem, és továbbra is sokan nézik és sokan kérnek tanácsot, bemásolom ide újra az eddig érkezett legjobb tippeket. A freeblog úgy tűnik teljesen meghalt, és akinek nem volt blogexportja, nem érheti el már a tárolt változatokat sem sajnos. :( 

Íme a tippek, nem az én érdemem, de használjátok egészséggel: 

Rea szólt, hogy lehet ilyennel: >Katt<  lehet konvertálni a blogexportot, hogy az kompatibilis legyen wordpressre, onnan pedig át lehet vinni bloggerre.


Lobo pedig ezt a bejegyzést ajánlja még, azoknak, akik nem ijednek meg a nagy szavaktól :): >Katt<


- Szintén Lobo révén: Pazzo is szívesen segítségére van azoknak, akik freeblog export fájllal rendelkeznek (http://pazzo.hu). Ha elkülditek neki a freeblog export fájlt, megcsinálja belőle a Wordpressre olvashatót. Oda fel tudjátok tenni simán, kommentekkel együtt, aztán vagy ott hagyjátok vagy átmentitek valahogy blogspotra (az már rajtatok múlik, hogy kerestek automatikus megoldást vagy kézzel csináljátok:)


- majmunka adta a tippet: https://archive.org/web/ itt próbáljátok meglesni, vannak-e snapshotok a régi blogokról, ha mást nem, szöveget tudtok így menteni! Köszönjük! :) 

- Silje Phelps tippje: ha van/volt moly.hu-s profilotok és megadtátok rajta a blogcímeteket, akkor az feedelte a moly-os profilotokra az összes bejegyzést, amit úgy érhettek el, hogy Profilom --> Blogbejegyzéseim --> az adott bejegyzésnél a Menü (kis fogaskerék ikon); persze csak szöveg.


Ami pedig a legfontosabb: mindenki mentse a szellemi termékeit, mert láthatjuk, hogy omolhat össze egy egész blogszolgáltató...
Természetesen várjuk a további tippeket is, hátha tudunk még segíteni egymásnak. 

2014. január 2., csütörtök

Déli álmok


Beth Hoffman: Déli álmok


Az igazat megvallva azt hiszem magamtól kétszer nem néztem volna rá erre a regényre egy könyvesboltban. Szerencsém, hogy vannak megbízható könyves ismerősök, akik megmondják a tutit. :) A borító, cím, és az egész összhatás amolyan gyenge romantikus regény benyomást kelt, a sziruposabb fajtából. A fülszöveg viszont kivételesen nem rossz, felcsillant a szemem. Nem bántam meg, hogy elolvastam, sőt. Egy kivételes, nagyon kedves történet.

A főszereplő CeeCee, vagyis Cecelia Rose, egy tizenkét éves kislány, akinek már gyerekként nagy teher nyomja a vállát. Édesanyján egyre inkább eluralkodik a vásárlási láz, az elmebetegség és napról napra nehezebb vele. Nyilvánosan jelenik meg ócska, foszlott estélyi ruháiban, régi szépségkirálynő-szalagját viselve, diadémmal a fején, és szégyent hoz CeeCee fejére. Az apa messze jár, a munkája miatt sokat utazik, ez persze csak egy része a dolgoknak, a másik rész természetesen az, hogy nem akar otthon lenni a hibbant feleséggel... 

Amikor CeeCee anyja egy tragikus (?) balesetben meghal, CeeCee tulajdonképpen árván marad, hiszen apja eddig sem törődött vele, ezután sem fog. A segítség egy rég nem látott, jólelkű, távoli rokon, Dudi néni személyében érkezik. A hölgy magához veszi Ceceliát és Savannahba, Georgiába költöznek, ahol a kislány megismerkedik egy teljesen más világgal, mint amiben eddig élt. Szép lassan levetkőzi gátlásait, félelmeit, és talán anyja halálát és betegségét is sikerül feldolgoznia. 

"Annyit tudtam csak, hogy különös, illatos világba vetődtem, melyet, ahogy eddig tapasztaltam, kizárólag nők vezérelnek."

Savannah
Tipikus elárvult kislány új helyre kerül és minden szépen jóra fordul történet, de a jobbik fajtából. :) nem tudok rá mást mondani, egyszerűen bájos, kedves, szívhez szóló, anélkül, hogy giccses lenne vagy szirupos. CeeCee talpraesett, nagyon okos kislány, nem lehet nem szeretni, az a déli nőbagázs akiket a könyv felsorakoztat pedig akár a páva színpompás tollai... Sokfélék, változatosak, érdekesek, néha hibbantak, és néha kitolnak egymással, ahogy az már lenni szokott. :) Csak úgy sugárzik az életerő, életvidámság a sorokból, és a fel-felbukkanó életbölcsességek sem didaktikusak, csupán ki vannak mondva, és úgy igazak, ahogy vannak. Nem mellesleg pedig nem mindig maradunk "jók", megférnek a csínytevések, a titkok is a sorok közt, ettől marad valószerű. 
Kedvenc mellékszereplő: Oletta Jones. Ez a nő igazán szeretnivaló. :) 

"A kanyarban egymás után tűntek fel az autók, kivágódtak az ajtók, és különféle alakú és méretű nők ugrottak ki belőlük. Mind a pázsitra igyekeztek, mint valami virágos ruhákba öltözött bölénycsorda." 

Nagyon szerettem, hogy CeeCee mennyire szeret olvasni, és milyen sok könyve van, majd' megszakadt érte a szívem, amikor az apa nem engedte elvinni az összes könyvét magával... :( 

Valami ilyesmik vártam volna annak idején az Anne of Green Gablestől vagy a Pollyannától, amikben pont azért csalódtam, mert kissé idegesítőek voltak a főszereplő kislányok, és sok volt a cukormáz. A Déli álmok megtalálta az arany középutat, hogy kicsit Váratlan utazásos legyen, de közben meg nagyon A méhek tikos élete. :)

Egy kicsit zavart, hogy körülbelül a könyv közepe tájáig nem nagyon történtek utalások, hogy most tulajdonképpen ki fekete és ki fehér a sztoriban... Néhol váltogattam a fejemben egy-egy szereplő bőrszínét, és némelyiküknél még a végére sem voltam biztos, hogy akkor hányadán is állunk - de talán épp ezt akarta a szerző. A rasszizmus kérdésköre jelen van a felszín alatt, de nem áll a középpontban és nem nyomasztóaan súlyos. 

Értékelés: 10/9,5 Magnóliaillat, frissen sült fahéjas csigák, konyhában, kötény mellett szorgoskodás, apró tetőszoba, és sok-sok déli nőszemély egy nők vezérelte mikrokörnyezetben. :) Kellemes csalódás volt az év utolsónak olvasott könyve, köszönöm Pöfinek az ajánlást és a kölcsönzést. :) 

Az angol eredeti cím a Saving CeeCee Honeycutt szerintem varázslatosan szép, és nekem ez a báliruhás borítóterv is tetszik, van jelentősége a történetben.
Kedvenc nevek: Cecelia Rose Honeycutt, Camille Sugarbaker Honeycutt

Fordítási kukacoskodás: a chocolatechip cookie nem csokolásécsipszes sütemény, hanem csokidarabos keksz. A pezsgősdugó pop hangja magyarul pukkanás, ahogy a cheeseburger meg sajtburger. . Ellenben a Long Island Iced Tea egy koktél neve, azt meg pont nem kellett volna lefordítani Long Island jeges teára. :D