2013. április 5., péntek

Szerb Antal: Utas és holdvilág


"Éva nem változott semmit. A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született, és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban."


Sok hasonló, szépen megírt mondatot, gondolatot sorakoztat fel a könyv. Néha kicsit bebugyolálva, elrejtve, de mégis kivillannak a sorok közül, és elkapnak: gondolkodj el rajtam, gondolj belém…

Bár nagyon is megtörténnek a leírt események a könyvben, az egész mégis mintha a realitástól elrugaszkodott látomás, ideges lázálom lenne. Tökéletes a helyszín hozzá: Olaszország, vagy inkább nevezzük Itáliának, mert az igazi, régi Itália jelenik meg. Aprócska, elrejtett városkák, csipetnyi művészet, Toszkána és Umbria… Aki járt már olasz vidéken, érzi tőle az illatokat, a hangulatokat. És biztos sok minden mást is. Mert ez egy amolyan önkereső regény.

"– Semmi baja – mondta az orvos –, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt? 
– Én? – kérdezte Mihály eltűnődve. – Semmit. Éltem."

Mihály és Erzsi velencei nászútjával indul, és nem is sejtenénk, hova lyukad ki. Ami nosztalgikus, és nosztalgiázós elbeszélésnek, történetmesélésnek indul, annak szereplői lassan megelevenednek, mintegy előlépnek a múltból, újra egy helyre sűrűsödnek, olyan érthetetlen és misztikus egybeesésekkel és véletlenek folytán, amilyeneket csak a való élet produkálhat. Előkerül Mihály összes gyerekkori, diákévekbeli jóbarátja: Szepetneky János, Ervin, aki időközben Páter Szeverinusz lett, Ulpius Tamás és Éva… Nem csoda hát, ha Erzsi háttérbe szorul. Mihály egy tévedés folytán rossz vonatra száll vissza kávéja után, és innen már nem sok kell neki, hogy úgy döntsön, önkényes bujkálásba kezd, felfedez, ábrándozik, és egy lélekhullámvasútra kerül, ami nem hasonlít semmihez, ami egy nászútba beleillene. De ez már nem is nászút, ketten kétfelé, különös motivációkkal. Persze különös, és elég ellentétes motivációkkal is érkeztek a kapcsolatba, nem csoda hát, ha kioltották egymást. 

Ulpiusékat, a furcsa testvérpárt kissé túlmisztifikáltnak éreztem. A halál-kultusz sok volt, nem szerettem, hogy milyen gyerekes örömmel játszottak el annyi halált, mennyire az erőszakos halálnemek körül forogtak, milyen perverzióik voltak. Lázadók voltak, de olyanok, akiktől normálisan távol marad az ember. Ha közel kerül, sodorják magukkal.
Éva mindenkit megbabonáz, maga a titokzatosság, és az is marad, évek, évtizedek múlva is.

"Nosztalgia ellen nincs orvosság."

Egy rakás különc, akik mégis megpróbáltak beolvadni a normáls, átlagos életbe. Szerintem igazából egyikőjüknek sem sikerült, még akkor sem, ha a látszat esetleg mást mutatott, mert valahogy egyikőjük se nőtt ki a diákkorból, nem lett felnőtt, a szó szokásosnak vett értelmében.

"Az egyetemet végeredményben én is csak úgy tekintettem, mint néhány évi haladékot. Időt nyerni, mielőtt felnőtt leszek."

És mindenki összejön Itáliában. Mintha nem is nászutat próbálnánk lebonyolítani, hanem egy össznépi osztálytalálkozót. Ahogy az egy jó találkozóhoz illik, fény derül aztán néhány titokra is, kikristályosodik néhány homályos pont.

Kicsit elvont, és beteges az egész, de meg van komponálva, és szépen megírva. Az első felét kifejezetten élveztem. A második része nehezebben csúszott, egyre inkább éreztem rajta, hogy ez egy férifias, férfilelkületű könyv. Olyan "zoknis", ahogy barátnőmnek jellemeztem. :)  Nem olyan, amilyeneket általában olvasok. Nem mintha ezt elutasítanám – hiszen Ottlik Iskolája az egyik kedvencem.

Tetszett is, nem is, elolvastam, befogadtam, aztán majd elfelejtem. Nem találtam magamra benne, de ez talán nem is olyan nagy baj, mert motoszkálni azért motoszkált bennem is sok minden, miközben hallgattam. Kevesebb sznob megnyilvánulással még jobb lett volna. Kulka János felolvasása nagyon jó, kellemes a hangja, tökéletes hangoskönyvekhez.  

Értékelés: 10/7

3 megjegyzés:

  1. Na, azért sikerült kedvet kovácsolnod hozzá! :) Kulka hangját én is szeretem, de azért le a (gomba) kalappal, hogy sütés-főzés közben ennyi névre bírtál figyelni. :D Hangosban én mindig a szereplőkkel vagyok bajban, ha sok van belőlük,olvasásnál még csak-csak elboldogulok velük.

    a "zoknis" még mindig nagyon tetszik a barátnőnek, aki pedig egyből rávágta, tudom miről beszélsz... olyan "alsógatyás" :D

    És akkor most felteszem a kérdést, ami te szoktál nekem... Szerinted? Tetszene ez nekem? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Köszi! Á, nem volt annyira vészes, és nincs olyan sok szereplő, viszonylag fokozatosan vannak azért bevezetve.
      Igen, én meg írás közben gondoltam rád, és az "alsógatyás" verziódra. :)
      Szerintem tetszene, talán még jobban is mint nekem. Lehet viszont, hogy a halál körüli dolgok neked sem fognak tetszeni benne. Azért remélem érzed, hogy engem annyira nem ragadott magával, inkább a 6,5 felé hajlottam sokáig, ami nálam nem egy maradandó könyélmény-pont. A második részét sokszor untam. Mindemellett nagyon szép könyv.

      Törlés