2016. október 1., szombat

Szeptemberke

Marék Veronika: Kippkopp illusztráció.
Szedtem gesztenyét, kéne belőle csinálni egy gesztenye Gusztit, csak mondjuk Szeptemberke nevűt. ;) Innen jött a posztcím, csak úgy pákk, kipattant a fejemből. Azt hiszem látszik, hogy nagyon sűrű hetem volt! Ennek örömére jöjjön hát a zárás, avagy milyen volt a szeptemberkém? :) 

Beszereztem 
Három új könyvem lett, ebből kettőt a Bookdepóról rendeltem meg, és természetesen nem mások ők, mint a Cormoran Strike krimik következő kötetei. Nem volt kérdés, hogy beruházok rájuk a Kakukkszó után. A harmadik könyv pedig a Nagy palota Nicole Krausstól, amit kemény 199 Ft-ra áraztak le a Líra akciójában. Köszönöm Nikkincsnek! :* Ez már nem is kávéár amúgy, hanem még annál is jobb. :)

A kupac.
Kiterítve a szolid zsákmány.
Kidobálom!
Na jó nem, nem kell megijedni, nem dobálok ki könyveket, tény viszont, hogy óriási könyvselejtezésbe fogtam, és ennek eredményeképpen 54 könyvet selejteztem ki a polcaimról, amikre már nincs szükségem, mert nem akarom mégsem elolvasni, nem akarom már újraolvasni, nem akarom megtartani, nem szerettem stb. Az okok változóak, a lényeg a helyfelszabadítás, és a rendrakás, nem is annyira a polcon, mint inkább a fejemben, hogy mi is kell igazán, és mi az, ami teljesen feleslegesen ül itt a polcomon, és nem is akarom, nem is fogom forgatni. Néhány teljesen új könyvet is szanáltam így, és barátoknak adtam oda őket, szabad a vásár alapon. Pár könyvet árulok, egy-kettőt sikerült is eladnom, és egy adagot könyvtárnak adományozok. Van néhány, amit otthagyós helyre vittem, vannak olyan budapesti kávézók, teázók, cukrászdák, ahol ott lehet hagyni a polcokon könyvet, és lehet helyette vinni mást. :) (de én most csak szigorúan otthagytam, nem hoztam semmit!) Amik nem kelnek el majd, szintén erre a sorsra jutnak apránként. 
Ez az egész azért is remek, mert több könyvtől szabadulok meg így végülis, mint ami az egész eddigi zsákmányom volt idén (52 könyv). Hurrá! :)

Elolvastam
A nyári - hogyisfogalmazzak - punnyadás és rosszkönyvszéria után megjött a kedvem az olvasáshoz, és elég sok könyvet ki is végeztem, igaz, voltak köztük rövidebbek is. A hónapban 8 könyvet fejeztem be, és kettő másikkal is hamarosan végzek. Külön öröm, hogy két várólistacsökkentős könyvet is kipipálhattam most. Apropó:

Teljesítem!
A várólistacsökkentést ugyan még nem, de Miamona olvasási kihívását sikerült teljesítenem, a Kakukkszóval kipipálhattam néhány utolsó kategóriát ugyanis. :) A vcs-vel is haladtam, ahogy az előbb írtam, és már 7 olvasott könyvnél járok, + 2 van megkezdve. Nem is tűnik olyan lehetetlennek, hogy mégis meglegyen a 12 a listáról év végére.
Nemrég volt a kávé világnapja. :) Forrás.
És kivételesen talán nem hiába gyártottam évszakos listát: az őszi tervekből is elolvastam már 3 könyvet. 

Blogoltam
A blogon szeptemberben 10 poszt született. Még adós vagyok néhány könyvértékeléssel, de a kis Napkút kiadós török könyvecskékről egyben, zanzásítva fogok írni csak, és a harmadikat még nem fejeztem be. Nyári szünetünk után visszatértünk a témázással is, ajánlásokról beszélgettünk, csatlakozni még mindig ér! :)
Ó, és végül, elfelejtettem megemlékezni róla, de akkor most bebököm ide: a számlálóm túllépte a 200.000-t nemrég (bár még ez augusztusban lehetett)! Éljen, éljen! Köszönöm, hogy olvastok!


A többiek szeptemberkéje:

Katacita, Dóri

2016. szeptember 27., kedd

Miamona's Reading Challenge 2016 - teljesítve!

Bár az elején elrettentett néhány kategória, mert azt gondoltam nem találok majd rá jelölteket, végül mégis könnyen sikerült kipipálnom mindet sorban, és még nincs is év vége! Szeretem Miamona éves olvasási kihívását, mert mindig más kategóriák vannak - sőt, akár te magad is alkothatsz újakat -, és izgalmas szemezgetni akár előre, akár utólag ezekhez a rövid leírásokhoz passzoló könyveket. 

Lássuk hát mikkel teljesítettem az idei kihívást a tervekhez képest:


2016. szeptember 25., vasárnap

Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban

A tavalyi olvasmányok toplistás rangsorában végzett Bariccótól a Mr. Gwyn, mégis kellett egy kis idő, hogy eljussak a következő könyv olvasásáig a szerzőtől, nevezetesen ahhoz a darabhoz, ami kapcsolódik is a Mr. Gwynhez. Az abban megjelenített szavakkal történő portréfestésnek lesz ugyanis egy kézzel fogható eredménye, méghozzá egy Háromszor hajnalban című kötet. 
Ennek ellenére mégsem úgy indultam neki ennek a könyvnek, hogy kerestem volna az adott portrét, vagy a motívumokat, csak magában szerettem volna értékelni és élvezni a történéseket. 

A Háromszor hajnalban kicsit elüt Baricco megszokott stílusától abban, hogy sokkal lazább, közvetlenebb, nem cseng ki belőle folyamatosan a líraiság, a költeményszerűség. Sokkal inkább reális volt, odaszúrósan direkt - ez persze csak rátett egy lapáttal arra az érzésre, amit talán kreálni is kívánt vele: mintha Jasper Gwyn írta volna, nem is Baricco. 
Három történet, amik valamelyest összefüggenek, lehet kutatni a kapcsolódási pontjaikat, és elméleteket gyártani. Mindháromban van egy férfi és egy nő, és egy szállodai találkozás, ami valami változáshoz vezet hajnalra. A hajnali fények megérkezése mindig egy fordulópont, és bár csak pártíz oldal mindegyik jelenet, mégis nagy jellemfejlődésen mennek keresztül a karakterek közben. 

A kedvencem az első történet marad a szállodába berontó nővel, de érdekesnek találtam a lányt menekítő portást, és a kisfiút a nyomozónővel is. 

Kicsit csalódott vagyok, mert Mr Gwyn olyan magasra tette a mércét, hogy azt lehetetlenség lett volna megugrani, mégis egy olyan szintű élményre számítottam. Ez a kötet kicsit kevésbé ragadott magával, mindazonáltal szerettem olvasni. 

A borító egyszerű, és mégis összetett, mint már megszokhattuk - nem csak kulcsokat látunk ott.

Értékelés: 10/8

Kedvenc idézet: 
„a dolgokkal való együttélésnek minden alkalommal az a vége, hogy az ember, mint könnyű kézzel felvitt festék hagyja rajtuk – emlékek formájában – bizonyos, a napsugarak által kifakulásra ítélt érzelmek színét.”

2016. szeptember 22., csütörtök

Ajánlások nyomában

A nyári szünetünk után ingoványos terepre tévedünk, az ehavi Témázunk választott topikja ugyanis: OLVASD! OLVASSAM? - ajánlások nyomában. Azért írtam, hogy ez ingoványos terep lehet, mert néha nem is olyan egyszerű ajánlani valakinek valamit, az emberben benne van a félsz, hogy az illető talán csúfakat mond majd a mi szívünk csücskéről, vagy nagyon máshogy látja, máshogy értelmezi, mint mi. Illetve az sem könnyű, amikor egy ismerős, barát, családtag tukmál nagyon valamit, és fél szemmel, sanda pillantásokkal méregetjük a könyvet a polcon, hosszú ideig vívódva, hogy vajon tényleg jól ismeri az ízlésünket az ajánló személy, tetszeni fog a könyv, vagy hagyjuk inkább és olvassunk valami saját választást? 

Nem ismeretlen egyik helyzet se nekem, de szerintem nektek se, az ajánlásokba így vagy úgy, de belefutunk, és teszünk mi is ajánlásokat másoknak. Én sokszor imádok áradozni könyvekről, az általam kedvelt történeteket lelkesen propagálom, és többször sikerült már így betalálnom másoknál. 
Három nagyon kedves barátnőmet tettem például Harry Potter (és egyet abszolút elkötelezett Rowling-) fanná, egyet teljesen függő Fever (Tündérkrónikák) rajongóvá, és többeket fordítottam már kicsit Csernus felé is, több-kevesebb sikerrel. ;) Evelyn Grill: A gyűjtő című regénye is siker volt az egyik ismerősömnél. 
Előfordult az is, hogy annyira nem jött be az ajánlott könyv, vagy mindenesetre kapott némi kritikát attól, akivel elolvastattam. Okozhat az embernek egy kis lelkiismeretfurdalást, hogy nem adhatott olyan jó élményt közvetve annak, akinek ajánlotta a könyvet. Meg hagyhat tüskét is, a meglepettségen túl - fájó pont, ha nem tetszik, nem nyűgözi le őt is úgy, ami minket igazán  megfogott. 

Általában a kedvenc könyveimet, maradandó élményeket szoktam ajánlani, de előfordult már olyan is, hogy csak úgy random ajánlottam téma szerint, mert olyan kérdést kaptam, hogy: 
"Te olyan sokat olvasol, ajánlj már nekem is valamit."... És hát tudtam, hogy nem igazán vagyunk egy hullámhosszon ami a témaválasztást, ízlést illeti, így olyan könyveket mondtam, amik valószínűleg megragadnák, de én nem ismerem őket részletesebben, csak mások elmondásából, értékelésekből. 

És itt el is érkezünk egy kulcsfontosságú dologhoz: mások. :D Avagy kinek az ajánlására adunk, kinek lehet annyira megbízni a személyes könyvet-a-kezedbe-nyomós érvelésében, vagy csak szimplán a blogbejegyzéseiben, hogy valóban beruházz egy könyvre (oké, vagy kölcsönkérd stb.), és rászánd az időd és elolvasd. Vagy hogy egyáltalán rátedd a mindig növekvő és soha véget nem érő várólistádra, anélkül, hogy kicsit is vacillálnál. 
Amikor belecsöppentem a netes-blogos világba a bőség zavara rettenetes volt, és néha el is térített olyan irányokba, amerre magamtól biztosan nem megyek. Nem mondom, hogy nem volt ennek jó oldala is, a komfortzónából való kilépések néha meglepően jó élményeket eredményeztek, és bizony a fősodorral menni, hype-olt könyveket olvasni sem volt mindig bukta. De sajnos egy jó csomó könyvet felhalmoztam abban az időszakban, amikre hosszabb távon rájöttem, már nem vagyok kíváncsi, csak kósza fellángolás volt... 
Aztán ráálltam arra, hogy a bloggercsajok-barátok-ismerősök közül azoknak az értékeléseit és ajánlásait kezdtem figyelni, akikkel jóban vagyok, és mindent listáztam, amit istenítettek. Ez is hibás hozzáállásnak bizonyult, mert nagyon sokukkal bár kebelbarátnők vagyunk, akkor sem olvasunk még csak távolról sem hasonló könyveket. Kicsit körbepislogtam ezután, hogy hello, hát hiába csillagos ötös nála valami, ha közben mondjuk több olyan nyálromantikus könyvet is csillagos ötösözött, amit tuti nem vennék a kezembe. Vannak persze ebben fokozatok. 
Ezután szelektálva vettem figyelembe azoknak a véleményét is, akikkel vannak közös pontok az ízlésünkben.

És most nemrég eljött az az újabb periódus, amikor is visszatérek szinte 100%-ban a saját radaromhoz. Nem reális persze, hogy semmit ne halljak-olvassak egy-egy könyvről, mert annyit böngészem a megjelenéseket, és annyi könyves blogot olvasok, hogy ez lehetetlen küldetés, de mégis a saját kis szenzoraimat akarom megint aktiválni. Mi sem bizonyítja jobban ennek a módszernek az eredményességét, mint az, hogy ha végignézem a kedvenc könyveim, bőröm alá mászós könyveim és majdnem kedvenccé lett könyveim listáját, szinte egytől egyig saját választásokat látok?

Ez nem az jelenti, hogy elzárkózom az ajánlásoktól, mindig tök jó, ha valaki mond valamit konkrétan nekem címezve, hogy te figyelj PuPi, ezt neked el kell olvasnod, tetszeni fog. :) Csak mindig van ebben némi rizikó. :) Most épp nem biztos, hogy szeretek "veszélyesen élni", de lehet, hogy megint jön majd egy olyan időszakom is.

Most pedig mindenféle listák jönnek! :) 

Könyvek, amikre rábeszéltek, és nem bánom, nagyon szerettem őket

- Harry Potter - kicsit kakukktojás... Anyukám győzködött először mert az első találkozás során azt mondtam rá, ez egy hülyeség, és visszatettem (nem értettem semmit, mert a harmadik könyv fülszövegét sikerült elolvasnom... :D ) Aztán Apukám is, mert megvette angolul, és teljesen beleszerelmesedett az elejébe... :) Utána viszont már én is nagyon akartam. :) 
- Tündérkrónikák (Fever) - Nimát örökké üldözni fogja a hálám, hogy rábeszélt, ez nekem kell. Azóta vagy hatszor kellett már, annyiszor újráztam... :) 
- Pierre Lemaitre: Téboly - ismét csak Nima... :D utazókönyvként volt nálam, és máig az egyik legjobb pszichothriller, amit olvastam.
- Karl May: Winnetou - szüleim beszéltek rá, egy időre bele is pistultam az indiánregényekbe akkor (A Medveölő fia, A Nagy Medve fiai, Nagy Indiánkönyv).
- Jules Verne: Sztrogof Mihály - Apukám ajánlása. Még szebb lett volna, ha közben nem spoilerezi el egy részét. :D 
- Markus Zusak: The Book Thief - Miamona beszélt rá, és nyomta a kezembe. :) 
- Dirk Kurbjuweit: Félelem - felhatalmazás gyilkosságra - Blanka beszélt rá a kiadótól, és örülök, hogy engedtem a nyomásnak. :) 
- Sofi Oksanen: Baby Jane - egy barátnőm mondta, hogy tetszeni fog, és nehezen hittem neki... de aztán igaza lett. 

Könyvek, amikre ismerősök beszéltek rá, és nem tetszettek, vagy félbehagytam őket

- Jeaniene Frost: Halfway to the Grave - Fever-pótléknak ajánlotta egy barát, nagyon nem jött be, főleg egy ilyen címkének nem tudott megfelelni.
- Feketefülű fehér Bim - Nagymamám beszélt rá, és adta a kezembe. Nagyon nem jött be akkor, félbe is hagytam, nem tudtam elolvasni. 
- Erich Segal: Orvosok és Stephenie Meyer: A burok. Mindkettőt ugyanaz az ismerősöm ajánlotta és adta kölcsön, és mindkettő ugyanarra a sorsa jutott: utáltam őket. Végig sem bírtam olvasni egyiket sem. :/ 
- A koppányi aga testamentuma - Anyukám adta, nem jött be.
- UPDATE: Nima ajánlotta a Marija Morevnát. Megvettem, olvastam ... ismerjük a sorsát. :D

Könyvek, amikre a róluk írt áradozó vélemények beszéltek rá, de nekem nem tetszettek (és valószínűleg magamtól nem repültem volna rájuk)

- Emily St. John Mandel: A tizenegyes állomás
- Szív Ernő: Összegyűjtött szerelmeim
- Ben Rice: Babó és Bigyó
- Alice Sebold: The Lovely Bones
- Dennis Lehane: Hideg nyomon
- Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
- Lakatos István: Lencsilány

Könyvek, amikre a róluk írt áradozó vélemények beszéltek rá, és nekem is tetszettek! (és valószínűleg magamtól nem repültem volna rájuk)



Könyvek, amikre folyamatosan próbálnak rábeszélni, de még mindig nem vitt rá a lélek, vagy valami miatt tartok tőlük

A képek illusztrációk. Forrás.
- Bulgakov: A Mester és Margarita... Apukám már évek óta hajtogatja, hogy olvassam, talán két éve vcs listás is, de csak tologatom, félek a "nagyságától".
- És ismétcsak a szüleimtől érkezett ajánlások, amiket még mindig nem olvastam el: Száz év magány, Száll a kakukk fészkére, Dürrenmatt: A fizikusok, Merle könyvei (pl. Állati elmék).
- Franz Werfel: A Musza Dagh negyven napja - Nagymamám ajánlotta és vette is meg nekem... Nem olvastam, már a címe taszított, hát még a mérete. :/ :D
- A legemlékezetesebb személyes "ajánlás", amit kaptam, Nitához köthető. Egy turkálóban voltunk, ahol voltak könyvek is, és meglátta Donna Tartt-tól A titkos történetet 400 Ft-ért. Gyakorlatilag meg lettem fenyegetve, hogy enélkül nem mehetek innen el, de ha nem veszem meg, ő megveszi nekem! :D Nem hagytam ott a könyvet, de még mindig nem olvastam el, pedig azóta is sokszor mondták, hogy mennyire jó. :)...
- UPDATE: Nima ajánlásai: Dűne, Karen Chance. Még nem olvastam őket.

Szerintem mindenképp külön kell kezelni a személyes ajánlásokat és azt, amikor tulajdonképpen nem neked ajánlanak valamit, csak te kapsz kedvet a sok szép szótól a könyvhöz. Nem kétséges viszont, hogy bármelyik eset vezethet pozitív vagy negatív élményhez egyaránt. 
És hogy a saját radarunkat mi irányítja, nos, ez már akár egy egész új téma is lehetne. :) 

A témához bátran lehet csatlakozni poszttal, vagy csak írjátok meg a véleményeteket kommentben! Ti sokszor koppantatok már ajánlások miatt? Mertek a barátaitoknak könyveket nyomni a kezébe? Szívesen ajánlgattok jó regényeket? 
Ha posztot írtok, jelezzétek nekem, vagy bármely más témázónak, és belinkelünk titeket is!

A többiek véleménye az ajánlások témaköréről: 

Ilweran, Mandi

Utóvéd (később csatlakozók):
Ó és senki nem fogja vissza magát, mehet a keresztbe-kasul ajánlgatás egymásnak, ha van személyes ötletetek valaki számára, hogy mit kéne olvasnia. ;) 

2016. szeptember 19., hétfő

Kakukkszó

Totál izgalomba jöttem, amikor megjelent ez a regény, vagyis inkább amikor kiderült, hogy maga Rowling anyánk lapul a Robert Galbraith álnév mögött, mégis 3 évbe telt, hogy le is vegyem a polcról és elolvassam. Féltem volna tőle? Nem érzem úgy. Tudtam, hogy nem fog csalódást okozni, mégis kissé elhíresült már, hogy ez az a könyv, amit tologatok magam előtt vcs-ről vcs-re, listáról listára, és sosem kerül le onnan. :D De most tényleg elolvastam, és a végeredmény az lett, hogy már meg is rendeltem a folytatásokat a Bookdepositoryról. ;)

Rowlingnak ismét egy új oldalát ismerhetjük meg, igaz, ez az oldala közel áll azért az Átmeneti üresedésben megvillantotthoz abból a szempontból, hogy előkerül némi társadalomkritika, és a karakterek megrajzolása jó emberismeretre utal. De a Kakukkszó egy igazi klasszikus vonalat követő krimi, és ennek megfelelően nem olyan súlyos és nyomasztó, mint az Átmeneti. Régi vágású, lassú folyású, apránként kibontakozó. Cselekményvezetésében Agatha Christie-re, stílusában, írásmódjában néhol Georges Simenonra emlékeztetett, előbbinél azonban mégis kicsit pergőbb, utóbbinál humorosabb volt. 

A nyomozókarakter, Cormoran Strike egy igazán érdekes alak. Fiatal ugyan (35), mégis sokat tapasztalt már: háborús veterán, akinek lerobbantották a fél lábát, rendelkezik alvilági és rendőrségi bennfenntes kapcsolatokkal is, ó és "bélyegként" viseli szülei híres mivoltát. Fura neve telitalálat, és az ezzel kapcsolatos poénok is tetszettek. 

Robin Ellacott, aki csak átmenetileg kerül Strike-hoz, igazán remek pár mellé. Éles eszével, kezdeményezőképességével, logikájával ügyesen segíti és lendíti fel Strike vállalkozását, ami az utóbbi időben tényleg eléggé leült... Kapóra jön hát a vagyonos John Bristow mint új ügyfél, aki azt kéri Strike-tól, derítse ki, mi történt valójában a szupermodell, Lula Landry halálakor... Lula hónapokkal ezelőtt lelte halálát egy erkélyről lezuhanva, és gyanús körülmények ide vagy oda, öngyilkosságként zárták le az ügyet. Lula Bristow adoptált testvére volt. 
Strike először el akarja hessegetni a dolgot, amivel a sajtó hetekig tele volt, és mindenki kívülről fújja mi történ(hetet)t, végül mégis igent mond a felkérésre - a dupla bér sokat nyom a latban, ha az embernek adósságai vannak ugyebár... 

Kezdetét veszi a nyomozás: rendőrségi anyagok átnézése, videóelemzés, elbeszélgetés az ügy érintettjeivel: Lula barátnőivel, családtagjaival. fiújával. Elejtett megjegyzések következnek, apró, sehova se tehető nyomok, hiányosságok, és próbálkozhatunk megfejteni a kirakóst Strike-kal együtt. A vége egészen poirot-i módon zárul: kis szobában ülve kiteríti kártyáit a nyomozó, a darabkák a helyükre kerülnek és mindenre fény derül. :) 

Az események lassan csordogálnak, amit már előre tudunk, hogy le fog zajlani - pl. az egyes szereplők kihallgatása -, tulajdonképpen végigvonul a könyvön. Tehát tényleg klasszikus vonalvezetésű történet ebben is. És talán abban is, hogy az ember gyanúsítgathat ugyan, de nem fogja tudni összerakni a rejtély mozaikjait biztosan. mindig jön valami elbizonytalanító körülmény. Én egyébként nem is találgattam, sőt, még csak sejtésem sem volt... tippem sem. A könyv 90%-ánál úgy véltem megsejtettem a végét, de még akkor is tévedtem egy hatalmasat a tettes kilétét illetően. A technikai részletkérdésekre pedig végképp nem jöttem rá. :) Ez nekem azt bizonyítja, hogy ez jó krimi. Persze ezen kívül az is, hogy jólesett olvasni, tetszettek a karakterei, jól felépített benne minden. 

Amit viszont kifogásolok: én ezt egyáltalán nem éreztem londoni hangulatúnak. Nem jött át ebből semmi. Mondjuk nem is igazán érdekelt, hol játszódik, nem szoktak izgatni az utcanevek, hogy hol mennek végig, és hol fordulnak be, ez inkább általában untat. Egy pub rémlik és a Piccadilly Circus - ami utóbbi nekem csalódás volt, amikor élőben láttam. Egy szó mint száz, engem nem kapott el az állítólagos londoni hangulata. Magára az ügyre, meg a szereplőkre koncentráltam. 

...Akiknek nem csak árnyaltságuk, de a neveik is szuperek voltak! Már áradoztam az előbb Cormoran Strike-ról, de ugyanúgy a többi kreált név is pazar szerintem. Különlegesek, hangulatuk van, érdekes és szokatlan csengésük: Guy Somé, Evan Duffield, Freddie és Tansy Bestigui, Cyprian May, Lula Landry, Deeby Macc, Rochelle Onifade, Kieran Kolovas-Jones... :) Emlékezetesek maradnak. 

Rowlingos, HP-ra utaló tidbitek:

- stag and doe emlegetése egy szobornál
- spiral staircase
- fenyegetések rózsaszín, cicás levélpapíron (Umbridge style)
- epilogue: ten days later ;))) 

Abszolút kedvenc: 4. rész, 6. fejezet, Robin levele: a törődése, a mindenre gondolása. Egy kincs egy ilyen asszisztens. :) 

Pszichológiai érdekesség: a Johari-ablak

Értékelés: 10/10 Tetszett, nem találok fogást rajta, klasszikus, rowlingosan tökéletes, ami magában foglalja azt is, hogy mégis más, mint az eddigiek. :) Talán egyedül az a bánatom, hogy kiemelkedőnek mégsem olyan kiemelkedő, mint vártam - mondjuk az összes évi olvasmány közül is kitűnő. "Csak" egy tizes - "csak" hibátlan. :D De nagyon kíváncsian várom Strike és Robin további nyomozásait.

A nyelve egyébként megintcsak nem volt átlagos, könnyű. Sokszor szépirodalmi igényességű, és sok a ritkán használt szó is. 

Érdekes szavak, kifejezések

- temping - kisegítő
Schadenfreude - is pleasure derived from the misfortune of others káröröm
- to jettison sg. - megszabadul vlmitől
- scruple - aggály, kétely
- desultory - rendszertelen, kapkodó, ötletszerű
- penury - szegénység, nyomorúság, ínség
- emery board - smirgli, körömreszelő
- vituperative - rágalmazó, gyalázkodó, sértő
- sycophantic - (be)hízelgő, talpnyaló
- suavity - nyájasság, kedvesség
- erudition - műveltség, tanultság (mindig elfelejtem)
- profligate - feslett, erkölcstelen, kicsapongó
- rapacious - telhetetlen, kapzsi, pénzéhes
- importune - kellemetlenkedik, molesztál, zaklat
- skirmish - csetepaté, csatározás
- skimp - felületesen csinál, összecsap
- anchovy - ajóka
- to founder - összeomlik, meghiúsul, elsüllyed
- punter - prostituált kliense
- implacable - engesztelhetetlen, kérlelhetetlen
- slapdash - összecsapott, elhamarkodott
- can't hold a candle to someone - nem érhet fel vele
- impugn - vitat, kétségbe von, kifogásol
- precis - rövid kivonat, összefoglalás
- be shorn of sg - meg van fosztva vlmitől
- superfluity - felesleges dolog
- sequinned - flitteres
- perusal - átolvasás, áttekintés
- evince - kimutat, tanúsít
- elusive - megfoghatatlan, csalóka, ravasz
- engender - okoz, előidéz, létrejön
- defuse - hatástalanít
- trestle table - kecskelábú asztal (?)
- by-your-leave - szíve utólagos engedelmével ("without so much as a by-your-leave")
- brazen - arcátlan, pimasz
- encroaching - tilosban járó
- bequest - hagyaték
- legatee - örökös
- silt - üledék, iszap, hordalék
- on the sly - titokban, stikában, alattomban
- bellicose - harcias
- listing - oldalra dőlés
- derisory - gúnyos, gúnyolódó
- intestate - végrendelet nélküli/nélkül elhalt személy
- clap - kankó (gonorrhea, tripper)
- patsy - pali
- tawdry - ízlételen, giccses
- hearse - halottas kocsi, ravatal
- impecunious - szegény, kispénzű
- capricious - szeszélyes

2016. szeptember 11., vasárnap

Ian McEwant olvastam

Méghozzá kettőt is, szoros egymásutánban. A szerzővel jónéhány évvel ezelőtt ismerkedtem először, a Vágy és vezeklés filmváltozata kapcsán. Szerettem a filmet, és el akartam olvasni a könyvet is utána, de valahol a harmadánál félbemaradt az olvasás, pedig emlékeim szerint élveztem, csak túl soká raktam félre. Vissza fogok térni ahhoz is. Tavaly az On Chesil Beachet olvastam McEwantől, és levett a lábamról az egymást nem is igazán ismerő párocska története. 
Most két másik rövidebb regényével folytattam az életművet, az Amszterdammal és a Szombattal. 

Amsterdam


Ezt a kötetet nem annyira szerettem, nem lesz maradandó az emléke, bár kétségtelenül érdekes témafelvetések, dilemmák vannak benne, a kivitelezés mégsem tetszett annyira, nem ragadott magával erkölcsi kérdéseivel, és a szereplői sem voltak kifejezetten érdekesek számomra - ez lehet, hogy a foglalkozásukból is adódott, és főleg a zeneszerző részei voltak nekem terhesek, semmit nem értek a zenei komponálás mikéntjéhez, túl részletesnek éreztem ezek leírását.
A sok "kottán" túl persze adott gondolkodni valót elmúlás, barátság, leépülés, eutanázia témakörben, és a vége egyszerre volt komikus és tragikus. 

“He knew from long experience that a letter sent in fury merely put a weapon into the hands of your enemy”

10/6

Saturday


A Saturday már sokkal inkább olyan könyv, ami megfog, már csak az elbeszélőhöz való közelség és a kompaktság miatt is. Henry Perowne idegsebész egy napját követjük végig hajnaltól hajnalig, és ebbe az egy napba elég sok élmény fér bele és elég intenzívvé válik, főleg a vége felé. 
Idegőrlő magunk kreálta félelmek és valóságos veszélyek váltakoznak. Feszült helyzetek, és aztán mégis a hirtelen visszatérő normalitás. Utóbbi mindig szinte szürreális fénybe helyezi az előbbit. 

Közben az egész családot megismerjük, a két gyereket, a feleséget, Perowne demens anyját, nehézfejű apósát. Felesége iránti múlhatatlan szerelme és gyengédsége nagyon megkapó volt. 

“What a stroke of luck, that the woman he loves is also his wife.”

Tetszett a professzionális oldalának a bemutatása is. Sebészként megismerhettük azt is, hogy miket csinál, és azt is, hogy hogyan, milyen lelkiállapotban, mire gondol, miben más ilyenkor, mint más szituációkban. McEwan a hitelesség kedvéért sok időt töltött egy igazi idegsebésszel, részt vett megfigyelőként számtalan műtéten, és orvosokkal nézette át a könyvet, hogy pontos legyen benne minden. 

Kritikai pont 1.: Egy picit azért sok volt nekem a mélyfilozofálás a háborúról, terrorizmusról, a heves vita erről a lányával (ki vitatkozik ilyesmiről egy családi összejövetelen?). Ebből a szempontból nem könnyű könyv.
A "felületesebb", csak pillanatokra felbukkanó témákról való filozofálást jobban szerettem benne: a generációs különbségeket, a szülő-gyerek dinamikát a leválás, különbözőség tükrében, a tárgyaktól való megválást az édesanyja lakásának kiürítése során stb. 
Kritikai pont 2.: Kivágtam volna belőle a squash mérkőzés részletezését, rém hosszú és unalmas volt. 

Érdekes aspektus az is, milyen apró döntések vezethetnek komolyabb, veszélyesebb élethelyzetekhez, és hogy milyen bizarr véletlenek tolakodhatnak az ember életébe. 
A kicsengés pozitív, de őszintén szólva azért elég volt Perowne életéből ennyi. Egy szombat. 

És ez talán pont azért van, mert Ian McEwan annyira jó ebben: a lélektani mélységekben, a karakter- és hangulatteremtésben - a karakterek fejében érezhetjük magunkat teljes mértékben. Márpedig a saját kaotikus fejünk és cikázó gondolataink általában kényelmesebbek a másénál. 

10/8

A magyar kiadások a két regényből: 




El szeretném még olvasni McEwantől: 

- Atonement (Vágy és vezeklés) 
- Sweet Tooth (Mézesmadzag)
- The Children Act (A gyermektörvény)
- The Daydreamer (A képzelgő)


2016. szeptember 9., péntek

Őszi tervek

Forrás.
A szokásos kupac, amit betervezek, de nem biztos, hogy el is olvasok... Azért tervezni jó, akárhogy is sikerül kipipálni egy listát.
Szóval  8 könyv, amit elolvasok ősszel (remélhetőleg):

- Nick Cutter: Mélység - kedvet kaptam egy újabb horrorhoz a Madarak a dobozban után
- Alessandro Baricco: Háromszor hajnalban - vcs. 
- Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten - ez az első három jelölt (is) lemaradt a nyári listáról, őket újra betettem tervbe, mert tényleg szeretném hamarosan sorra keríteni mindet. :)
- Mats Strandberg, Sara B. Elfgren: Kulcs - vcs.
- J.K. Rowling: Harry Potter and the Philosopher's Stone - indul az újraolvasás!
- Aytül Akal: Léggömbök a magasban 
- Solmaz Kâmuran: A szerelem fogságában 
- Gülsevin Kıral: Ellopják Isztambult!



Egyébiránt sokat olvasós őszt tervezek, belelendültem Cormoran Strike történetébe is, és abszolút van kedvem olvasni mindenféle régit és újat. :) A betervezett rövidebb könyvecskék pedig még inkább meg fogják dobni a lendületet úgy érzem. 

A várólistacsökkentéssel is haladok, bár kicsit előrébb is járhatnék már: 5 vcs könyvet pipálhattam ki eddig, és 2 olvasása van folyamatban. :) Szerencsére ezek közt is van azért még rövidebb olvasmány is - persze most nem a Kulcsra céloztam, ami batárnagy... :D hossza ellenére viszont haladós lesz, ezt már most tudom, a trilógia első két része is nagyon olvasmányos volt, és az őszies, vagy már télbe hajló napokon jó lesz borzongani a svéd télben. :)

Ezeken a könyveken kívül kinéz majd néhány reci is, például a Vesalius titka, amit nagyon várok. 

Ti miket terveztek őszre? 

2016. szeptember 8., csütörtök

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Josh Malerman könyvére már felfigyeltem egy ideje, és bár nagyon a biztos választások felé akartam nyúlni sok korábbi csalódásom után, megadtam az esélyt az ismeretlennek. Nagyon azt éreztem, hogy ez tetszeni fog. 

A könyv már külsőleg is nagyon szép, jó a design, tetszenek az ágak a fejezetek elején és az áttört borítóterv a karikában a madarakkal. Ahogy elkezdtem olvasni, pont átsütött rajta az ablakból a fény, és ez megadta az alaphangulatot is, némi libabőrrel. 
Az alapötlet amiatt zseniális szerintem, hogy folyamatos bizonytalanságban tartja az olvasót. Láttunk már sokféle apokalipszist, poszt-apokaliptikus világot, és rendre mindben van valami okozó: egy vírus, egy mutáció, egy természeti- vagy atomkatasztrófa. Van magyarázat, vissza lehet vezetni, hogy mégis mitől lett az "előtte" világból az "utána" világ. Határvonal persze Malerman könyvében is van, bár elmosódott - ki tudja a világ különféle pontjain meddig voltak egyesek biztonságban még, vagy hogy összességében hányan éltek túl?... De magyarázat nincs, csak sejtés és néhány információ, felvétel, aztán semmi, csak a süket csönd a médiából. A hírforrások elapadnak, nincs már aki bemenjen megírni az újságcikket, elkészítse a riportokat. Csak annyit tudni, hogy az emberek megőrülnek, ön- és közveszélyessé válnak ha meglátnak valamit... Valamit, na de mit? Az első néhány szörnyű hírt követően még vannak szkeptikusok, de nagyon hamar elkezd mindenki bezárkózni (aki életben maradt - a szkeptikusok nyilván elég hamar meghaltak...), és gyakorlatilag soha többé nem kinézni az ablakon. Illetve a szemén sem, ha kimegy a barikádból... A szemfedő kötelező kellék lesz, és akár csak egy pillanatig kinyitni a szemed odakint, életveszélyessé válik. A sokat emlegetett "lényeket" meglátni egyenlő a halálos ítéleteddel, akár csak néhány ezredmásodperc is elég lehet, ki tudja...  Te kibírnád? Lesnél? Mernél lesni? 

Nagyon ott volt a szeren ez a történet. A folyamatos bizonytalanság, és ez a "vakon" létezés egy szörnyű víziója a posztapokaliptikus világoknak. Maroknyi túlélőcsapatok húzódnak meg itt-ott, a fekete függönyökkel eltakart ablakok mögött... Malorie is egy ilyen házban van, és menekülését tervezi. 
A múlt és a jelen eseményeit is megismerjük két szálon. Feszültség, fordulatok és akció is akadt bőven, annak ellenére, hogy egy borzongató jelenet néha csak egy egyszerű pár méteres út a kútig, hogy vizet hozzon az ember... Attól is megfagy az emberben a vér, hogy mintha nehezebb lenne a vödör, amit felhúz a kútból... mintha!... Lehet, hogy nem csak a vizet viszi be vele a házba?!

Megtornásztatta az agytekervényeimet, gondolkodtam lehetséges módszereken, kísérleteken, terveket szőttem, vagy csak a lények kilétén filozofáltam. Egy Tom veszett el bennem a szereplők közül... vagy egy George? (Amúgy nem, mert az ötleteimet nem hiszem, hogy ki mertem volna próbálni... ld. majd lejjebb.)
A madár-doboz ötlete remek volt. És egyáltalán az egész koncepció szerintem csillagos ötös. Féltem közben, és mégis alig bírtam letenni, teljesen magához láncolt. Gördülékeny és csak úgy folynak át egymásba az izgalmasabbnál izgalmasabb fejezetek, hogy a múlt és jelen eseményei aztán egyszerre csúcsosodjanak ki. 

A vége is tetszett, és legalább nem tojtam be teljesen. :) Ez szerintem nagy erénye a könyvnek - meg tud maradni izgalmasnak, anélkül, hogy teljesen beszaratna azért. Vannak benne elgondolkodtató részek, drámák, konfliktusok és horror elemek is. És a horrornak is megvan a lélektani és a természetfeletti oldala is. 
A karakterek elég vegyes csoportot alkotnak, nincs mindenki jól kibontva, de ez szerintem pont a titokzatosság fokozásának kedvez és növeli a bizonytalanság-érzést. Nem tudod kiben bízhatsz. Abszolút megértettem az aggályoskodókat, amikor újabb túlélő kopogtat az ajtón... érdemes beengedni? Kit engedsz be? 

Milyen világ van egyáltalán odakinn? Voltak persze kinn a szereplők, de nem kaphattunk részletes leírást, mert nem láttak semmit. Csak legfeljebb beleütköztek néha valamibe... Emberi hullák, állati tetemek, bomlás és rothadás mindenhol... Elhagyatott, leamortizált épületek, kifosztott boltok...

Azt hiszem én nem sokáig húznám egy ilyen világban. Inkább azt választottam volna, hogy kinyitom a szemem és megőrülök. Valószínűleg megőrülnék attól is, hogy kimenjek a házból vizet hozni, és közben tudom, hogy ott vannak körülöttem valamik, amiket nem láthatok meg. Amik nem bántanak, ha csak meg nem látom őket... De nem tudnám elviselni a tudatot, hogy nekik is mehetek, ott lélegezhetnek a nyakamba, nézik, amit csinálom és kivárnak... 

!!!SPOILER!!! 

Nagyon érdekes volt Malorie és a gyerekek kapcsolata, a nevelési elvek, amiket az új világ diktált. Egy kicsit kicsinek éreztem a kölyköket ehhez az egészhez, de ha ilyen világban kell felnőni, akkor hamar fel kell nőni, nincs mese. Kicsit néha kegyetlennek tűnhetett Malorie és a módszerei, de erre volt szükség. És azért kaptunk rá bizonyítékot, hogy jól csinálta, jók voltak a feladatok, abszolút kiképezte a kicsiket arra, hogy a fülükkel lássanak. Nem lepett meg a megvakítás gondolata, mert bennem is felmerült a dolog. Ezzel ugyanis tényleg örökké biztonságban tudná őket a lényektől. Végső soron örülök, hogy nem tudta megtenni, és annak is, hogy a kommunában, ahova megérkeztek, véget vetettek ennek a kötelező gyakorlatnak. 
Nagyon meglepő volt, hogy a gyerekeknek tényleg nem volt neve, amíg rá nem kérdeztek ott... Egy kegyetlen világ új szabályai... Fiú, Lány. Mert ugye egyáltalán nem biztos, hogy valaha is szükségük lenne névre... Szerencsére mégis lesz. 
Mivel egyszerre szültek Olympiával, egy pillanatig azt hittem, Malorie talán nem is fogja tudni, hogy melyik nemű gyerek az övé - akár lehetett volna olyan kavarodás, hogy nem derül ki... Azt gondoltam ki fogja játszani a szerző ezt a kártyát is.

A ház lakóinak lemészárlása egyébként azért elég brutális volt. Bár már a jelenbeli dolgokból és a vérfoltokból lehetett erre következtetni, hinni akartam, hogy például legalább Tom túlélte valahogy.
Az ötletek néha tényleg elvetemültnek hangzottak - például, hogy elmennek kutyákat keresni, meg egyáltalán a leevezés a folyón, vakon, autóvezetés, vakon... huhh. De valamit tenni kellett... Nekem egyébként az jutott eszembe, hogy miért nem próbáltak soha úgy menni, hogy a szemfedő alatt a lábukhoz lelássanak, kukucskálva? De aztán elhessegettem a gondolatot, hiszen semmit nem tudunk ugye a lények méretéről, vagy bármiről, így is megláthatod akár az egyiket, és akkor kész vége. Túl nagy a kockázat.
A George-ról felidézett jelenet a videó megnézésével tisztára a Kör című filmet juttatta eszembe. 
Ó, és nagyon tetszett az a gondolat is, hogy az eleve őrült talán túlélheti... Gary... Gary vajon hova lett? Tényleg immúnis?! És azért, mert őrült, vagy...? 

!!!SPOILER VÉGE!!! 

Úgy hallani egy ideje, hogy lesz belőle film, támogatom az ötletet, abszolút filmvászonért kiált. És némileg folytatásért is, bár vehetjük lezártnak, van lehetőség ezt folytatni és kibontani. 

Értékelés: 10/10 Beeszi magát a fejedbe, hogy ne is tudj másra gondolni, csak a túlélési esélyeidre és lehetőségeidre egy ilyen helyzetben. Bizarr és rémisztő, állandó feszültségben tart, pörög, és a hangulata sem ereszt. 


2016. szeptember 6., kedd

Mostanság

Egy kicsit elraktam későbbre ezt a piszkozatot, amiben új megjelenéseket, híreket gyűjtöttem, mert nem volt elég "anyag", erre több se kellett a kiadóknak, azonnal záporozni kezdtek az újdonságok. Lássuk, nekem mi keltette fel a figyelmemet mostanság.

Forrás.


2016. szeptember 4., vasárnap

Off the Page - Lapról lapra

Jodi Picoult-nak és lányának, Samantha van Leernek úgy látszik bejött a közös munka, merthogy hamar megérkezett a Between the Lines (Sorok között) folytatása is, az Off the Page. Az Athenaeum Kiadó is gyors volt, így már a magyar változat is beszerezhető Lapról lapra címen. 

Az előző kötetet nagyon szerettem, mert tetszett a könyvből kilépni vágyó karakter ötlete, és egyáltalán az egész mesekönyvbeli világ, a különféle események, amik akkor történhetnek a szereplőkkel, amikor épp nem olvassa senki az előre megírt történetüket. Lehetnek teljesen más vágyaik is, mint a rájuk húzott szerep. Oliver, a mese hercege pedig egyenesen ki akar lépni a sorok közül, amikor beleszeret olvasójába, Delilah-ba. :)

A bejegyzés némileg spoileres lehet azok számára, akik nem olvasták az első kötetet. Bár az angol ajánlások szerint egyedülálló regényként is olvasható az Off the Page, én mindenképp javaslom a két kötetet sorban egymás után olvasni.
Magából a második kötet cselekményéből a spoiler külön jelölve van.

Az Off the Page majdnem pont ott folytatódik, ahol az előző rész befejeződött: Oliver kilépett a való világba és végre együtt lehet Delilah-val, Edgar pedig megkapja az igazi kalandot egy 3 dimenziós "videojátékot" és elmerül a könyv mesevilágába, teljesen átírva a történetet. 
Rögtön azzal is kezdem, ami birizgált az előző kötetben, és amit logikátlannak éreztem, illetve zavart a magyarázat nélkülisége: hogy mégis hogy tudtak a fiúk csak úgy helyet cserélni, egyrészt technikailag miért engedte a könyv ezt, és miért engedte a sztori átírását is, amit előtte sehogy sem sikerült elérniük a szereplőknek, még az eredeti kéziratba való belenyúlással sem? Zavart még az is, hogy Edgar hogy hagyhatta ott az anyukáját. Nos, a második kötet egy óriási KEEP CALM élményt adott, ugyanis az összes felsorolt probléma előkerült, és a fenntartásaim megszűntek. Most végre megkaptam a válaszokat a történtekre. Akiben hozzám hasonlóan volt egy kis hiányérzet, azonnal nyúljon a folytatásért, és garantálom, hogy a következő epizód kitölti az űröket. :)


Ezt a részt a fent említetteken kívül is eleve jobb felépítésűnek, következetesebbnek, logikusabbnak és gördülékenyebbnek éreztem. Egészében véve sokkal jobban tetszett, mint az első rész. Vagy az történhetett, hogy ráéreztek a történetvezetésre, és tanultak a hibákból - bár meg kell hagyni az első kötet azok ellenére is nagyon élvezetes volt -, vagy pedig Jodi talán megérezte, hogy kicsit jobban meg kell húznia a gyeplőt, és nem mindenben engedni a lányának. Ez persze csak feltételezés, de sokkal inkább Picoult-snak éreztem ezt a cselekményt, és a közbevetéseket is a három szereplő narrációja mellett. Szerintem nagyobb hangsúllyal kerültek bele most Jodi ötletei, de az is elképzelhető, hogy Sam is sokat fejlődött. :) A lényeg, hogy a produktum egy igazán bájos, és üdítően változatos - sőt sokszor drámai - bonyodalmakat felsorakoztató meseregény/ifjúsági regény lett. :) A helyén volt benne minden kis apróság.

“Stories are all around us, caught in the throats of the strangers you walk past and scrawled on the pages of locked diaries. They’re in love letters that were never sent and between the lines of every conversation ever spoken. Just because your story’s not written down doesn’t mean it doesn’t exist.” 

Forrás.
Oliver boldogulása napjainkban, a modern világban igazán kacagtató jeleneteket szül. Már egy egyszerű buszozás is aggodalomra adhat okot, hát még a középiskolai mindennapok, a tesztek, amik a jövőjüket határozzák meg, a klikkek és barátságok, és egyáltalán a hétköznapi szleng... Olyan akadályok ezek, amiket nem könnyű egy harisnyás, térdre ereszkedős, addig csak a saját világában létező hercegnek egyik napról a másikra könnyedén vennie. Oliverből mégis elég hamar népszerű srác lesz, aki mindenben részt akar venni, mindenkivel barátkozik, olyan hihetetlen számára, hogy ennyi-ennyi ember van itt, nem csak a megszokott karakterek kis csoportja a meséből. Természetesen azonnal bekerül a dráma szakkörbe is, ahol tökéletesen alakítja Rómeót. Delilah-val pedig madarat lehetne fogatni, hogy álma valóra válhatott. 
Azonban hamarosan kiderül, hogy nem minden rózsaszín, Edgarnak ugyanis honvágya lesz, és bizony a könyv sem nagyon tűri az űroperává való átalakítását... A mesebeli történet apránként ugyan, de elkezdi magát helyretenni. A procedúra közben pedig történik még néhány csere-bere is. De erről többet nem árulok el. 

Igen komoly témák is helyet kapnak ebben a részben, !!!SPOILER !!! egy szereplőtől olyan hirtelen kellett búcsút venni, hogy nem is tudtam magamhoz térni. A mesevilágban ugyan minden újjávarázsolódik, de az igazi hús-vér szereplőknél nincs meg az a lehetőség, hogy tiszta lappal kezdjünk és újra kinyissuk a könyvet... Egész a végéig vártam a csodát, hogy visszatérjen. :( SPOILER VÉGE.

Különösen tetszettek a könyvmolyokhoz szóló sorok a könyvben, és a már említett kis közbevetések a fejezetek közt, amikben nagyon Jodi hangját éreztem. 

“What one person takes away from a book might be very different from what the next person takes away -- almost as if the story is altered depending on who's reading, where, and when. But then, maybe all books are like that -- a little different each time they are opened. The real question is who's doing the changing: the story, or the reader.”
Az is figyelemre méltó, hogy minden karakter sokkal jobban kibontakozik, többet megtudunk Jules és Edgar személyiségéről is, de még Seraphimáról is. :)

Értékelés: 10/10 Nekem ez most megér egy tizest, annyira jó volt elmerülni a világában, és olyan eltaláltnak éreztem a problémákat, konfliktusokat, csavarokat, megoldásokat. :) Jólesett a lelkemnek, mosolyra húzta a számat sokszor-sokszor és még a finom romantikáját is csíptem. 

A magyar kiadás ismét illusztráltan, kemény kötésben, színes oldalakkal jelent meg. :) 
Rendeld meg >ITT<

Az enyém is illusztrált, de a paperback kiadásokban csak fekete-fehér rajzok vannak. :) Azért persze így is nagyon igényes. 

Érdekes szavak, kifejezések:

- posse: csapat, csoport
- thespian: színészi
- pet peeve: idegesítő dolog/szokás
- snafu: zűrzavar
- bowsprit: előárboc, orrárboc
- kelp: hínár, tengeri moszat
- effervescent: eleven, pezsgő
- thimble: gyűszű
- shindi: buli, hűhó, mulatság
- whittling: farigcsálás