2017. december 13., szerda

Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés

Almási Kittitől idén olvastam először, a Hűtlenséget, és nagyon megkedveltem a stílusát, és alaposságát, amivel körüljár egy témát. Utána nem sokkal olvastam is még a Miért vagyunk boldogtalanok? című könyvet is, amiben szintén részt vett szerzőként, és beterveztem a Bátran élnit. Úgy esett viszont, hogy most mégis a legújabb kötet került először hozzám, a Lezárás, elengedés, újrakezdés, ami az Athenaeum friss kiadványa.

A könyv elég konkrét élethelyzetet vesz górcső alá, a szakítást, és a szakítás(ok) utáni újrakezdést, újra randizást, speciálisan azokat a félelmeket, amik ilyenkor gyötörhetik az embert. Azt elemzi, hogy lehet talpra állni, és elengedni a rossz érzéseket, a fájdalmat, csalódást.

2017. december 9., szombat

Mi fér még bele az évbe?

Forrás.
Lehetett volna a bejegyzés címe decemberi tervek is, de lassan már a decemberből is csak a fele marad meg, ha nem igyekszem összeírni, miket is terveztem be még magamnak. Jellemzően ilyenkor mindig nagyon túltervezem magam, most talán mégsem ez lesz a helyzet, az olvasási kedvem ugyanis elég nagy, és lesz szabim is még év végén - azt a neonfénnyel villogó tényt meg megpróbálom a sarokba száműzni, hogy eddig is volt, és mégis úgy alakult már évek óta, hogy év végén sosem olvastam annyit, amennyit akartam... A "majd a fa alatt olvasok" egy ábránd volt, mert mindig enni és menni kell ugyebár karácsonykor. :) Na de majd most! 

Az év végéig nagyon szeretném teljesíteni a várólistacsökkentést, és Miamona kihívását is, de a kettő együtt elég lehetetlennek tűnik már, mert több kategória hibádzik az utóbbinál... De még meglátjuk. Mégis leginkább ezekhez igazítom a még hátralevő időre a könyveket, hátha... :) Plusz a recik, megkezdett olvasmányok játszanak. 
A listám tehát (11 10könyv, néhol választós)

Recik: 
- Veres Attila: Odakint sötétebb - szegény mostoha reci félbeszakadt, és újra kell kezdeni, olyan rég hagytam abba... pedig totálisan beleszerettem az elejébe. 
- Sylvain Neuvel: Ébredő istenek - az Alvó óriások folytatása, már olvasom. 
Almási Kitti: Lezárás, elengedés, újrakezdés - túl a felén. 

Kupacka. Választási opciókkal.
Fent Kindle. :) 
Megkezdett könyvek: 
- Eowyn Ivey: A hóleány - téli olvasmány. :) 

Tervek a vcs-ről: 
- Agatha Christie: 4.50 from Paddington/Jean-Paul Didierlaurent: A 6:27-es felolvasó
- Mary Ann Shaffer - Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
- Jacqueline Wilson: The Story of Tracy Beaker
- Edward Kelsey Moore: Szikomorfán születtem/Sue Monk Kidd: The Secret Life of Bees (ez MRC is - déli regény)

Miamona kihívására, ha belefér még bármi: 
- Orhan Pamuk: A piros ruhás nő (Isztambul és/vagy török szerző kategória)
vagy
- Brooke Davies: Az elveszett és meglett dolgok könyve (nyugger-rocker)
- Kleinheincz Csilla: Ólomerdő (hazai fantazmagória) ehhem, Ilweran szólt, hogy a Veres Attila is úgyis az, szóval ez sztornó most. 
Ezek közül egyet ki tudok azért jolly jokerezni is, szóval ebből kettő egy választandó. :)  

Természetesen megint vágyakozva nézem az illusztrált Harry Pottereket - bekerült az is a képbe így...  -, sorban már hármat is a polcon... már két éve húzom az újraolvasást, és azt, hogy ezeket a szépséges kiadásokat kézbe veszem... Szégyen, hogy már mennyi pottertelen hónap áll már mögöttem! :O :) Viszont már tényleg nem bírom soká sütőtöklé és Félig Fejnélküli Nick nélkül.

Befigyel egy illusztrált HP is. :D
Persze a könyvmolyszív mindig valami másfelé húz, mint amit épp olvasni szándékozott /kéne. :D Így most például Maggie Stiefvater Shiver trilógiájának befejező kötetével, a Foreverrel szemezek, ami évek óta halasztódik... :)
Egyébként meg 11 10 könyv még most a hónap második felére betervezve?! Amikor általában 4-5 könyvet sikerült egy hónapban elolvasni... ajj. :D

És nektek mik a terveitek? :) 

Forrás.

2017. december 5., kedd

Yann Martel: The High Mountains of Portugal

 Yann Marteltől a Pi élete a kedvencemmé vált annak idején, és azoktól a szerzőktől, akik ilyen maradandó élményt nyújtanak nekem, mindig szeretek mást is elolvasni. A Pi után már megismerkedtem Marteltől A helsinki Roccamatio család a tények tükrében című kötettel, ami négy novellát tartalmaz, most pedig a The High Mountains of Portugalt vettem sorra, ami három rövidebb történet összefonódása. 

A három történet meséje mind elég elvont, metaforikus, és a mágikus realizmus elemeivel telített. A végére persze összefutnak a szálaik, és bezárul a kör, de sajnos valahogy úgy éreztem, mégsem értettem meg maradéktalanul. A történeteket összeköti a lisszaboni helyszín, az autómobilok, a halott feleségek, és a csimpánzok. A vallásos vonulat kicsit sok volt benne számomra, az autóvezetési leírások pedig kifejezetten untattak. A felsorolásokat is úgy érzem túlzásba vitte Martel, néha fél oldalon keresztül csak sorolt és sorolt dolgokat. Értem én, hogy ezt stilisztikai eszközként alkalmazta, de az ismétlődések, a költőiség jobban megy neki, a felsorolástól csak elbambultam. 

A következő bekezdés cselekményleírást tartalmaz, de spoilert nem!

A 20. század elején indul az első történet, aminek középpontjában Tomás áll, aki elvesztette feleségét és kisfiát is. Visszafelé jár, mármint hátrafelé, egész meglepő magabiztossággal, és aztán megtanul autót vezetni. Megszállottan keres egy napló alapján egy vallási ereklyét, egy fakeresztet, amin csimpánz van.
A második sztoriban 30 évet ugrunk előre az időben egy Eusebio nevű megözvegyült patológushoz, akihez fura bőrönddel állít be egy asszony, és aki egy fura boncolást hajt végre az éjszaka közepén azután... Hogy a csimpánz itt honnan kerül elő... ó hagyjuk is. Ó és van ebben a részben sok-sok Agatha Christie, a patológus és neje ugyanis nagy rajongói voltak.
A harmadik történetrészhez több évtizedet ugrunk előre egy kanadai politikushoz, aki szintén elvesztette a feleségét, és a gyász arra ragadtatja, hogy örökbe fogadjon egy csimpánzt... akivel aztán elköltözik Portugáliába, ahonnan egyébként eredetileg is származik a családja, hogy az állatnak ott jobb legyen (klíma, szabadság stb.). Egész különleges kapcsolata lesz a csimpánzzal, és aztán együtt felfedeznek valami meglepőt, ami visszakanyarodik egész Tomásig. 

Azt hiszem a rövid összefoglalóból is látszik, hogy elég nehéz ezen a könyvön kiigazodni, tele van olyan szimbolikával, amit nem tudtam összerakni teljesen. Érzi valahol az ember, hogy Martel akart mondani valami mélyet, de a csimpánz és halott feleség-rétegek közt elvész a jelentéstartalom valahogy. Érdekes, de kissé pszichedelikus utazás, főként a boncolás. A vége szomorú, de közben nem is tudjuk, miért is olyan szomorú. Révbe érés-e ez? 

Maradok Pi-nél és a Roccamatio családnál.

Értékelés: 10/6

2017. december 4., hétfő

Erőszakos vonulat a könyvekben

Forrás.
A Témázunk rovatban ezúttal AZ OLVASÓ ÉS AZ ERŐSZAK - téged hogy értint? témát szavaztuk meg, ami bár nem a legszebb téma így advent kezdetére, mégis elég aktuális a sok-sok mostanában előkerülő botrány és a #metoo hashtag miatt is. Természetesen nem csak a családon belüli erőszakról, nemi erőszakról, zaklatásról szól ez a téma, hanem mindenféle erőszakról a könyvekben, és hogy arra hogy reagálunk... mit bírunk el? 

Azt akartam írni az elején, hogy én alapvetően nem szeretem az erőszakos témájú könyveket, aztán rájöttem, hogy dehogynem, és mielőtt mindenki szemöldöke az egekig szalad, elmagyarázom. :) 
A legjobb skandináv krimik, de a klasszikus krimik is gyakran elég szörnyű gyilkosságokkal indulnak, és a hullák csak szaporodnak bennük, ha szerencsénk van és jó könyvet fogtunk ki. ;) Az, hogy éppenséggel milyen kegyetlenséggel ölték meg, darabolták fel, fojtották meg, vagy mártogatták savba az áldozatot, nem szokott zavarni a könyvekben, egyrészt, mert a tv-t kapcsolgatva is minden második csatornán ilyenbe botlunk (Dr. Csont, Helyszínelők, Gyilkos elmék), és másrészt pedig mert tudom, hogy csak elképzelt karakterekről van szó. Könnyebb is a helyzet olvasáskor, mint filmnézéskor, mert az ember agya kicsit kihomályosíthatja azokat a részeket az elképzelt képben, amik már kissé túl grafikusak számára. 

Rowling álnéven írt krimijében, A selyemhernyóban is igazán borzalmas és borzongató gyilkosságról olvashatunk, és egyéb rettenetek is vannak benne, a szürreális, rémálomszerű képek, a regény a regényben története elég morbid és undorító. Nekem személy szerint nem viselte meg annyira a gyomrom, de tudom, hogy van akinek már sok volt. Én inkább fejet hajtok Rowling előtt, hogy meg merte ezt is lépni, és, hogy valóban ennyire sokfélét tud ugyanolyan magas szinten, jól megírni.
Van aki ezeket az undorító részleteket, van, aki pedig egy-egy adott típusú bűntényt nem tud elviselni a könyvekben, pl. a gyerekgyilkosságot, vagy gyermekek eltűnését, a családon belüli erőszakot, a pedofíliát. Utóbbi témát én is inkább messze elkerülöm, ez az, amiről tényleg nem szeretek olvasni, semmilyen formában sem.
Az állatok ellen elkövetett erőszakos cselekmények is eléggé nehezen csúsznak le, nehezen viselem az állatkínzást, állatok halálát a könyvekben - igen, néha sokkal nehezebben, mint az emberekét...

Forrás.
A családon belüli erőszakról két könyv jutott konkrétan az eszembe, az egyik Petra Nagyová-Džerengová: Nézz magadra! című regénye, amiben a férj bántalmazza és testi-lelki terrorban tartja a feleségét. A másik pedig az Arkangyal éjjel, Baráth Katalin tavalyi remek krimi-thrillere, amiben a névtelen főhősnő igyekszik igazságot tenni, és önbíráskodva megbüntetni a nőkkel erőszakoskodó férfiakat. 

A testi bántalmazásokon kívül szerintem néha sokkal megterhelőbb a lelki terrorról olvasni, ugyanúgy, mint ahogy néha a szörnyes horroroknál sokkal nagyobb félelmet kelt a pszichothriller. A CGI vérnyúl vs. egy félig nyitott ajtó, aminek zárva kéne lennie... ugye? Tavalyról jut eszembe szintén egy könyv a lelki terrorról, az egyre növekvő nyomásról, fenyegetettségről: Dirk Kurbjuweittől a Félelem - felhatalmazás gyilkosságra. Remek regény, de nagyon rá tud telepedni az emberre. Persze az ilyen témájú könyvnek ez a dolga, különben nem is igazán mély. 

Valahogy egész máshogy csapódnak le az erőszakos jelenetek a krimikben, thrillerekben, ahol alapvetés, hogy előforduljanak, mint a szépirodalomban, családregényekben... 
Forrás.
Ti hogy vagytok ezzel? Miről nem bírtok olvasni, mit kerültök el? Mi volt az, ami már sok volt, van-e ilyen emlékezetes könyv, vagy könyvjelenet? 

A témához bátran lehet csatlakozni saját írással, vagy csak mondjátok el a véleményeteket kommentben. Ha írtok, szóljatok nekem, vagy bármely más témázónak és belinkelünk titeket is!

A többiek erőszakos posztja (hömm, nem volt nagy a lelkesedés): 


Utóvéd (később csatlakozók): 

Bea,


UPDATE: amik nagyon kimaradtak a posztomból, nem is értem hogy, és kommentek-beszélgetések eszembe juttatták: 
- Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről - maradandó lelki traumát okozó könyv rengeteg tesi-lelki kegyetlenséggel, ami beitta magát a bőröm alá, és bizony lehetetlen elfelejteni... :( 
- David Benioff: Tolvajok tele - a kannibalizust juttatta eszembe Nima, de más szörnyűségek is helyet kapnak benne, nemi erőszak, kegyetlenkedés, kínzás. Borzalmas volt olvasni, kirázott némely jelenetétől a hideg, egyszerűen annyira brutális. 
- Stieg Larsson: A tetovált lány - Zakkant posztja idézte fel bennem az erőszakolós jelenetet Lisbeth-tel. :( 
- William Golding: A legyek ura - a romlás szétcincálja a józan észt...  
- Jordi Llobregat: Vesalius titka - kegyetlenkedések anatómiai szaktudással, a legrosszabb párosítás valami vérfagyasztóhoz. 

(ha eszembe jut, még kiegészítem)

2017. december 3., vasárnap

The Durrells - egy remek sorozat

Forrás.
Gerald Durrell a gyerekkorom és a korai könyvélményeim egyik alappillére. Annyira imádtam az állatos könyveit és családi sztorijait olvasni, hogy emlékszem, gyakran a befejezés után meg is puszilgattam a könyv hátlapját, és megköszöntem Gerry bácsinak az élményt. :) Nagyon jó lenne egyszer ellátogatni Korfura, a színes villákhoz, és a Jersey szigetén levő Durrell Wildlife Parkba is. 

A Durrell családról most készítettek egy sorozatot, The Durrells (Durrellék) címmel, ami ugyan a híres Korfu-trilógián (Családon és egyéb állatfajták, Madarak, vadak, rokonok, Istenek kertje) alapszik, mégis egy teljesen egyedi jellegű adaptáció. A könyvekben az állatokon, és az állatbolond Gerryn van mindig a hangsúly, itt viszont az összes családtag egyformán szerepet kap. Az állati vonal abszolút uralkodó mivoltán változtattak a filmkészítők, és a sorozat középpontjába Louisa Durrellt, az anyát helyezték, és azt, hogy hogy boldogul ezzel a nagy és eléggé diszfunkcionális családdal, hogy tartja kordában a gyerekeit, akik egyre önállóbbak, és akik nem is lehetnének egymástól eltérőbb személyiségek, és persze hogy hogyan keresi a saját boldogságát mindeközben.

A család kalamajkái hol drámaiak, hol viccesek, de mindig fordulatosak, és azért nem kell nagy szörnyűségekre számítani benne; mindig jön valami, ami feloldja egy kis komikummal, vagy a családi összetartással, szeretettel a gondokat.

Részlet a főcímből. Forrás.
Louisa Durrellt én a könyvekben mindig idősebbnek képzeltem (na de én is jóval fiatalabb voltam, egy 40-es nőt lehet, hogy akkor vén csoroszlyának láttam magamban), de hamar megszoktam fiatalos lendületét, és csapongó párkeresési próbálkozásait.

Lawrence volt a kedvencem. Josh O'Connor igazán autentikusan hozta a már-már túl intelligens, sznobkodó, folyvást a köntösében flangáló, különc írópalántát, aki naphosszat csak az írógépén pötyög, mindenkit halálra idegesítve a zajjal. De a fegyverbolond, de jólelkű Leslie-t, és a butácska, szerelemre vágyó Margo-t is remekül formálták meg.
ITV kép. Forrás.
Ahogy a család is, úgy a problémáik is mindig egymás hegyén-hátán tornyosulnak, és néha szinte kilátástalannál is válik a helyzet, hogy aztán helyrebillenjen mégis a mérleg a nehézségek közepette.  Bornemouthból Korfura költöztetni egy ennyire szélsőségesen különböző egyéniségekből álló családot nem könnyű dolog. Ráadásul a villa is omladozik, és anyagi gondok is mindig akadnak, hogy az érzelmekről és erkölcsi eltévelyedésekről már ne is beszéljünk... Szerintem ügyesen adagolták a drámát és a humort, kedvességet. Mindez a '30-as években, Korfun... igazán egzotikus. :) A tájak, a képek is gyönyörűek, az élet egyszerűsége és nyugalma - amikor nincs épp kalamajka - lenyűgöző.

Forrás.

Milo Parker mint Gerald Durrell. Forrás.
Tetszett az is, hogy bár a hangsúlyt elvették az állatokról, azért folyton jelen vannak, és Gerry állatszeretetet sem maradhatott ki természetesen. Már az elejétől kezdve gyűlnek a ház udvarán a madarak, kiskutyák, csúszómászók. :) Amikor már épp tetőfokára hág a feszültség, oldódik némileg egy szamár, egy vidra, vagy egy pelikán megjelenésével, vagy egy érdekes kísérlettel, amit Gerry végez Dr. Stephanidesszel.

A mellékszereplők közül Lugaretzia és Spiro a kedvencem. De nagyon megkedveltem az orvosházaspárt is, ahhoz képest, hogy az elején milyen ellenszenvesen viselkedett Florence. Kíváncsi vagyok mennyire merik majd összeboronálni Mrs. Durrellel Spirót... Merthogy egyelőre két évad készült el, de már csinálják a harmadikat! Én pedig alig várom, hogy visszacsöppenjek Korfura, Durrellékhez. :)

10/10

Érdekes szavak, kifejezések, amik szembejöttek a sorozatban:

fisticuff - bunyó, ökölharc
whopee - ihaj-csuhaj
cosset - kényeztet, dédelget, becéz
smutty - trágár
colander - szűrő
umpire - játékvezető, mérkőzést vezet
googly - szabálytalanul elugró labda


Trailer:


2017. december 1., péntek

Novemberi zárás

A novemberből csak-csak kicsúsztam a havi zárással, bár volt benne némi szándékosság, nagyon vártam ugyanis, hogy az utolsó napon esetleg befut a Bookdepository-s rendelésem, de sajnos még nem érkezett meg ma sem. 

Novemberben így csak két új könyv került a polcaimra egy kuponos és netes kedvezményt egybevonva összesen -25%-kal olcsóbban. 

- Tóth Krisztina: Párducpompa
- Sarah Perry: Az essexi kígyó

Előbbit már egy ideje nézegettem, és nemrégiben, amikor kaptam egy Libris ajándékkártyát, meg is akartam venni, de pont nem volt abban az üzletben egy példány sem... Utóbbit pedig nem is kell azt hiszem magyaráznom: a bloggervilág úgy en bloc szerelembe esett Az essexi kígyóval, és sokunk beszerzései közt szerepelt most. Külsőre is szépséges, és a történet is rendkívül izgalmasnak, különlegesnek ígérkezik, alig várom, hogy olvassam (csak előbb még ezt meg azt, meg amazt persze...).

Olvasás terén most számokban jól teljesítettem ugyan, mert 9 elolvasott könyv (kis híján 10) hosszabbítja az évi olvasmánylistámat, de oldalszámban ez annál kevesebbet jelent, mert a 9-ből 6 bizony csak apró mesekönyv volt, ami valljuk be jót tesz néha a léleknek is, na meg a statisztikáknak is. :) Egy várólistacsökkentős könyvet kipipáltam a listámról (Zoo City), de sajnos még 4 maradt decemberre, ha teljesíteni akarom a kihívást év végéig. 
Saját kép.
Az új könyvekkel pózol két haszontalan, ámde annál nagyobb örömet okozó HP merchandise beszerzésem: egy százfűléfőzetes, szívószálas bögre, és egy Luna Lovegood Funko Pop figura. :) A Harry Potter univerzumból nem lehet kinőni (nem is akarok). :) 

Saját kép.

A blogon csak 7 poszt született most, pedig kicsit aktívabb akartam lenni, de az utolsó időszakban csak heti egy bejegyzésre futotta az időmből, így pár piszkozat átcsúszik majd decemberre. 
Hamarosan tervezek egy mi fér még bele az évbe bejegyzést, és év végi booktaget is, aztán kettőt pislogunk és már a karácsonyfa fényei fognak világítani, és írhatjuk az év végi összegzőket, jaj! :D

A hónap fejleménye még, hogy a blog nézettség számlálója meghaladta a 300.000-et! Köszönöm, hogy ennyien és ennyiszer ellátogattok hozzám!

A többiek novembere: 

2017. november 26., vasárnap

Lauren Beukes: Zoo City


Van érzékem hozzá néha, hogy olyan szerzőkhöz nyúljak, akik valamiért egyáltalán nem passzolnak velem - és direkt nem azt írtam, hogy az ízlésemhez, mert valamiért mégiscsak felkeltik ilyenkor a figyelmemet a témával, a fülszöveggel, egy merész ötlettel. Pechemre az is előfordul ilyenkor, hogy az adott szerzőnek vakon bizalmat szavazva több könyvét előre be is szerzem. Egy ilyen felvezető után azt hiszem egyértelmű, hogy az fog következni: Lauren Beukes bizony pont egy ilyen fiaskó nekem. A Tündöklő lányokkal már elég nagyot koppantam korábban. Megvettem annak idején a Moxylandet is, és a Zoo Cityt. Előbbinél éreztem, hogy nem, mégsem, de utóbbinál mégis úgy voltam vele, ez valami másféle lesz, talán mégis tetszeni fog, adok neki egy esélyt. 

Állatos témája és az egzotikus, johannesburgi helyszín ellenére a Zoo City nagyon nem az én könyvem lett. És két nagyon nem bejövős könyve után azt is kimondhatom: Beukes írásmódja, stílusa nagyon idegen tőlem, nem tud lekötni, borzasztóan irritál helyenként. A történetszövésében ugyanazokat a bukkanókat éreztem, mint a Tündöklő lányoknál, ugyanúgy fanyalogtam, nem élveztem a sztorit, nem tudtam belehelyezkedni. A krimiszál halotthalvány, mondhatni kritikán aluli.

Zinzi Decemberből, a főszereplőből is egyedül kb. a nevét kedveltem... Nem tetszett, hogy alig fejtették ki a múltját, korábbi életét. Nem tetszett, hogy egy ennyire lecsúszott, fura, deviáns alak, és az állatával, Lajhárral való kötődését is furcsának éreztem, túl hideg volt ez a kapcsolat. Lajhár aranyos, de nem tudta a hátán elvinni a könyvet...

A megalkotott világ nagyon idegen volt, frusztráló. 
Az egész regényre pedig nem tudok mást mondani, mint hogy olyan mint egy rettenetesen disszonáns zenei darab. 
Ezen felül még a sok furcsa szó, afrikai kifejezés is rendkívül zavaró volt. 

A várólistacsökkentésbe tettem be idén a könyvet, és bevallom, az egyetlen indok, ami miatt be is fejeztem, és nem dobtam félre valahol a felénél, az ez volt. 

Értékelés: 10/2 Csalódott vagyok, hogy egy egyébként érdekes alapfeltevést, mely szerint a bűnt elkövetők bűnüket egy állat formájában hordozzák magukkal és még valami képességre is szert tesznek így elrontotta Beukes. Kiforratlan volt, zavaros, és úgy egészében véve roppant semmitmondó. 
Állítólag ismét óriási kutatómunka van a regény mögött, amiből rohadtul semmit nem lehet érezni, legalábbis élvezeti szinten. 

Egy kicsit több energiával lehetett volna ebből egy sokkal paprikásabb poszt is, de megmondom őszintén, nincs kedvem dühöngeni most ezen. :) 

Ember és familiárisa témában Pullmant olvassatok, ne ezt a hipszterkedő, züllött,  trashy lidércnyomást. 

U.i.: A magyar borító ezúttal kenterbe veri az eredetiket. :) 

2017. november 18., szombat

Georges Simenon: Maigret emlékiratai

A borító most is nagyon szép. 
Amikor megtudtam, hogy érkezik ez az új kötet az Agave Maigret sorozatában, nagyon izgatott lettem, mert tényleg egy rendhagyó dolgot kísérelt meg benne Simenon. Megmutatni a regényalakot, a főhőst, a nyomozót úgy, ahogy eddig soha. Nekem is eszembe jutott már, milyen is lenne, ha megszólalna a karakter, hé, hát ez nem is teljesen így volt ám, ahogy azt az író elregélte nekünk... Persze nyilván minden az író fantáziájának terméke, így a karakter esetleges zsémbelődése is, mégis egy nagyon érdekes perspektíva ez, és nem is tudom volt-e már, aki ezt használta az irodalomban (segítsetek, ha ti tudtok ilyet!), pláne kriminél, és egy igencsak közismert szereplővel.

A könyvet tehát maga Maigret felügyelő írja, és elmeséli benne a saját adalékait a Simenon-regényekhez, kijavítgat ezt-azt, hozzászól, hozzáfűz, morgolódik, de talán azért mégiscsak: megbékél (?). 

Maigret elmeséli Simenonnal, az íróval való találkozását, a róla szóló könyvek fogadtatását, azt is, milyen volt, amikor az emberek a regények szereplőjeként néztek rá. Taglalja a különbségeket a regényekben bemutatott Maigret és a valódi önmaga közt. Apróságok néha, jelentéktelennek tűnő részletek, mégis érdekesek, főleg egy igazi rajongónak, aki szeretné elhinni, nahát, ez tényleg a hús-vér felügyelő helyreigazítása. Bár felró hibákat, ezt mégis kedvesen teszi, és érezni, jóban volt azért ezzel a fura Simenonnal, aki egyszercsak megjelent a kapitányságon, hogy ő írni akar róluk... 
Különösen jó volt az is, amikor Maigret elmondta, hogy, s mint kezdett el hasonlítani ő is észrevétlenül a megírt alakra. :) 

A legeslegjobbak azonban a Madame Maigret-s részek voltak számomra. Hangulatos és részletes képet kapunk Maigret és Madame Maigret megismerkedéséről, az udvarlásról, ismerkedésről, és egy elég furcsa lánykérésről. ;) A cédulkák a végén pedig kifejezetten aranyosak voltak. Szeretem őket együtt; Madame Maigret akármilyen keveset is szerepel, mindig érezni a férje iránti odaadását, odafigyelését. Most érezhettük Maigret felügyelő odaadását is, érzelmeit, amikről annyi szó nem esik, vagy annyira nem központiak a nyomozások során. 

Maigret próbálja a szakma, a mundér becsületét is védeni, és részletes képet fest korai éveiről, bakancskoptató, hosszú sétáiról az utcákon, a bűnözőkkel és utcalányokkal való macska-egér játékokról. Egy szinte tapintható képet tár elénk arról, miért és hogyan is lehetett az utcai rendőrködésnek családias hangulata. Mitől lesz ez hivatás, mire lehet büszke a közrendőr.  

Feltűnnek a másik felügyelők, a munkatársak is a végén, de csupán egy-egy villanásra, mert ez a kötet most tényleg csak Maigret-re fókuszál. 

Forrás.
Értékelés: 10/9 Maigret mesél Simenonról. Simenon mesél Maigret-ről. Hogy is van ez? A kis játékuk olyan jól sikerül, hogy valóban elgondolkodhatunk, Maigret önálló(vá vált) személyisége szólt-e most hozzánk.
Rajongóknak kihagyhatatlan, de bárkinek ajánlom, aki 1-2 Maigret történeten már túl van és érdekli a felügyelő karaktere, háttere, emlékei is. :) 

Kiadja az Agave Könyvek. Rendeld meg >ITT<!


Fülszöveg: "Hogyan ismerkedett meg Madame Maigret az éhkoppot nyelő Maigret közrendőrrel? Kik voltak a „szöges zoknisok”? Mit keresett Maigret az erkölcsrendészeten? Hogyan adta kölcsön Simenon a lakását a regényhősének? 

Ezekre és még sok tucat más kérdésre kaphatnak választ a megrögzött Maigret-rajongók éppen úgy, mint azok, akiknek ez a rendhagyó könyv lesz az első kalauzuk a pipázó párizsi főfelügyelő világában. 
Rendhagyó, mert ezúttal nem Simenon beszéli el hőse újabb kalandját, hanem Maigret ragadja magához a szót, s ha már így esett, nem restelli retusálni, kiegészíteni, alkalmasint kétségbe vonni Simenon róla alkotott képét. 
Maigret emlékiratainak olvastán fel kell tennünk a kérdést: Simenon találta ki Maigret főfelügyelőt, vagy Maigret Simenont?"

2017. november 12., vasárnap

Dan Brown: Origin

Az Infernót nagyon szerettem olvasni, de pont emiatt kicsit féltem is, vajon az új rész meg tudja-e majd ugrani a szintet. Mindenesetre egy pillanatig sem volt kérdés, hogy Langdon professzor újabb kalandjaiba mindenképp bekapcsolódom.

"We must be willing to get rid of the life we've planned, so as to have the life that is waiting for us."
Joseph Campbell

Ezzel az idézettel indul a regény, és nagyon megtetszett, vártam, hogy pontosan milyen implikációi is lesznek a történetre nézve. 
Az Origin címe a kiindulásra utal, az emberiség és a világ kezdetére avagy honnan jöttünk? Isten teremtményei vagyunk-e, vagy az evolúcióé? A fizikai-kémiai változások elegendőek voltak-e, hogy létrehozzanak életformákat, vagy kellett az isteni közreműködés? Van-e helye, létjogosultsága ez alapján a vallásnak, vagy csak szemfényvesztésen alapszik?
A honnan jöttünk párja persze a hová tartunk? Ez a két központi kérdés vonul végig a történeten. Hová tartunk, avagy mi az emberiség jövője? Merre haladunk a jelenlegi technikai fejlődéssel és milyen ütemben? Mi történik velünk, mint fajjal? Milyen átalakulások várhatóak?

A történet központi alakja a futurista Edmond Kirsch, aki a világ három nagy vallási vezetőjével tartott titkos tanácskozása után néhány nappal egy rendkívül nagyszabású esemény keretein belül szeretené a nyilvánosság elé tárni felfedezését, ami az egész világot meg fogja rengetni, és válaszokat ad a honnan jöttünk és hová tartunk kérdésekre.

Az eseményen Langdon prof is részt vesz, Kirsch ugyanis a tanítványa volt. Kirsch egy vetítés keretein belül Langdon alakját is behozza a képbe, megidézi a professzor szavait. Ha ez nem lenne, Langdon persze akkor is a sűrűjébe keveredne a dolgoknak. A megszokott recept szerint kialakul egy elég nagy kalamajka a múzeumban, ahova egy bérgyilkos is befurakodott, és Langdon egy csinos nőt társául fogadva hirtelen menekülni kényszerül. Ismerős, nemde? :) A sablon működik, csak egy jó alaptéma kell hozzá és érdekes helyszínek.
Az egészet egy virtuális szereplő, Winston teszi különlegesebbé, akit először csak rögzített audioguide-nak vélünk, de kiderül, talán sokkal több annál.
A bilbaoi Guggenheim Múzeumon kívül, ahol Edmond Kirsch az előadást tartja, van a könyvnek magyarországi helyszíne is, Budapest, a Dohány utca, romkocsmák... A három vallási vezető egyike, egy rabbi itt éli ugyanis mindennapjait. A rabbival történtek voltak talán a legizgalmasabbak a könyvben. Ugyanakkor persze mindenek fölött izgalmas a tényleges válasz (vagy lehetséges válaszok) a hová tartunk kérdésre. A mesterséges intelligenciára kihegyezni a regényt remek ötlet volt, és az is tetszett, hogy felvillantak a veszélyei. Kicsit másként gondoltam a rejtélyek kibogozását, de végső soron így is adott pofont, és tartogatott meglepetéseket. SPOILER! Sokáig azt hittem, Kirsch halála megrendezett, és ezzel akartak nézettséget, és nagyobb médiafigyelmet. Azt  gondoltam Winstonról kiderül majd, hogy igazából Kirsch a háttérből. De így is tetszett, hogy Winston miket machinált - gép létére... mennyire is ébredhet öntudatra a robot?! Voltak már ijesztő eredmények ilyen kísérletekben.. SPOILER VÉGE! 

A korábbi kötetekhez képest kicsit kevesebb volt a kulturális utalás, és több volt az akció, a rohangálás (vagy csak már túl rég olvastam a Da Vincit, és nem emlékszem pontosan :)). A Miller-Urey kísérleten, a jelszó-keresésen, néhány festményen, a Casa Milàn és a Sagrada Familián kívül nem sok tudományos-kulturális tartalom volt, ebből szerintem elbírt volna még többet. De kellett idő a meneküléshez és a konteó oldal bemutatásához is, valamint a mellékszereplők szálainak bonyolításához. Ambra Vidal és Julián herceg egzotikus fűszerei ennek a sztorinak.

“We comfort our physical bodies in hopes our souls will follow.” 

Értékelés: 10/7 Összességében érdemes elolvasni, lehet kicsit tobzódni a szokásos Langdonos-akciókban, és azért közben elgondolkodni a világ sorsának alakulásán is. A tudomány vs. vallás illetve a tudományos tények vs. emberi butaság témában is elég jól fejteget, és ügyesen lavírozik a válaszadásokban. Ad is jó választ a feltett nagy kérdésekre, meg nem is. Nem hagy kielégítetlenül, holott azt hinné az ember, ezekre lehetetlen válaszolni.
Valami mégis kellett volna még, hogy az Angyalok és démonok vagy az Inferno szintjén mozoghasson. Nem tudott annyira berántani, csak beállt a sorba a Dan Brownok közé, és elvegyült...
A zárása egy picit talán túl nyálas is volt.
Ó és még valami. Lehet, hogy pont a technikai fejlődés ad fricskát Dan Brownnak, mert kicsit úgy éreztem nem elég, amit mutat - hogy én ezt már ismerem. Hogy kitalálom a "kódját", és hogy sok mindent hallottam már, vagy ismerem a netről valahonnan. A Da Vinci kiadásakor ismert világ sokkal jobban kinyílt már. Entrópia, a fordított perspektívák, a FedEx logo kis "titka", vagy hogy mi is van a big banggel, meg a big bangen túl... Ezekről már hallottunk itt ott. Nem tudott olyan újdonságokkal előrukkolni, mint korábban. Több szimbólumot, több kódfejtést, több logikázást kérek, Mr. Brown! :) Legközelebbre... :) 

A legmeglepőbb dolog: kürtőskalácsot olvasni egy Dan Brown regényben. :D És voltak más magyar szavak is. :)

Érdekes szavak, kifejezések
trepidation - izgalom, remegés, zaklatottság
forgo - lemond vlmiről, nem vesz igénybe
A trepidationt sose tudom megjegyezni... 

2017. november 8., szerda

Poszt-turkáló: első találkozásom Maigret-vel

Forrás.
Aki követi a blogot, az tudja, hogy Maigret felügyelő és én elválaszthatatlanok vagyunk, és bár még nem olvastam az egész életművet, azon vagyok, hogy minden történetét megismerjem. Elhangzottak már itt olyan kifejezések nagy Simenon-szeretetemmel kapcsolatban, hogy Simenonitis és hogy Maigret-szegültem... de hogy is indult az egész? A poszt-turkáló rovatban most elhoztam nektek azt a régi, freeblogos bejegyzést, amit a felügyelővel való első találkozásomkor írtam: Maigret gyanút fog. 

Az eredeti poszt 2011. 04.06-án született.